Paksi Hírnök, 1997 (9. évfolyam, 1-48. szám)
1997-11-21 / 43. szám
Paksi Hírnök 1997. november 21. NÉPSZAVAZÁS ‘97 / PAKS VAROSA IS IGENT MONDOTT A NATORA (folytatás a 1. oldalról) A reggeli órákban nem sokanjárultak az urnákhoz, a lakótelepi szavazókörökbe volt ahol csak ketten, hárman és hatan mentek el, hogy voksoljanak reggel hét óráig. A népszavazás reggelén korán kelt az, aki Pakson a 16-os számú szavazókörben, a Ruhaipari Szövetkezetben helyezte a szavazatát tartalmazó borítékot az urnába, ugyanis a szavazókor nyitásakor, pontban hat órakor tette ezt. A kezdeti lelkesedése a körzetben lakó választópolgároknak később lelohadt: háromnegyed nyolcig mindösszesen tizenöten kopogtattak a szavazókor ajtaján. A Bezerédj Általános Iskola a 2-es számot kapta a szavazókörök listáyán; itt 981 paksinak kellett voksolnia a NATO csatlakozás mellett -illetve ellene. Nyolc óráig negyvennyolc választópolgárjelent meg az iskolában, elsősorban idős emberek, akik a miséről igyekeztek hazafelé. Mint megtudtuk, a 2- es körzetben szavazók nagy része az idősebb korosztályt képviselte, bár hat óra tíz perckor az első szavazó nem csupán sorrendjében volt az első: a Bezerédj iskola egykori tanulója november 16-án élhetett először választópolgári jogával. A 3-számú szavazókörben, a Városi Könyvtárban háromnegyed tízkor már száztizenegy voksot tartalmazott a választási bizottság előtt elhelyezett urna, míg a Polgármesteri Hivatalban negyed órával később száztizenöt szavazót regisztráltak. A Városházán elsőként voksoló választópolgár korán kelhetett, hiszen hat óra egy perckor már a szavazólapot töltötte. E négy szavazókörben folytatott közvéleménykutatásunk során nem bukkantunk olyan paksi állampolgárra, aki ellenezte volna a NATO-hoz való csatlakozást, bár akadt olyan, aki -a népszavazás titkosságára jogosan hivatkozva- nem osztotta meg velünk annak rejtélyét, melyik válaszlehetőség mellé tett ikszet a szavazócédulán. Az ebéd elfogyasztása utáni idő meglehetősen jobb képet mutatott néhány szavazókörben, de olyan körzet is akad, ahol bizony csupán huszonnyolc százaléka jelent meg a szavazóknak tizenöt óráig. Az Ifjúság úti Óvodában tíz perc alatt tizenöten voksoltak. Szabó József a PA. RT vezérigazgatója családjával látogatott el a szavazóhelyiségbe. Felesége és fia kísérte el, aki elsőként vett részt szavazáson. Szabó József igennel szavazott, hiszen a jövő mindenképp sokat számít- mondta. Fejkendős néni lép a terembe és rosszallóan meséli: a második körzet ahová jön, ő ugyanis nem kapott kopogtató cédulát, de mindenképp szeretné érvényesíti jogait. Türelmesen végigvárja míg nevét megtalálják, majd a szavazólappal elvonul és dönt. Kifelé menet elmeséli: először abba a szavazókörbe ment, ahová az előző szavazáskor szólt a cédulája, onnan irányították a helyes szavazókörbe. Míg jönnek az állampolgárok rövid statisztika készül a lakótelep körzeteiben. A 11-es szavazókörben 227-en, a 12- ben a 244-en, a 13-ban 563-an, és a 14-ben 398-an döntöttek igennel vagy nemmel. Városunk polgármestere, Herczeg József feleségével és lányával érkezett a referendumra a délelőtti órákban, a 8- as szavazókörbe, az Energetikai Szakképzési Intézetbe.- Igennel szavaztam természetesen, és úgy gondolom, hogy akinek fontos ez a döntés, annak igennel kell szavaznia. Biztosan a "nem"-nek is vannak érvei, de általam megvalósítható észérvei nincsenek. Tudomásul kell venni, hogy valakihez tartozni kell, egy olyan közösséghez, ahol a biztonságunk és a jövőnk garantált -én ezt a NATO-val látom megvalósíthatónak -mondotta Herczeg József. Pakson, négy körzetben - a Tolnai úti Óvodában, a Vak Bottyán Gimnáziumban, az ESZI-ben és a Deák Ferenc Általános Iskolában - véleményükről és végleges válaszukról kérdezve a város lakosait, akik közül többen némi szorongással és fenntartással mondták el nézeteiket, kiderült: többségük támogatja a csatlakozás gondolatát, a megkérdezettek közül csupán néhányan fejezték ki "nemtetszésüket" a témáról. Volt olyan is, aki elutasította a válaszadás lehetőségét, mondván, hogy a voksolás titkos és személytelen; a vélemények összessége, a végeredmény a fontos. A NATO-tagság mellett számos érvet soroltak fel az igennel szavazók: többen úgy gondolták, kicsi a magyar állam ahhoz, hogy megvécjje magát egy esetleges katonai támadás következtében, ráadásul föld- Cfolytatás a 3. oldalon.) Nagy Tamás, először jött szavazni: „fontos a jövőm...“