Paksi Hírnök, 1996 (8. évfolyam, 1-48. szám)
1996-02-16 / 6. szám
Paksi Hírnök 1996. február 16. ttl) NAPJAINK PRÉHÁZI ILDIKÓ Társadalmunkban, történelmünkben, nemzetségünkben mindig is kiemelkedő helyet foglaltak el a művészek és ezen belül a költők. Mindez mára átértékelődött, úgy tetszik perifériára szorult. Poéták azonban mindig is voltak, vannak, lesznek még Pakson is. Jámbor Pál, Pákolitz István nyomdokaiba mindig újabb és újabb vándorok lépnek. Az elkövetkezendő sorokban helyi költők vallanak önmagukról, a költészet hatalmáról vagy éppen: nyomorúságáról. „AZ IS BOLOND, AKI POÉIA LESZ MAGYARORSZÁGON...” Gimnazista kora óta szerkeszt újságot, diáklapot, városi lapot, üzemi lapot. Rádiózott Budapesten, publikál országos sajtóban, gyermekeket nevel otthon s munkahelyén, mindemellett verseket ír, de - mint mondja - semmi különöset nem csinál: ő L. Németh Erzsébet. Első kötete 1990-ben jelent meg „Tartozásaim” címmel, rá egy évre Tolna megye Babits-díjjal tüntette ki anyanyelvi-irodalmi munkásságáért. Második kötete tavaly látott napvilágot, amelynek címe „Tölgyfakereszttel”.- Gimnazista koromban „fertőződtem meg” az irodalommal-, de már ekkor eldöntöttem, hogy polgári hivatást választok magamnak az irodalmi munkásság mellett, amit kiegészít ez az „áldott átok”. Pedagógus vagyok. Azért választottam az óvodapedagógiát, mert rendíthetetlenül hiszek a nevelés megalapozásában. Alapozni pedig a 3-7 éves gyerekeknél lehet.- Egy idő után tudatosan készültem arra, hogy megszólíthassak embereket. Megérint egy szó, egy ember, egy villanás, egy ág reccsenése és akkor egyszerre csak szavak formálódnak belőle. Szokatlan és furcsa pillanatokban. Nagyon szeretek főzni s az elmondottak rendszerint a konyhában szólítanak meg, amikor kibámulok a kertbe és éppen valami általam nem ismert csodálatos madár suhan az etetőhöz. Főzés közben kényszerít, hogy leírjak valamit, ennek az eredménye nagyon sok elégetett szombatvasárnapi ebéd, amit hősiesen visel a családom. Hogy ebből mikor lesz vers? Talán akkor, amikor meghaltam... * * * Ezerkilencszázötvenkilencben születtem Pakson. Szakmám autószerelő, de voltam lakatos, segédmunkás, szellemi szabad foglalkozó. írásaimban azok az arcok beszélnek, akik a tükrökből néznek vissza ránk. Első verseim a Tolna Megyei Népújságban jelentek meg, majd az akkori Magyar Ifjúság, a Dunatáj, a Kortárs, a Kapu következett. Hiszem a költemény emberformáló erejét - olvashatjuk Szarka József önvallomását a Kézjegy című kötetben, amely Tolna megyei szerzők alkotásait tartalmazza.- Gyerekkoromban édesapám a Toldit olvasgatta nekem. Hallgattam és arra gondoltam - ez lesz az életem. Kisfiú voltam még. Szerettem volna nagyszerű dolgokat végrehajtani.- Egyszer azt találtam írni valamely írásomban, hogy „két szemed asztalomon”. Az ember leül az asztalához és gondolkodik. Iszik egy kávét, rágyújt egy szál cigire - és gondolkodik. Közben hallja, hogy a szél veri az ajtót és egyszer csak meglátja a barátnőjét, akit szeret, amint szemei az asztal lapjáról tekintenek vissza.- Ha megjelenek a Kortárs című folyóiratban és jobb felemen Jókai Anna, bal felemen Pákolitz István, középen ott vagyok én és ezért 380 forintot kapok - akkor is jól érzem magam, hiszen ez mégis csak rang. A költészet nem is lehet pénz kérdése. Sok mindent megértem, s az írást választottam. * * *- Ma elenyésző szerepet tölt be a művészet és ezen belül a költészet a társadalmakban. Mi egykori félistenek, sámánok, igricek mára már újból a szépség koldusaivá, ugyanakkor az univerzum garabonciásaivá váltunk. Meggyőződésem azonban, hogy míg az ember képes sírni mások vagy maga sorsa felett, addig lesz emberiség s ebből fakadóan művészet is - nyilatkozta nemrégiben Oláh Zoltán. Dolgozott a Tiszatájnál, publikált több országos antológiában, munkatársa volt a Népszava kulturális rovatának. Első kötete 1989-ben jelent meg Verssor Tüzek címmel, amely alapján fölvételt nyert a Magyar írószövetségbe. Ezt követte 91-ben a Pillanat ravatalán, majd múlt év októberében Agyő című kötete:-Nem egy divatos foglalkozás ma költőnek lenni. Mint megannyi művészeti ág ez is leértékelődött, másképp szólnak a szavak. A valaha igazi értéknek számító dolgok ma már bohócságnak tűnnek. Nincs igény a művészetre. Azt mondják nagyobb szükség van egy falat kenyérre, mint egy költeményre.- Legkevésbé maga az alkotó tehet arról, hogy ebbe a szent-bolond hivatásba belecsöppent. Megirigyeltem valaha egy barátomat, aki gitárjával szédítette a lányokat. Szövetkeztünk. Én írtam a
