Paksi Hírnök, 1998 (10. évfolyam, 1-47. szám)
1998-03-13 / 9. szám
Paksi Hírnök 1998. március 13. NÁLUNK TÖRTÉNIK ÜNNEPI MEGEMLÉKEZÉS, TESTVÉRVÁROSI KÖSZÖNTÉS Ünnepi testületi ülésen két polgármesteri aláírással megköttettetik és remélhetőleg tartóssá is válik Gubin és Paks testvérvárosi szerződése, március 14-én. A két város barátsága 1992-ben, még Bor Imre polgármestersége idején vette kezdetét, Paks akkori első emberének személyes kapcsolatai révén. PAKSI HAJO// KERESZTELŐ Fks város nevét viseli március 22-től az a hajó, amelyet itt a helyi vizeken keresztelnek. Fáy András a MAHART vezérigazgatója lapunkat úgy tájékoztatta, hogy a bensőséges ünnepségre a Víz Világnapján kerül sor. Miért pont városunkra esett a választás? A vezérigazgató elmondta: hosszú távú névadási gyakorlat, hogy a Duna melletti városok nevét viseljék a cég hajói, és mivel Paks sok tehetséges hajóst adott a vállalatnak, és az a hajó, amely eddig a Paks nevet viselte kiöregedett, ezért a MAHART vezetése úgy látja jónak, hogy az új Jövevény” méltó ismét öregbíteni Paks város nevét a világban, és elsősorban ott, ahol leggyakrabban megfordul majd, a Duna-Majna-Rajna útvonalon. Az eddig Német-Holland vi. zeken járó hajó hetven kamionnyi árút képes befogadni, 95 méter hosszú, 10 méter széles. Nagy valószínűséggel Torjai Béla kapitánnyal és négy fős legénységével elsőként Dunaújvárosból szállít acéltermékeket Rotterdamba. Azóta minden esztendőben többször látogatást tesznek egymásnál a gubini és a paksi polgárok. Mint azt az alpolgármestertől, dr. Széchenyi Attilától megtudtuk: a gubiniak fesztiválja, a „Neise Menti Tavasz” rendezvényein állandó vendégek a paksiak, s a viszontlátogatás időpontja általában augusztus 20-a. Az elmúlt években többek között a Tűzvirág Táncegyüttes tagjai, fiatal sportolók vendégeskedtek a testvérvárosban, diákok Ünnepi tárlat megnyitóján vehettek részt március 11-én a Város Múzeum Tanácstermébe érkezők, ahol „Talpra magyar, hí a haza...” címmel dr. Bárány László aqucserelátogatáson vettek részt. A városok vezetői mindezen túlmenően gazdasági kapcsolatok kiépítésére is törekednek; ezt szolgálta két évvel ezelőtt Vincze Zoltán iparfejlesztési menedzser gubini látogatása is. Az alpolgármester említette: az esetleges együttműködéssel (amely a távolság, a nehezen megoldható közlekedés miatt egyelőre várat magára) PHARE - támogatásokra is pályázhatnának a települések. arelljeit bemutató tárlat nyitottak meg. A kiállítást - melyet dr. Rosner Gyula, paksi múzeumigazgató rendezett - dr. Bereczky Lóránd, a Magyar Nemzeti Ga-A „nagy távolság” mintegy 920 kilométer, Gubin lakosainak száma közel tizennyolcezer. A második világháborút követően a város kereskedelme a kelet-németországi piacok irányába élénkült; jelenleg textiliparáról, cipőgyáráról ismert Gubin, amely kórházzal, több középiskolával, mezőgazdasági szakiskolával is rendelkezik. Paks nevét, Gubinhoz viszonyított helyzetét és távolságát a gubini városháza mellett felállított tábla jelzi. léria főigazgatójának méltató szavai köszöntötték. A tárlat 1998. április 19-ig tekinthető meg, hétfőn és kedden 8-16 óráig, szerdától vasárnapig pedig 10-18 óráig. ÜNNEPI TÁRLAT A MÚZEUMBAN H KERITES NÉLKÜL, A PAKSI DUNÁNÁL Több évvel ezelőtt, a Pusztaszabolcs-Paks vasútvonal városunk belterületi szakaszán, az atomerőműves szárny kiépítésével egyidőben drótfonatú kerítéssel zárták le a síneket, mintegy elválasztva a várost a Dunától. Éppen ezért Paks város lakói a „létesítmény” építését már akkoriban sem nézték jó szemmel, s ez a szemlélet és ellenérzés - az azóta bekövetkező elhasználódásnak és rongálásnak köszönhetően - csak fokozódott. Ráadásul a huszonnyolc éves, ezerháromszáz méter hosszú kerítés fenntartása - melyet akkortájt biztonsági okok miatt építettek fel - mindenkinek csak gondot okoz, s mivel nem látja el korábbi funkcióját, s a párhuzamos gépjárműforgalom ellen sem biztosít védelmet, így valóban időszerű és indokolt a lebontása. Az ügyben tárgyaló, és a . március eleji egyeztető megbeszélésen résztvevő felek - a paksi Polgármesteri Hivatal, a Közlekedési Főfelügyelet, a MÁV Rt. képviselői, valamint Paks város képviselő-testületének Városépítő, illetve Környezetvédelmi Bizottságának elnökei - sem látják akadályát a lebontásnak, így hetek kérdése csupán, hogy a város több tíz éves, kellemetlen örökségétől végre megszabadulhasson.