Paksi Hírnök, 1996 (8. évfolyam, 1-48. szám)
1996-11-29 / 44. szám
1996. november 29. Paksi Hírnök £ JÓ NAPOT, MI ÚJSÁG? ARCOK A VÁROSBÓL Koccintás a sikerre: Herczeg József polgármester, Till Barbara és Hangyási László, a mester (kiss G. Péter felvétele) Nád a házam teteje, teteje - húzhatják el nótáját Hangyási László cselgáncsedzőnek, hiszen mint azt megtudhattuk Kovács Sándor vállalkozótól: az utóbbi időben ő volt az egyetlen Pakson, aki házára nádtetőt építtetett.- Dávid fiam kapott egy kutyát, amit már muszáj volt valahova letelepíteni, így adódott, hogy elkezdtünk házat nézni - kezdi beszélgetésünket Hangyási László. - Persze ez mindenképp bekövetkezett volna, csak a kutya felgyorsította a házvásárlási folyamatot. Régi parasztházról van szó, aminek a tetejét így is, úgy is szigetelni kellett volna, így jött az ötlet, hogy legyen nádtető.- Sanyival egyébként régebbi az ismerettség, hiszen valaha dzsúdózott. Szíve csücske a labdarúgás, de pártoló tagja szakosztályunknak is.- Hogyan került Paksra?- Természetesen a sport révén. Idestova 10 éve élek itt, egyébként tősgyökeres bajai vagyok. A budapesti és a szekszárdi edzősködés után szerettem volna valahol megállapodni. Aztán úgy adódott, hogy itt telepedtem le félúton Baja és Pest között. Itt is van Duna, ami nagyon fontos dolog, hiszen bajai lévén nagyon szeretem a Dunát, meg aztán jó lehetőség kínálkozott a szakmai továbbfejlődésre is.-Miként telnek napjai mostanság?-Volt egy négyéves periódusom (92 után), amikor elvállaltam a szövetségi kapitányi címet. Ez olimpiától, olimpiáig tartott. Mozgalmas időszak volt, sokat utaztam, egymást érték a versenyek, a szövetség és a klubvezetés így együtt kimerített az olimpia végére. Gyakorlatilag most teljes egészében a klubnál vagyok - és nagyon jól érzem magam. Főleg most, hogy az elmúlt időszakban két junior világversenyen - a világbajnokságon és a monacói Európa-bajnokságon - paksi érem is született. Till Barbara mind a két helyen felállhatott a dobogó harmadik fokára. Ez még jobb kedvet és lendületet ad a munkához.- Milyen Monaco télen?-Annak idején átutazóban már jártam erre, mikor Barcelonába mentünk az Antinak szurkolni. Most így, hogy négy napot eltöltöttünk itt több Rolls-Royce-ot láttunk, mint nálunk Trabantot. Jelzi, hogy milyen atmoszférája van a hercegségnek. Nagyon szép, olyan, mint egy meseváros.- Csalóka ez a rengeteg utazás, mindenki azt hiszi, hogy mennyi mindent látunk, pedig elég szűkre szabott az idő. Főleg egy edzőnek, aki intézi az ügyes-bajos dolgokat, a versenyzőkkel foglalkozik, minden versenynap munkanap, annak nem sok látványosság marad.-Kinek adja tovább a hólabdát? Kanczler Pista bácsinak, aki k most ment nyugdíjba, megkérdezném, várhatók-e még szép alkotások a jövőben tőle... PRÉHÁZI Amióta barátja úgy döntött, hogy visszatér családjához, gyakran lejár a Duna partjára. Sosem szerette a természetes vizeket, mert olyan megbízhatatlannak tűnt, mint a férfi és nő kapcsolata, most mégis a fodrozó víz megnyugtatta. Valahogy úgy érezte sok a közös vonás közte és a víz között. Éppoly zavaros, mint a lelke és pontosan olyan mély csönd veszi körül, mint azt a pillanatot, amikor számára megszűnt létezni ez a kapcsolat. Ahogy nézte a hullámokat szemében könnycseppek jelentek meg és ő hagyta, hogy végigpásztázzanak arcán. Lehunyta a szemét mint akkor, amikor először kapott egy leheletnyi puszit szempillájára. Mintha most is azt várta volna, hogy megcsókolják. Az őszi napfény egy-egy eltévedt sugara végigsuhant selymes bőrén, melegség fogta el, olyan mint azon a délelőttön, amikor munka közben átkarolta derekát. Mindketten tudták, ez a BOLDOGSÁG, mozdulat nem megszokott segítségnyújtás, hanem finom érzelmekkel teli érintés. Szerette azt a férfit, mégsem marasztalta, nem volt hozzá bátorsága. Pedig, ha kimondta volna azt a bűvös szót, még mindig örülhetne a napnak. De most álig várja már a telet, s majd a tavaszt, a virágok illatát. Tudja, az idő múlásával majd minden seb begyógyul, csak hegek ne maradnának utána. Nehéz és küzdelmes gyógyulás vár rá, de nem adja fel, élni szeretne és boldogan. A néma, döbbent valóságot a víz zaja töri meg. A hajók és uszályok, ahogyan GMEIM haladnak erőteljesen felkavarják az amúgy barátságosan folydogáló vizet. Mintha időnként felcsendülne a szinte már megszokott szó: szeretlek. Visszavisszatér és ilyenkor úgy összeszorul a szíve, mintha kicsi lenne neki a hely. Ahogyan körbenéz a szürke kövek között sehol nem talál egyetlen virágot sem. Egyhangú és sivár a környék, csak a csónakok állnak néha hol szorosan egymás mellett, hol szépen sorakoznak egymás után. A Villany utcai átjáró is ugyanolyan unott és kopott, itt semmi nem változik, csak körülötte. Irigyli a körülötte lévő világot. De nincs benne harag és gyűlölet, mert picit neki is volt része ebben a világban. A nap el-elbújik, egyre kevesebbet ereszti simogató sugarait, aztán eltűnik. Ő is hazafelé indul, még utoljára megfog egy kavicsot és eldobja. Pattog a kő, egyszer fenn, egyszer lenn. A végén eltűnik, a súlya lehúzza, a víz elnyeli. De legalább nem maradt a szívemen...
