Paksi Hírnök, 1998 (10. évfolyam, 1-47. szám)
1998-03-06 / 8. szám
Paksi Hírnök 1998. március 6. EMBERMESÉK JOE, A NAGYMENŐ Megy az ember a dolga után és mit sem gondol azzal, hogy az utcán hömpölygő sokaságból, a mellette elhúzó autók szélvédői, ablakai mögül ismerősök, barátok intenek, nyugtázzák, hogy még él és mozog. Egyszer csak arra leszek figyelmes, hogy hátulról jókora tenyér nehezedik a vállamra, barátságosan visszatart, s fölöttem, valahol a magasban félig orr - félig dörmögő hangon köszönt valaki: - Helló haver! •o SZARKA JÓZSEF Hátrafordulok. Fényes bőrnadrág, bőrdzseki, majd jó kétméteres magasságban megpillantom az ismerős, durván előre ugró alsó állkapcsot, feljebb a fejtetőn borotva, fodrász, vagy a gazda kegyelméből megmaradt csöppnyi hajkoronát látom. Két hatalmas elálló fül, egy - egy nem kevésbé hatalmas rézkarikával teszi teljessé a látványt. Józsit, alias Joe-t, régi ismerősömet ismerem fel a nem mindennapi jelenségben. A tiszteletet parancsoló termetű Joe németkéri illetőségű lenne, ha évekkel ezelőtt nem vette volna nyakába az országot, ahogy mondja: ,A siker érdekében.” Invitálására, és találkozásunk örömére hamarosan már a közeli sörözőben tárgyaljuk ki a világ dolgait. Józsi, azaz Joe segédmunkásként kezdte, de, mint büszkén mondja: mára nagymenő lett belőle. Arról beszél, hogy jelenleg Budapesten nagymenősködik. Joe nagyot húz a söréből, majd elégedetten letörli szakállát, erélyesen a lelkemre köti, hogy az ő nevét bizony úgy, szépen, angolosan írjam ám, a sörhabra utalva pedig megjegyzi, hogy ő nem borotválkozni jött ide. Nagymenő lettem édes öcsém, úgy bizony. Hajaj. Ismersz: mindig is f-sza srác voltam. Bejártam az ország minden városát - hörgi. Már nem is tudom, hogy az orrán, vagy a száján keresztül érkezik felém a hang. Ütemesen dobolni kezd az asztalon úgy, hogy táncra perdül a teríték, majd hirtelen meggondolja magát és így folytatja:- Minden szép és jó egy öcsém. Csajok doszta, lóvé doszta, nősüljön a rája. Úgy kezdtem Pesten a nagymenőséget, hogy kijártam a Szénára, meg a Móricz Zsigmondra melót lesni, de meguntam: sok a trottyos, kevés a lóvé. Megismertem egy pasast aki egy kórházban volt fűtő, nem mondom meg, hogy melyikben. Azt mondja nekem: Te Joe, hozzál nekem macskákat, lehetőleg kandúrokat, darabját átveszem ezerért. Kérdezem tőle: mi a fenének a macskák, azt mondja: kísérleteznek velük, ugyanúgy, mint a fehér egerekkel.- Hol tettél szert a macskákra?- Mindenhol. A pincében, a padláson, még az állatmenhelyről is kivettem szegénykéket. Vittem őket papírdobozban, bőröndben, zsákban. Egy darabig ment az üzlet, de egyszer csak elzavarták a pasast a kórházból. Azt mesélték, hogy megnyúzta a macskákat és a húst eladta a sarki hamburgeresnek. Képzeld el. Persze, száz százalékosan nem tudom, hogy igaz volt -e, de az biztos, hogy a fűtőt kirúgták, a hamburgerest meg becsukták.- Jelenleg miből élsz?- Közvetítek. Sejtelmesen néz a szemembe:- Nem kisfiúnak való munka az enyém, édes egykomám. Az én területemen csak a nagymenők maradnak talpon. Én évek óta nem voltam itthon, itt mindig csak veszekedtem az öregekkel, azt mondták, hogy egy senkiházi vagyok. Most azonban, hogy nagymenő lettem, gondoltam, hazajövök egy kis szabadságra, és adok nekik is egy kis tallért. Addig a haver őrzi a nőket. Úgysem mer megszökni velük, mert ismeri ezeket - dugja az orrom alá két lapátnyi tenyerét.- Valóban meggyőző érveid lehetnek, de mégis: nem túl veszélyes munka a tiéd?- Megszokja az ember. Engem is mindig megvertek amikor indultam a pályán. De ma már?! Hajaj. Felírom neked a címemet, ha jössz, doszta minden. Papírt, tollat adok, s ő pontosan így veti papírra a nevét: - Joe, a nagymenő. II II I SZMIAKEPE5 TUROKEPES «'N,«E KEPto Képességek ‘98
