Paksi Hírnök, 1997 (9. évfolyam, 1-48. szám)
1997-11-21 / 43. szám
Paksi Hírnök 1997. november 21. AKTUÁLIS A Penny Market áruház és az Otto Bauer húsüzlet már több, mint egy hónapja fogadja a vásárlókat a Táncsics Mihály utca, a Dózsa György út és az OMV-benzinkút által határolt területen megnyílt üzletházban. Egy évvel ezelőtt még teljesen üres volt a telek, melynek egy része még ma is beépítetlenül áll. OTTHON, TÉLEN IS • SÓLYA EMMA Tizenhármán élnek most, november közepén Pakson olyanok, akik az „otthon“ szó hallatán valószínűleg a Deák Ferenc utcai átmeneti szállóra gondolnak. Két nő és tizenegy férfi várja itt a telet... A felkészülés a hideg napokra már az ősz elején megkezdődött: megtörtént a teljes belső felújítás, a meleg padlóburkolat cseréje. Ruhaneműt, cipőt is gyűjtöttek az itt lakóknak, mint minden évben, tavasszal és ősszel rendezték ezt az akciót, melynek során, mint azt Fonyó Lajos, a szálló gondnoka elmondta, más rászorulóknak, a nagycsaládosoknak is juttattak a holmiból. Egy, a közelmúltban elfogadott képviselő-testületi határozat szerint november 1-től a Hajléktalanok Átmeneti Szállója a Szociális Intézmények Gondnokságához tartozik, január elsejétől a hajléktalanok által befizetett térítési díj nem a gondnokság költségvetésében jelenik meg bevételként. Más jelentős módosulás a belső feladatok ellátásában, a mindennapi életben nem lesz, eltekintve attól a kedvező lépéstől, hogy a szálló lakói hétvégére is igényelhetnek meleg ebédet, megszűnik tehát a szombat-vasárnapi sorban állás a szálló egyetlen villanytűzhelye előtt. A ruhákat nem a Patyolat tisztítja ezek után, hanem a szociális otthon mosodája látja el ezt a feladatot. Nem várható, hogy a jórészt nyugdíjas, rokkantnyugdíjas, munkanélküli lakókon kívül a télre más is felvételét kéri a Hajléktalanok Átmeneti Szállójába, hiszen egy hontalan él csupán Pakson, aki visszautasítja a segítséget. A városatyák úgy döntöttek: parkot telepítenek a város központjában fekvő füves terület helyére, s a földmunkák megkezdődtek a közelmúltban, melynek eredményeképpen egy mélyfuratú, második vízadó rétegre települt forrást fedtek fel a munkagépek. A forrás felbukkanása nem akadályozta meg, hogy a tereprendezési munkálatok befejeződjenek a majdani parkban, s a további tevékenységek szüneteltetését sem a kút megléte befolyásolja, hanem az: elfogyott a pénz. Mint ismeretes, a Paksi Atomerőmű Rt. iparűzési adójának bizonyos százalékát parkosításra ajánlotta fel, ebből az összegből mintegy ötmilliót a fent említett terület átalakítására költött az önkormányzat, hozzátéve ehhez további ötmillió forintot. Ebből a tízmillió forintból csupán a tereprendezésre futotta, de a terv már készen áll, melynek megvalósításához ötvenmillió forint szükséges. Hogy mikor sétálhatunk a rózsalugassal, szökőkúttal is díszített parkban, az elsősorban az önkormányzat jövő évi költségvetésének függvénye. A parkosításra felajánlott összegek tették lehetővé, hogy az Ürgemezőn megkezdődjön a szabadidő -és pihenőpark kiépítése. A tervek szerint szabadtéri színpad, golfpálya, parkoló is épül ezen a területen, továbbá kemping kiépítése és a jelenlegi strand és a labdapályák bővítése is szerepel a programban. Az Ürgemező Részletes Rendezési Terve december 15-ig megtekinthető a Városházán. (SE) RÓZSAIM, SZÓRÓIÉ