Paksi Hírnök, 1997 (9. évfolyam, 1-48. szám)
1997-01-17 / 1. szám
1997. január 17. Paksi Hírnök // UJ FŐKAPITÁNY TOLNA MEGYÉBEN A rendőrség vezetői balról jobbra: dr. Berta Attila, Forgács László, Bátorfi György Akinevezési ceremónia tiszteletére összehívott állománygyűlést Bach József, a megyei közgyűlés elnöke nyitotta meg. A nemrégiben a Budapesti Rendőr-főkapitányság élére kinevezett dr. Berta Attilától búcsúzott elsőként, méltatva megyei teljesítményét. Mint mondotta, az országos rendőrfőkapitány döntésének helytállóságát a közbiztonság terén elért kiemelkedő megyei eredmények igazolják, mely mindenképp a vezetésnek tulajdonítható. A fővárosi rendőrfőkapitánytól egy megyei címerrel díszített vázával búcsúzott Bach József, megköszönve sok éves tevékenységét, majd Bátorfi ezredest biztosította támogatásáról. Dr. Berta Attila, a BRFK vezetőjének kinevezett és egyben a megyei tisztségről leköszönő dandártábornok meghatódva köszönte meg munkatársai támogatását, akik segítsége nélkül nem sikerűit volna ilyen jó eredményeket produkálni. A rendőrtiszt - mint mondotta -, nyugodt lelkiismerettel bízza az új vezetőre a korábban saját fennhatósága alá tartozó mintegy 260 ezer polgár biztonságát és ezer rendőr egzisztenciáját, tudva: jó kezekbe helyezi. Az új megyei főkapitány megköszönte dr. Berta Attila jelölését és feljebbvalói támogatását, ígéretet tett arra, hogy a megelőlegezett bizalommal nem fog visszaélni, legjobb tudása szerint irányítja majd a kapitányságot. Kiszámíthatóságot, következetességet ígért, ezenkívül feladatul tűzi ki önmaga elé, hogy a rendőrségen mind szervezeti, mind gazdasági önállóság uralkodhasson. Ez utóbbi célkitűzések megvalósulásában kollégái segítségét is kérte. Forgács László rendőr vezérőrnagy, országos rendőrfőkapitány, aki maga is alig pár hete tölti be megbízatását, elismerően szólt a vidéki állomány munkájáról, ezen belül kiemelte a tolnai rendőrök eredményességét, vezetőik rátermettségét. Forgács László a rendőrségnél tervezett változásokról is szólt. Eszerint jól strukturált, költségtakarékos, önálló fele-Bátorfi György rendőr ezredes, rendőrségi főtanácsos. Katonai főiskolai tanulmányait befejezve a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia Rendőrtiszti Főiskola átképző, tagozatát végezte el. Őrsparancsnok-helyettes, majd tiszthelyettesképző iskolában tanít, később ugyanott zászlóaljparancsnok. A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság állományába 1983-ban került, mint közbiztonsági és közlekedési osztályvezető, néhány év elteltével pedig már a főkapitány közbiztonsági helyettese. Ez utóbbi megbízatásának tett legjobb tudása szerint eleget egészen 1997. január 7-ig, amikor Szekszárdon a hajdani megyeháza épületében magas rangú rendőrtisztek, kollégák, országgyűlési képviselők, környékbeli települések polgármesterei, valamint a sajtó képviselői jelenlétében Forgács László vezérőrnagy, országos főkapitány új hivatalába iktatta. Ettől az időponttól Bátorfi ezredes életrajza a „Tolna megye rendőr-főkapitánya” címmel egészül ki. lősséggel bíró országos és területi szerveket igyekeznek kialakítani. Fontos az állomány anyagi és erkölcsi megbecsülésének helyreállítása, kezdeti lépés a költségvetésben szereplő 17%-os bérfejlesztés, valamint az elmúlt évben juttatott két heti nettó bérkifizetés. További ötmilliárd forint áll a belügyminiszter ígérete szerint 1997-ben fejlesztés céljára a fegyveres testület rendelkezésére. Az állománygyűlést Forgács l\ László vezérőrnagy úgy fejezte be, hogy Tolna megyében reményei szerint zökkenőmentes lesz a vezetőváltás a rendőrség élén. POZBAI ILDIKÓ AKTUÁLIS PAKS EVANGÉLIKUS LELKÉSZE A MAGYAR TELEVÍZIÓBAN Szabó Vilmos Béláról, Paks 1 evangélikus lelkészéről készült portréfilmet láthattak „Hirdetem nevedet minden nemzedéknek” címmel január 16-ának délutánján a Magyar Televízió 1-es csatornáján. Örömmel fogadtam az ödetet - mondotta a lelkész -, így még nagyobb publicitást kaphat az az egészségesebb életért reformmozgalom, amely előző állomáshelyemen, Hartán indult el. Harta ad helyet az evangélikus lelkészek erőnléti bajnokságának, amely az „Együtt, egymásért az egészségesebb egyházért” nevet viseli. A televízió és a sajtó is felfigyelt a kezdeményezésre, csakúgy mint Tárnái Katalin, az MTV szerkesztője, aki a nyíregyházi gimnáziumi évei alatt együtt diákoskodott Szabó Vilmos Bélával. A portréfilm ötletét régóta dédelgette a hajdani osztálytársról, de a műsoridő csak most tette lehetővé ennek megvalósulását.- A stáb, amellyel forgattunk rendkívül figyelmes és türelmes volt - meséli a lelkész -, meghallgatták az én elképzeléseimet is. Egyébként nem ez volt az első televíziós élményem - folytatja. - Annak idején első állomáshelyemen, Bakonytamásiban Tatai Sándor életéről forgattak filmet és én mutattam meg a bejegyzést a keresztleveléről. Különös véleüen, hogy az akkori stáb egyik tagja, Cs. Farkas Mihály a mostani film rendezője. Ez a film akár előhírnöke is lehet a Magyar Evangélikus Egyház Országos találkozójának, amelyet Pakson, az ASE-csamokban rendeznek augusztus 23-24-én. Szabó Vilmos Béla szavaival élve: A múltból a jelen és a jövő felé...