Paksi Hírnök, 1998 (10. évfolyam, 1-47. szám)
1998-03-06 / 8. szám
1998. március 6. Paksi Hírnök URGEMEZON VADKENDER? A DROGPER ként kálcium port, vagy egyszerűen csonterősítő tablettát adnak Speed helyett. így azok, akik valamely hatást szerettek volna elérni, és nem csupán a kíváncsiság hajtotta őket, kénytelenek voltak maguk utána járni adagjuknak. Mert hogy, senki nem tagadta a fogyasztás tényét, de azt sem tudta egyetlen vádlott sem megmondani kitől vásárolt kábítószert. Pedig a Speed népszerű volt a vádlottak körében. Másnap a kábítószerrel való visszaélés bűntettének vádlottjai mondhatták el mentségeiket. Ezen a napon kiderült, hogy nem kell messzire menni, hogy valaki füvet szívjon, mert az Ürgemezőn annyi vadkendert szedhet amennyit akar. Azt is megtudhattuk, hogy baráti tréfából kálcium port kaptak azok, akik drogot szerettek volna vásárolni, és az is kiderült: ezer forinttól háromezer forintig terjedt a tarifa egy adag drog vásárlásakor, ez azonban attól függött, milyet szeretett volna a páciens. A vádlottak többen úgy nyilatkoztak, hogy a füves cigarettán ők csupán illatos cigarettákat értettek, és azok akik a vadkendert gyűjtötték, saját maguk szárították és sodorták saját fogyasztásra. Természetesen néhány ötlet is elhangzott: hogyan és mi módon lehet legjobb hatást elérni a különböző kábítószerekkel, hiszen voltak azért olyanok, akik nehezen tudtak lemondani a napi adagról. Ezen a napon került sor három fiatalkorú meghallgatására is, akik szintén fogyasztottak kábítószert, és vallomásukat szükségesnek tartotta a bíróság. A védelem gyakorta rótta fel ajegyzőkönyvek elkészítésének hibáit a vádlottak nyomozati szakban való jegyzőkönyveinek ismertetésekor. A tárgyalás másnapján egyre többen panaszkodtak a nyomozóhatóság kihallgatási módszerére is, és úgy tűnt, jó taktikának tűnik, mert a másokra tett terhelő vallomásokat sorban vonták vissza a vádlottak. Elmondásuk szerint sokszor alkalmaztak pszichikai terrort, és személy szerint is említettek a nyilvánosság előtt neveket. Dr. Torma Sándor ügyész a tárgyalás befejezése előtt indítványozta az ügyben érintettek kihallgatását, de a védelem nem tartotta szükségesnek, hiszen panasz egyik vádlottól sem merült fel, csupán a visszavont vallomásokat magyarázták. ■pvr. Vincze Zoltán bíró mielőtt lJ még befejezte volna a tárgyalást bejelentette: két tanú beidézését látja szükségesnek. A következő tárgyalást április tizenötödikére tűzte ki, amikor is a védelem képviselői is megtarthatják a beszédüket és előfordulhat, hogy már az ítélet is megszületik. KI A BŰNÖS? A ki a hatósági előírások megszegésével kábítószert termeszt, előállít, megszerez, tart, kínál, átad, forgalomba hoz, az országba behoz, onnan kivisz, az ország területén átvisz vagy azzal kereskedik, bűntettet követ el, és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt üzletszerűen, fegyveresen, fiatalkorú vagy gyermekkorú személy felhasználásával követik el, illetve az elkövetés folytán ilyen személy jut kábítószerhez. Aki a fent említett bűncselekményt csekély mennyiségre követi el: vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő - így szól a jogszabály. SUZUKI BARTA KAMATHULLÁS!!!, akár 7.000 Ft-tal kevesebb havi törlesztő részlet! Már 72 havi részletre is vásárolhat! A februárban megrendelt autókra árgaranciát vállalunk! Heti ajánlatunk: 4 db Suzuki VAN 0-km-es kishaszonjármű és 3 db Ford Curier 1.8-as diesel 95-ös évjáratú autók akciós áron! Használt Suzukiját és más típusú gépkocsiját emelt áron számítjuk be új autó vásárlása esetén! Szervizünk szolgáltatásai:- Suzukik garanciális és garancián túli szervizelése.- karosszériajavítás- fényezés- Katalizátor beszerelés 999 Ft vagy 5.999 Ft-ért. S. AUTÓ BARTA 7030 PAKS,TOLNAI U. 17. Tel./fax: 75/311-828, 20/427-782 TAVASZODIK? Akkor itt , hogy befekte Paks város Befektetési Kalauzának magyar nyelvű változata megvásárolható a Paksi Hírnök Szerkesztőségében.- Mit kínál a város?- Miért érdemes?- Miért éppen most?- Mit, hol talál?- Milyen kedvezmények várják?- Milyen lehetőségek nyilnak meg Ön előtt? Mindezt megtudhatja a paksi Befektetési Kalauzból. Tájékoztatás, árusítás: Paksi Hírnök Szerkesztősége, Szabó Mónika, 75-313-522, naponta 8-14 óra között