Paksi Hírnök, 1997 (9. évfolyam, 1-48. szám)
1997-09-12 / 32-33. szám
1997. szeptember 12. Paksi Hírnök f felkérték: maradjon. A pohár az idei év nyarán telt be, az ominózus kutya-agyonverés kapcsán...-Május 29-én reggel borzalmas látvány fogadott a menhelyen: öt kutya tépett egy spánielt. Vízsugárral igyekeztem őket szétválasztani, de a foxi őrjöngve szorította a spániel nyakát. Vízóra-kulccsal próbáltam leszorítani, de nekem támadt, s védekezésül olyan szerencsétlenül ütöttem meg, hogy a kutya kimúlt. Nagyon megviselt az eset, bár a foxi, mint ahogy azt a Kutyatenyésztők Kézikönyve is írja, agresszív, támadó alkat (előzőleg, egy TV-felvétel közben véresre mart egy skót juhászt is). Erzsikét kértem, zárja boxba, de ennek a kérésemnek sem tett eleget... Közöltem vele a történteket, ő nem szólt semmit, csak fényképeket küldött a saját változatában előadott történettel néhány napilapnak és az állatvédőknek. Kuratóriumi megbeszélést hívtam össze, ahol elmondtörténetét, ellentétben az ő álláspontjával, számos lapból megismerhették az olvasók. Az etika azonban azt kívánja: hallgattassák meg a másik fél is.-Mindenképpen szeretném látni, mit írnak rólam, szeretnék tiszta lapokkal játszani! - kezdi beszélgetésünket Gál Tibomé -Azt a foxit én találtam az iskolánál, nagyon béketűrő jószág volt, nem hiszem el, hogy megtámadta az állatorvost, s, ha így is volt: el lehetett volna altatni. Mikor megtudtam, mi történt, felszólítottam Tibort, azonnal távozzon a menhelyről, én nem dolgozom vele többé.-Hogyan megy soruk, mióta a doktor elment? A gyógyításon kívül, úgy tudom, az alapvető feltételek megteremtésében is szerepet játszott (homokot, fát, áramot szerzett, szállást épített)...-Egy kutyát sem gyógyított meg! Néha hozott tésztát, hogy főzzem meg. Az újszülött kiskutyákat nem tudta idejében elaltatni, mert hetente járt / ITT ELÁSVA? tam: többek között munkám semmibevétele, a bizalmatlanság, a rágalmazó nyilatkozatok és ezek következtében kialakult idegállapotom vezetett lemondásomhoz. A kuratórium sajnálattal fogadta megmásíthatatlan elhatározásomat. Magánemberként és állatorvosként továbbra is támogatásomról biztosítottam a menhelyet, de mikor az új titkár, Kágyi István beteg kutyához hívott, elmentem, s Gálék közölték velem: nemkívánatos személy vagyok a menhelyen. Talán, ha a kóbor, kidobott ebek érdekében egy lépést sem tettem volna, megőrizhettem volna a jó hírnevemet... Fehér doktor arra kért: cikkünkben csak ő nyilatkozhasson, mint mondta: elege volt a rágalmazásokból, Gál Tiborné csak ki, addigra megnőttek... Most nincs, aki ivartalanítsa a kutyákat, Németországból kapnánk segítséget, de a helyi vezetők nem engedik, mondják, paksi állatorvos is el tudja ezt végezni. Mégsem történt semmi, senki nem foglalkozik a menhellyel, én pedig laikus vagyok mindehhez... Támogatóink vannak, a Fehérkereszttől tápot, a Húsipartól húst kaptunk -előtte ilyen nem volt... Bár, amíg Fehér doktor itt dolgozott, sofőr is volt, ma már nincs... Én társadalmi munkában dolgozom, csak a németektől kapok kis ajándékokat, de hát ez a minimum... A kutyákért nem kérünk pénzt, és sokan még azt az 500 forintot is sajnálják, amennyiért mi beoltottuk őket. Az önkormányzattól nem kaptunk támogatást, -a 300 ezer forint sem érkezett még meg... (Lapzártánk után kaptunk a hírt: 250 ezer forintot átutaltak az alapítvány számlájára -a szerk.). Én nagyon sajnálom az állatokat. Kezdetben a Fehér doktor még más volt, azt mondta, szeretné, ha segítenék a menhelyen, ezt köszönöm is neki... Aztán megváltozott, nem tudtunk együttműködni, talán azért, mert én nem tudtam elnézni, hogy éheznek a kutyák. Amit az erőműtől kaptunk pénzt, azt sem költöttük az állatokra, nem tudom, hova lett...-Úgy értesültünk, hogy önt, amerre megy, követik a kutyák, az emberek félnek tőlük... Nem lehet őket bezárni?-Én szedem össze a város kóbor kutyáit, etetem őket, persze, hogy jönnek utánam! Vinném őket a menhelyre, de nem mernek bemenni, mert annyi hántást kaptak már, hogy félnek, és visszafordulnak... Ma éppen három kutyát sikerült becsalogatnom, de mindig jönnek újabbak... Rossz a kerítés, arra sincs pénz, hogy megjavítsuk, különben nem szöknének ki. Én nagyon szeretem a kutyákat, jobban, mint az embereket, akik kicsapják őket. Éppen ezért nincs lelkiismeretfurdalásom, hogy azt mondtam Fehér doktornak, hogy menjen el, miután agyonverte a foxit... Az állatorvos lemondása után a Paksi Kutyamenhelyért Alapítvány kuratóriumi titkára a szekszárdi illetőségű Kágyi István lett.-Szeretném, ha már nyugton hagynának minket: nem tett jót a menhelynek ez a kutyaügy, eddig is nehéz körülmények között tartottuk fenn... Dr. Fehér Tibor igazat állít, mikor azt mondja, minden bevételt és kiadást számlával tud bizonyítani, de én még nem vagyok itt régóta, június elsejével választottak a kuratórium titkárává, és még nem volt időm átnézni ezeket... xxx Ennyi hát a történet. A kérdés talán örökre megválaszolatlan marad: vajon hogyan lehet injekcióval elaltatni egy többek által bizonyíthatóan agresszív, őrjöngő ebet, núközben az általa megtámadott ember egyedül kényszerül védekezni? Azt mindenkinek magának kell eldöntenie: követ vet-e az állatorvosra, aki saját -és öt kutya- életét tartotta fontosabbnak a foxiénál. Nem láthatunk a vádaskodások, az alapítványi pénzekért folyó torzsalkodások mögé sem, amelyek, úgy tűnik, e kis történet megszületésében sokkal nagyobb szerepet játszottak, mint a kutya halála...
