Paksi Hírnök, 1996 (8. évfolyam, 1-48. szám)
1996-02-16 / 6. szám
1996. február 16. Paksi Hírnök nn szövegeket, ő pedig eljátszotta őket. A sors fintora, hogy ő azóta abbahagyta ezt a próféciát, nekem pedig élethivatásommá vált. Jelenleg egy sorsdrámán dolgozok, amelyet a tervek szerint a budapesti Katona József Színház mutat majd be. * * * Pár éve jelent meg a „Szunnyadó hajnalok” című paksi diákantológia, ezt követte 1994-ben ennek kiteljesített változata a „Szilánkok” megyei diákantológia. Egyik szerkesztője és alkotója Lovászi Endre, akkor még középiskolás diák volt:-Azóta elvégeztem a technikumot az Energetikai Szakképzési Intézetben, jelenleg pedig vállalkozóként dolgozom. Verset már vagy másfél éve nem írtam, de ezt az időszakot felfoghatjuk úgy is, mint feltöltődést. Addig nem is akarok írni, míg úgy igazán erősen nem érzem, hogy valamit alkotnom kellene.- Lehet, hogy én is azok közé a költők közé tartozom, akik nem mondhatják el senkinek - elmondják hát mindenkinek. Úgy jellemezném a verseket, mint ki nem mondott gondolatokat. Nálam úgy kezdődött, hogy éppen a karnist festettem, mikor lenéztem az udvarra és láttam milyen szörnyű, hogy betonfalak közt gyermekek bújócskáznak. Ma már lehet, hogy nem ihletne meg ez a látvány, más dolgok felé fordul az ember vagy ahogy felnő egyre érzéketlenebb lesz.- A Szilánkoknak biztos lesz folytatása, de nem 1000 példányban fogják kiadni, hanem mondjuk 200-ban. Belső használatú könyv lesz. Az antológia eladási listáján látszik, hogy szerzőkön, hozzátartozókon kívül nagyon kevesen vették. Az embereknek már olvasásra sincs idejük. * * * A Szilánkok másik szerkesztője és szerzője Kiss Kata, azóta már abbahagyta a versírást. Jelenleg a Vak Botytyán Gimnázium végzőse és a Fortuna rádió egyik állandó rovatvezetője:-A versírásban teljesen kiadod magad és ezt felhasználhatják ellened. Általában azok írnak, akiknek valami bajuk van, depressziójukat próbálják kiadni vagy szerelmi csalódásukat. Vannak érettebb ifjú költők, fiatal Adyk, József Attilák, akikkel érdemes lenne foglalkozni.- Magyarországon nincs jövője a költészetnek, ebből nem lehet megélni. A gimnázium után szeretnék bekerülni egy egyetem kommunikációs szakára, s a továbbiakban a rádióval kívánok foglalkozni. Valahol mégis megmaradtam a kapcsolatteremtésnél.- A Szilánkok kapcsán jutottam arra az elhatározásra, hogy abbahagyom, az emberek érdektelensége miatt. Egy évig válogattuk-szerkesztettúk, megérte? Talán, azt gondolom, hogy nem kell senkinek.- Szép emlékként őrzöm ezt a korszakot - de vége. Élmény, olyan mintha gyermekem lenne a vers. Megszületik, életre kel és ha tovább adod másoknak, ők is kapnak ebből. Belőled. * * * Él és dolgozik Pakson egy alkotópáros: Acsádi Rozália és László Kovács Gyula. Közös munkájuk gyümölcse „Fűszálakat sodor a szél” című könyvük, amelyet hamarosan újabb kötet követ majd a sorban:- Mindkettőnknek önálló, körvonalazódott stílusa van - mondja Rozália. - Látjuk egymás munkáinak megszületését, szoros hatással vagyunk egymásra és ezt nem is akarjuk elkerülni. Rendkívül izgalmas együtt dolgozni, de azért külön is maradni.- Milyen érzés ma költőnek lenni? Ugyanolyan, mint itt élő embernek, feleségnek, anyának, a napi problémákkal mi is szembesülünk. Nehéz írni és nehéz élni - mindannyian tudjuk. Ki-ki megküzdi a maga harcát. Második könyvünk kiadása előtt állunk, s manapság nem könnyű mecénásokat találni. Ahhoz, hogy pénzt adjanak, kell, hogy ismerjék az embert. Ahhoz, hogy ismerjék, folyamatosan publikálni kellene, ami megintcsak pénz kérdése - így a kör be is zárult. • - Mégis azt mondom, szükség van a művészetekre. Nem biztos, hogy mindenkinek mindennapi szükséglete, s nem is kell, hogy az legyen. Rajtunk is múlik mennyire tesszük igényessé környezetünket és itt be is kapcsolódik a szakmám. Tanítónő vagyok, s tudom, hogy mennyire fontos, hogy gyerekkortól része legyen ez a fajta igényesség is életünknek. Az alkotópárossal a Paksi Képtárban találkoztam össze, ahol épp a Pakson élő és alkotó képzőművészek, irodalmárok vitatták meg egy általuk létrehozandó egyesület gondolatát:-Ez egyfajta érdekvédelmi szervezet lenne — mondja László Kovács Gyula - a városban élő alkotók tömörülése. Az írók, költők helyzete vidéken sokkal rosszabb, szemben a fővárosban vagy más nagyobb városokban élő társaikkal. Más a mozgásterük, más a publikációs lehetőségük. Kiadványok megjelentetésében összeomlott az állami könyvpiac, csak szponzorálással lehet megjelenni. Publikálásra viszont az író embernek szüksége van, hiszen ez egyfajta önkontroll. Talán-talán ismét beindul a Dunatáj, ami felvállalná az irodalmárok tevékenységét.- Az elmúlt évtizedek tapasztalata az volt, hogy mindig volt egy kiválasztott művész, akit támogattak, „eltűrtek”. Jelenleg a kultúra egésze van periférián, különböző pénzek megvonása miatt. Gazdasági, pénzügyi világ felé orientáltak az emberek, éppen ezért hidegebbek, éppen ezért számítóbbak.- Polgárként félek. Félek mint ember az embertelenségtől, a gyűlölet oly mértékű elburjánzásától, hogy talán a 20-as, 30-as években lehetett ilyen mérvű elembertelenedésről beszélni. Alkotóként?... írok, egyfajta szent alázat és tisztesség jegyében. Magammal és az emberekkel szemben.-*-*-*„Leteszem a lantot. Nyugodjék. Tőlem ne várjon senki dalt. Nem az vagyok, ki voltam egykor, Belőlem a jobb rész kihalt. ” (AranyJ.)
