Paksi Hírnök, 1996 (8. évfolyam, 1-48. szám)
1996-11-29 / 44. szám
Paksi Hírnök 1996. november 29. MEZŐGAZDASÁG Az elmúlt télen jó ára volt a krumplinak, valószínű sokan emlékeznek még a nyolcvan-száz forintos árcsúcsra, ami azt eredményezte, hogy a gazdák a szokásosnál nagyobb területen vetették. Mivel az időjárás is kedvező volt, most a hazai ellátáshoz szükséges egymillió tonnán felül két-háromszázezer tonna felesleg mutatkozik a piacon. BURGONYÁT TESSÉK! •i FÜSTBE MENT PÉNZ ÉS AZ EGÉSZSÉG Átemelőnek tizennyolchúsz forintjába kerül egy kilogramm burgonya előállítása, de most a kényszerből örülnek, ha tizenöt-tizenhat forintért túladnak rajta. A szakemberek szerint a jelenlegi nyomott árakon csak azoknak éri meg burgonyát temelni, akik nagy hozamot remélnek. A hozam jó, de a minőség és a kereslet romlik. A FÁK országaiba egyre kevesebbet szállítunk, mert ott is az olcsóbb, lengyel áru a keresettebb. így a már tavaly is jelentkező értékesítési problémák ismét előtérbe kerültek. Igaz a tavaly megmaradt étkezési burgonyából vetőmagot csináltak, ezért nem veszett kárba sok helyen, de a minősége nagyon rossz az így temelt növénynek. Már most jelentkezik a belső rothadás a héj alatti zöldülés. A háziasszonyok továbbra is azt tartják „olcsó húsnak híg a leve”, mert hiába vásárolják meg tizenöt forintért a krumplit, ha egy paprikáskrumpli elkészítéséhez háromszor annyit kell megtisztítani, mint az egészségesből. Van olyan paksi temelő, aki még augusztusban harminc forintért értékesítette a krumplit és a vásárlók most is elégedettek. Vannak visszajáró kuncsaftok, akik állítják, nem vennének máshonnan, mert eddig még minden évben minőséget kaptak. Akik a piacon a krumpli tömeges megjelenésekor igyekeztek a télire valót beszerezni, azok már kissé nyugtalanabbak, mert kiderült: a kívül szép temés, belül mást mutat. Ä zsák tetején valóban első osztályú az áru, de hát a temelőnek is élni kell valamiből, így az alja már saras, néhol oly apró, hogy legfeljebb pingponglabdának lehetne használni. A rászáradt földet pedig valóban tizenhat forintét eladni elég jó üzlet. A lakótelepi parkolóban többen csóválják a fejüket, miután már némi jártasságot szereztek a minőséget illetően, kérik vágjon az árus egy-két szemet szét, hadd láthassák a belsejét is. Az eladó főnökére hivatkozva nem tudja teljesíteni a vevők kívánságát. A legtöbben nem vesznek zsákbamacskát, de mégis akad, aki így is belemegy a vásárlásba. Hogy mi lesz az eladhatatlan burgonyával? A kérdés költői, mert a téli tárolás sem sok jóval kecsegtet. A szeptemberi esőzés valószínű beteljesíti a burgonya sorsát. -ese-ADohány Terméktanács, a Dohányipari Szövetség, a felvásárlók és a kutatók képviselői mind ott voltak azon a tanácskozáson, Debrecenben, akik érdekeltek voltak a témában és tenni akarnak valamit az ágazatért. Válság van újfent - állították egybehangzóan a magyar dohánytermesztésben és ezt adatokkal is alátámasztották. A legnagyobb válságot a termelők tudhatják magukénak, de a kínok fő okát szinte mindenki a feketekereskedelemben látja. Amíg korábban huszonnyolcmilliárd szál cigaretta fogyott el idehaza évente, most ebben az esztendőben húszmilliárd szálra tehető a legális kereskedelemben eladott cigaretta Magyarországon. A válság a hazai dohányiparban nem új keletű - ez nem tévedés - 1867 óta újra és újra a felszínre kerül. Több mint érdekesség, hogy a múlt század közepén, amikor a dohány jövedéki termékké lépett elő az Osztrák-Magyar Monarchiában a füstölés megtagadása nemzeti ellenállás szimbóluma lett. Akkor az adófizetés megtagadásával, most a feketekereskedelem adóeltitkolásával gyengítik a hazai dohányipart. Pedig első ránézésre az ágazat jól szervezett, zárt és ezért jól ellenőrizhető hangzott el a tanácskozáson. A termelésszervezők, vagyis az integrátorok és a termelők nagyon sokat tettek azért, hogy Magyarországon megélje dohányt termelni. Azzal, hogy az integrátorok a termelés finanszírozására pénzt helyeznek ki, egyúttal a bizonytalanságot erősítik meg, hiszen sok a kintlévőség és kétséges visszafizetés melegágyát teremtik meg. A dohány a gyengébb termőhelyi adottságok hasznosítója. Sajnos azonban, hogy a növénynek nagy az ökológiai labilitása ami azt jelenti, hogy a szokásostól le és fel húsz százalékban eltér a hozama. Ha összeadjuk a plusz, mínusz értékeket és ez már önmagában negyven százalék lenne, bizony nincs az a felvásárlási ár, ami ilyen bizonytalan helyzetben a termelő segítségére lenne. Az ágazatra kihatással van a legális kereskedelem. Évek óta tartó folyamat a csökkenés, az idei kilenc hónap alatt tizenhat százalékos kevesebb adózott cigarettát vásároltak, a szakemberek elsősorban annak tulajdonítják, hogy még 1991-ben huszonnyolc forint volt egy doboz Symphonia, mára már 113 forintba kerül. A vásárlók így inkább keresik a záijegy nélküli, tehát adózatlan és olcsóbb cigarettát. A magyar dohányipar úgy ahogy van veszteséges. Nem tudják a vásárlókkal megfizettetni költségeiket. Arról nem is beszélve, hogy a külföldi cigaretta olcsóbb, mint a hazai gyártású. Maga az ipar igyekszik a költségeit csökkenteni. Tavaly a kormányzat százötvenmillió forintos támogatást adott az ágazatnak. Az ágazatban a fogyasztási adó az adóbevételek két százalékát teszik ki, míg az EU-országokban 3-4 százalékot is. A Dohány Terméktanácsra is egyre nehezebb feladat hárul, hiszen a fejlesztésre felhasználható pénzügyi alapok felhasználása vagy a gázprogramba való beléptetés mind nagyobb szervezettséget kíván.
