Paksi Hírnök, 1997 (9. évfolyam, 1-48. szám)

1997-01-17 / 1. szám

Paksi Hírnök 1997. január 17. 4 AKTUÁLIS VI1Ä NEM EGY POHÁR VÍZEN * KÖTÉLSZAKADÁS PAKS ÉS NAGYDOROG KÖZÖTT Nem jutott egyezségre a Paksi Vízmű Kft. és a nagydo­rogi önkormányzat, ennek nyomán január 1-jével megvál­tak egymástól. A paksiak átad­ták szolgáltató pozíciójukat a Tolnai Víz- és Csatornamű Kft.­­nek. A váltás okairól a volt szer­ződő feleket kérdeztem:-Volt néhány vitás pont a szerződésben, ami miatt már korábban is terveztük a mó­dosítást - mondotta Artim And­rás, a Paksi Vízmű Kft. ügyve­zető igazgatója. - Álláspontunk szerint ugyanis számos, az ön­­kormányzati törvényben meg­határozott kötelezettségének nem tett maradéktalanul eleget a nagydorogi önkormányzat. Az elmúlt évben megkezdett tár­gyalássorozaton cégünk ezekre hívta fel a figyelmet. A vízmű meglátása szerint tel­jesíthető kérés, ami a polémiát előidézte, a teljes körű vízműre­konstrukció volt, amit azonban Nagydorog pénzhiányra hivat­kozva utasított el. A többszöri megkeresés, meg­állapodási szándék ellenére eb­ben a kérdésben nem sikerült közelíteni a nézeteket, így az üzemeltetés jogáról lemondott a Paksi Vízmű Kft. Pinczési László Nagydorog polgármestere szerint nem csu­pán az említett kérdésben nem tudtak kompromisszumra jutni. Számára a fő problémát az okoz­ta, hogy a paksiak kérték, hogy néhány évre visszamenőleg, va­lamint az elkövetkezendő évek­re vállaljon kötelezettséget az önkormányzat arra, hogy a fel­halmozódott lakossági vízdíja­kat közpénzből egyenlítsék ki.-Azt gondolom könnyen be­látható, hogy effajta kötelezett­séget nem vállalhatunk, hiszen ez azt eredményezné, hogy megjelennének a notórius nem­fizetők a valóban rászorulók mellett, s ezt a financiális terhet nem bírná a községi büdzsé. A tárgyalások tehát nem ve­zettek eredményre, azonban a vízszolgáltatás zavartalanságát biztosítani kellett, így a Tolnai Vízmű Kft.-vel kötötte meg Nagydorog a szerződést. Némi iróniával értékelésében Artim András hozzáfűzte:-Nem járt túl jól Nagydorog, hiszen - az új szolgáltató 11 fo­rinttal drágábban biztosítja a lakossági vizet, mint azt mi tennénk. Ez utóbbiról Pinczési László úgy nyilatkozott, hogy a szolgál­tatók a hálózat használatáért szokásos bérleti díját Paks való­ban nem igényelte, szemben Tolnával. Az összeg így öt forint­tal emelkedett az esedékes ár­emelés mellett. Nagydorogon 1997-tői a lakossági vízdíj 85 fo­rint köbméterenként. A Paksi Vízmű Kft. ultimá­tumszerű szerződését nem fogadhattuk el, vízre vi­szont szükségünk van, így a haj­landóságot mutató Tolna mellett kellett döntenünk. pozbai KAKUKK NONSTOP ABC Két lelkes fiatal, Dala György és Buday Gergely közös vállal­kozásaként nyílt meg január 7- én a Dózsa György u. 6. szám alatü társasházban egy éjjel­nappal nyitva tartó élelmiszer- és vegyeskereskedésű kisbolt. Ezzel a vállalkozásukkal Szek­szárdon már bevált vállakózás­ba fogtak, bízva abban, hogy a paksiak körében is népszerű lesz ez az üzletforma. Kaphatók tejtermékek, pék­áruk, felvágottak, konzervek, édességek és egyéb fogyasztási cikkek. Soha nem teszek újévi fogadal­mat, ez csak arra való, hogy legyen mit megszegni - mondja az évkezdés kapcsán Csergőné Farkasfalvi Ágnes, a Balogh Antal Katolikus Általá­nos Iskola igazgatóhelyettese, a gimnáziumi tagozat vezetője. - Ilyenkor inkább minden ember­nek mérleget kell vonnia. Nem szeretek rövid távra tervezni. Amikor ezt a munkát elvállal­tam, akkor is az előrelátás vezé­relt. Értéke lesz ennek az isko­lának előbb-utóbb. Ma meg­kérdőjeleződik a diploma érté­ke. A tudás valahol messze az anyagiak mögött foglal helyet, de remélem, hogy majd egyszer újra az első helyre kerül.-Erre ez az iskolatípus a legmegfelelőbb?-Nem hiszek a semleges is­kolában. Hiányzik belőle egyfaj­ta elkötelezettség. Nemcsak ki­zárólag a tananyag leadására mák kiküszöbölésében a Nem­zett Alaptanterv?- A NAT-ban a magyar oktatás minimális követelményrendsze­rét fektették le. Nagy szabadsá­got ad, de még nagyobb felelős­séget ró ránk és sokan félnek et­től. Rajtunk áll tanítókon, hogy a jövő generációja hogyan fog felkészülni.-Van-e valami emlékezetes élménye növendékeivel kapcso­latban?-A szegedi Gyakorló Gimná­ziumban eltöltött 3 év után pá­lyafutásom a Vak Bottyán Gim­náziumban folytatódott. Volt egy tanítványom, aki igen szor­galmas volt, mindent megtanult ami a könyvben szerepelt, csak az eszét nem akarta használni. Ezt persze nem hagytam annyi­ban és ennek következtében ál­landó súrlódások voltak közöt­tünk. Érettségi után kaptam tőle egy 8 oldalas levelet, amelyben kellene leszűkülni a tanításnak. Fontos, hogy a diák eligazodjon a világ dolgaiban, különbséget tudjon tenni érték és érték kö­zött. Ebben a realista, gyakorla­tias világban az érzelmek vak­vágányra kerültek. Pedig az ér­zelmi nevelés nem egyedül az otthon, hanem az iskola feladata is. Ez egy induló intézmény a maga gyermekbetegségeivel, a fennmaradás, a csiszolódás nem mindig zökkenőmentes, de hosszú távon kifonja magát.-Melyik a gimnázium legidő­sebb évfolyama?-Az általános iskola 7. osztá­lyának felel meg a gimnázium 3. évfolyama. Véleményem szerint azoknak, akik diplomát akarnak szerezni, 10 éves kor után szük­ségük van a differenciált oktatás­ra, de a közepes képességű gye­rekekre is jó hatással van ez a módszer. Németországban jól működő példát láttam erre. De nem tekintem a német példát mérvadónak, függetlenül attól, hogy a magyar oktatás problé­mákkal küzd.-Mennyiben segít a próblé­leírta, hogy sikeresen felvételi­zett az ELTE bölcsészkarára, ahol gratuláltak a felkészülésé­hez. Megköszönte, hogy megta­nítottam gondolkodni.-Kinek adja tovább a hó­labdát?-Márton Jánosnak, az atom­erőmű vezérigazgató-helyette­sének. Hogyan látja ma Magyar­­országon a keresztény értelmi­ség, a keresztény oktatás hely­zetét és jövőjét? PRÉHÁZI JÓ NAPOT, Ml ÚJSÁG?

Next

/
Thumbnails
Contents