Paksi Hírnök, 1997 (9. évfolyam, 1-48. szám)

1997-03-21 / 10. szám

1997. március 21. Paksi Hírnök § ÜNNEPI FILMHÉTEN teszi emlékezetesebbé a Városi Mozi fenn­állásának 5. évfordulóját a VMK működ­tetésében. Április 1-jén, délután fél hatkor kerül sor egy kiál­lítás-megnyitóra, ahol ré­gi plakátokat, filmvetítőt cso­dálhat meg a közönség - in­formációink szerint lesz torta és pezsgő is! a rendezvényt megnyitja Herczegjózsef pol­gármester. A kiállítás megtekinthető a filmhét alatt 15-19 óráig. Ezt követően 18 órakor a „Szikrázó lányok” című film­­musicallal veszi kezdetét a rendezvénysorozat. Főszerep­lők: Bánsági Ildikó, Madaras József és még sokan mások, akik 1974-ben a Paksi Kon­zervgyár dolgozói voltak. A film után nosztalgikus teázás a városi tv közreműködésével a VMK nagyklubjában, ahol találkozhatnak Bacsó Péterrel, a film rendezőjével. Másnap, szerdán 19 órától a „Lehetetlen küldetés” című amerikai akciófilmet láthatja a nagyérdemű Tom Cruise fő­szereplésével. Csütörtökön délelőtt 10 órakor OVI-MOZI, délután fél háromkor SULI-MOZI, ahol a „Keménykalap és krumpliorr” című ifjúsági fil­met vetítik. Este 19 órakor az Oscar-dí­­jas Forrest Gump lesz látható, Tom Hanks-szel a főszerep­ben. Pénteken egy amerikai sci-fi a Függetlenség napja borzolja az idegeket, szombaton pedig az ugyancsak Oscar-díjas Ret­­tentheteden című történelmi filmet vetítik, Mel Gibsonnal és Sophie Marceau-val a főbb szerepekben. Vasárnap délután 5 órakor Filmmúzeum, benne: Hyppo­­lit, a lakáj. Este 7 órai kezdet­tel pedig lehetőség nyílik egy kis romantikára, a Fejjel a fal­nak című amerikai filmet láthatják Kevin Costnerrel és René Russóval a főszerepben. * * * Izgatott várakozás, majd el­sötétül a nézőtér és kezdetét veszi a vetítés. A közönség lé­legzet-visszafojtva figyel, ne­vet és könnyezik, az arcokon felvillanó fények jelzik: pereg a film. Sokan egy filmtörténeti korszak végét jósolták a video megjelenésével. A vészmada­raknak szerencsére nem lett igazuk. A mozi él, a mozi örök - és utánozhatatlan. Vár­ni, hogy elkezdődjön a sosem látott film, hogy az óriásvász­non megjelenjen a négy mus­kétás, hogy Spielberg Cápája láttán egyszerre hőköljön visz­­sza az egész sor — és még so­rolhatnám. A készülődés, a haverok, a ropis zacskók csörgése, a be­kiabálások... A hangulat. Me­gyünk moziba... préházi AZ UTOLSÓ KÉP „Gyötört a hiányérzet, a fülemet pedig egyre jobban bántotta a zaj. Nyugalomra lenne szükségem...” Alig pár hónapja kopogtattam be Kanczler István ajtaján, hogy: Jó napot, mi újság? Akkor beszéltem vele életemben először. Mesélt magáról, a családról, az ismerősökről. A meg­valósításra váró terveiről. Lelki szemeim előtt megjelennek azok a víziók, amik csak arra várnak, hogy megfessem őket - mondta. Beszélgettünk. Eljárt az idő. Miközben az ég szürke csíkját esti feketeség váltotta föl, isme­retlen ismerősökké váltunk. Ha ideje engedi jöjjön el, készítek magáról egy portrét - mond­ta búcsúzóul. A kép már sosem készül el. préházi ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS TALÁLKOZÓ Paks ad otthont az első országos evangélikus találkozónak augusz­tus 23-24-én - ebből az apropóból érkezett a városunkba dr. Har­mati Béla püspök már­cius 13-án délelőtt. A püspök villámlátogatása idején megtekintette a ta­lálkozó leendő színhe­lyeit, a Városi Művelődési Köz­pontot, az ASE-csamokot és környékét. Városunk evangélikus lel­késze, Szabó Vilmos Béla négy éve tervezi már a találko­zót. Meglátása szerint a paksi környezet ideálisnak tűnik a megrendezésre, a két épület és környékükön a terek, par­kolók lehetőséget adnak a programok lebonyolítására, amelyeken várhatóan 1500 hívő vesz részt. A lelkész elmondta: a város intézményeinek, az isko­láknak, az önkormány­zatnak, a kétezer paksi evan­gélikus hívőnek a támogatása, fogadókészsége megkönnyí­tette a találkozó szervezését, ami alatt két cél vezérelte Sza­bó Vilmos Bélát: saját gyüle­kezetének, hitüknek, öntuda­tuknak erősítése, valamint az összejövetel szükségszerűsége az összetartozás élményének megélése miatt. Az augusztusi rendezvény fő témája az egyház jövője és a jövő egyháza lesz, e köré szer­veződnek az előadások, a cso­portos beszélgetések, a fakul­tatív programok. A tervek szerint lesz térzene a Sárgödör téren, temp­lomi hangverseny és ter­mészetesen az istentisztelet és az úrvacsora sem maradhat ki az evangélikus találkozó prog­ramjainak sorából.

Next

/
Thumbnails
Contents