Paksi Hírnök, 1997 (9. évfolyam, 1-48. szám)
1997-11-28 / 44. szám
Paksi Hírnök 1997. november 28. AKTUÁLIS MIT AD A GIMNÁZIUM? A szülők aggodalma: indul-e általános osztály a paksi gimnáziumban. Az október 28-i testületi-ülésen Fonyó Lajos képviselő interpellációjában arra akarta megtudni a választ, hogy jogose a szülők aggódása amiatt, hogy az 1998/99. tanévben nem indul általános tagozat a Vak Bottyán Gimnáziumban. Dr. Ferenczy Istvánná az Oktatási, Kulturális és Sportbizottság elnöke, konzultálva dr. Rosner Gyulánéval, a gimnázium igazgatónőjével a következő választ adta Fonyó Lajosnak. A képviselő-testület nem hozott ez idáig olyan rendeletet, amely kötelezné bármilyen tagozat indítására a gimnázium vezetését. Az aggodalom egyébként felesleges, hiszen a Vak Bottyán Gimnázium általános tanterv szerinti érettségire felkészítő alapképzést folytat. A félreértést az okozhatta, hogy pedagógiai indokok alapján a négy évfolyamos képzésben humán és reál orientációs osztályokat szerveznek a következő tanévben. A reál csoport egyik fele matematika-fizika fakultációs, a másik pedig úgynevezett komplex természettudományos csoport, mindkettőben az általános tananyag mellett emelt óraszámban tanulják a matematikát, fizikát, illetve a kémiát és a biológiát. A humán osztályban a történelem, az irodalom, a művészettörténet, zenetörténet és filozófiatörténet tárgyak összehangolt oktatása folyik. Azonban ezen osztályok a kiemelt hangsúlyok ellenére általános képzést nyújtanak, és az iskola, lehetőségem belül alkalmat kíván adni arra is, hogy más tantárgyakat is választhassanak azok a diákok, akik mégis más irányba szeretnének továbbtanulni. Alapjában, mindkét osztályban az új rendszer szerinti, tizedik évfolyam (gimnáziumi második osztály) végén letehető alapvizsgára készítik fel a tanulókat. Az intézmény, melyben 1996. szeptemberétől már négy- és hatosztályos gimnázium működik, elsősorban általános gimnázium, ahol fontos szakmai feladatnak tartják a pedagógusok, hogy a minél korábban felismert érdeklődés, s az arra épülő képességek kibontakoztatásával készítsék fel a tanulókat az érettségire, a felvételi vizsgákra. VOLF MÓNIKA Balázs táskája jóval nehezebbnek tűnt, mint valójában volt, s a megszokott út is az iskoláig semmivel sem volt hosszabb, mint azelőtt, mégis messzebbnek érezte. Gyomra görcsösen összeszorult, ha arra gondolt: mi történt az elmúlt nap az iskolában. Feje kissé még fájt, arcán az ütés nyomai itt-ott látszottak. Míg nézte a járda köveit, agyába vissza-visszatért az a pillanat amikor az ütés érte. Sehogyan sem értette, miért épp őt állította a tanár pellengérre az osztály előtt, hiszen mindig oszályelsőként végezte a tanévet. Visszapörgette hát az eseményeket. A hatodik „d“ osztály második órájára csöngettek be, amikor a tanár úr kissé szigorú tekintettel megjelent, s mint az már lenni szokott: nem nagyon igyekezett tudatni a diákokkal miért ő tartja épp a magyar órát. „Helyettesítés történik“, nyugtázták magukban a hatodikosok, és kérdezősködés nélkül vették elő a szöveggyűjteményt. Mivel a tanár úr megfeledkezett a saját felszereléséről, így Balázsét kérte kölcsön, mondván, a padtárs könyvét közösen nézhetik. Csak hogy a tanár úr nem csak arról feledkezett meg, hogy a felszerelését neki magának is illik az órára bevinni, mintegy jó példát mutatva a rakoncátlan diákoknak, hanem arról is elfeledkezett, hogy Balázstól kapta kölcsön a könyvet. Óra végeztével Balázs vissza szerette volna kapni tankönyvét, de amikor illedelmesen figyelmeztette a pedagógust feledékenységére hirtelen egy nagy pofon gazdája lett, társával együtt, aki védelmére kelt. Megszédült, s egy időre hirtelen megállni látszott az idő. Megcsalta hát a reménysége, hiszen eddig úgy tudta: a becsületesség nem jár megtorlással. Sápadtan vonszolták társai a mosdóba, majd amikor görcsösen sírni kezdett, próbálták vigasztalni. Nem tudta abbahagyni, s bár a fizikai fúj dalom is nehezen volt elviselhető, a lelke mégis sokkal jobban megérezte. Soha egyetlen egy pofont nem kapott még, talán csak azért nem, mert mindig ötösökkel tért haza, és otthon is igyekezett a szülei kéréseit teljesíteni. Összeomlott minden: a tanító, a pedagógus, aki mindig a tudás, a becsületesség és a tiszta erkölcs volt. Mintha csak egy kő nyomná a szívét, olyan nyomást érez a mellkasában és a szédülés is visszatért. Sokáig nem tudott úrrá lenni ezen a nyomasztó kábultságon. Megáll az iskola előtt, s kissé szégyenlősen kitér a többiek útjából. Már messziről hallatszik a csúfoló vagányok szövegelése, ahogy utánozzák a sírását. Azután közelebb jönnek és már hallja is: - Mi van kisapám attól a pofontól gyulladtál be annyira? Erőt vesz, s belép a kapun. Az osztályterembe lépve halk köszönése elveszik a gyerekzsivalyban, csak a nyolc órát jelző csengő berregő hangja töri meg az éktelennek tűnő kiabálást. A nyíló ajtón ugyanaz az a pedagógus lép be, ki tegnap felindultságból, vagy ki tudja miért lekeverte a taslit. A döbbent csöndbe bocsánatot kérő szavak hangoznak. Balázs lesütött szemmel áll, nem mer már többé a tanár szemébe nézni. Nem tudja valódi szívből jövő megbánás-e, vagy csak a szülei nyomására történő könnyed kis színjáték. A szünetben a folyosó falának támaszkodva hallja, hogy suttognak a háta mögött.- így felfújni ezt a kis legyintést - értetlenkednek többen. A tanár úr beteges, rosszul fizetett pedagógus, aki a mindennapi megélhetéséért napi gondokkal küzd. A mai fiatalok viszont neveletlenek, nem tőrödnek a padagógusok tűrőképességével. Minha csak tőrt szúrtak volna a szívébe úgy bántotta lelkét az elhangzott mondat. Neki továbbra is ebbe az iskolába kell járni, ahol megverték. Vajon ezzel ki törődik? SEREGÉLY ERZSÉBET A SZÖVEGGYŰJTEMÉNY
