Paksi Hírnök, 1996 (8. évfolyam, 1-48. szám)
1996-09-13 / 33. szám
1996. szeptember 13. Paksi Hírnök , TÁROLÓ iár látszik a fény. llító jármű, a „trolibusz”. £ AZ ATOMTÖRVÉNY ELŐKÉSZÜLETEI Pontatlan rövidséggel említve „atomtörvényt” készít elő az országgyűlés környezetvédelmi bizottsága. Javaslatuk - szemben a korábbi szabályozási kísérletekkel - a lehető legszélesebb kört érintve, számításba veszi az Európai Unióval kapcsolatos piaci integrációs folyamatra vonatkozó Fehér Könyv ajánlásait, az OECD és a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség biztonsági előírásait is, mégpedig a nukleáris anyagok szállításának, tárolásának és felhasználásának ellenőrzésével foglalkozó EURATOM szervezet különleges jogosultságainak figyelembevételével. Mindezt a törvényjavaslat előkészítőinek sajtótájékoztatóján Baráth Etele, a bizottság elnöke ismertette az újságírókkal. A törvény-előkészítők kiléptek a korábban megszokott felfogás keretei közül és a nemzetközi elvárások figyelembevételével olyan átfogó szabályozást igyekeznek kialakítani, amely a nukleáris energiatermelés szabályozása mellett felölel minden ionizáló sugárzással együttjáró tevékenységet is a társadalomban (így többek közt például a gyógyászatot is) minthogy már javaslatuk bevezetőjében hangsúlyt kapott annak jelentősége, hogy a sugárzás „ne lépje túl a másfajta kockázatok mértékét”. A folyamatnak az alkotmányozás szempontjából is van jelentősége: a biztonságos környezethez fűződő jog biztosításának igénye például belekerült a tervezetbe. Amint Baráth Etele is említette: „az ördög a részletekben búvik meg” a nemzetközi elvárásokhoz történő csatlakozás az új szabályzásban egyidejűleg újabb gazdasági érdekeltségi rendszer kialakítását követelte meg. A részletekről Sződi Imre, Paks országgyűlési képviselője, a bizottság alelnöke tájékoztatta a sajtót - kiemelve, hogy a várható gazdasági hatásokkal a javaslat két helyen is foglalkozik: ötödik bekezdésében a nukleáris károkkal, míg az ezt követő hatodikban a központi nukleáris pénzügyi alap működtetésével. Ezzel a társadalmi és civil szervezetek, környezetvédők és állampolgári kezdeményezések részesei is bekerülnek a képbe: a biztonságtechnika megvalósításának ugyanis ára és következményei vannak. A képviselő hangoztatta: Európa parlamentje 198:70 arányban a nukleáris energia felhasználása mellett szavazott, minthogy más energiatermelő technológiák szén-dioxid, kén-dioxid és nitrogén-oxid kibocsátása jelenleg nagyobb veszéllyel jár a bolygót védő ózonpajzs sérülése miatt. Hazánkban Paks részvétele az energiatermelésben lassan 50 százalékhoz közelít, s ez már nem az az erőmű, amely pár évtizede megépült: biztonságtechnikáját megújították, a nemzetközi elvárásoknak megfelel. A nukleáris fűtőanyagok hulladékainak kezelése, szállítása, tárolása azonban költségekkel jár, s távlatilag az elöregedett erőművi berendezések bontására is tartalékolni kell. Erre szolgál majd az a környezetvédelmi termékdíj, amelyet nálunk elsősorban Paks és a BME reaktorainak működtetése után kell fizetni. Ezzel a költségeket „szétterítik” a felhasználó társadalom egészére. A törvényelőkészítés részeként a környezetvédelmi szervezetek álláspontjait is összefogó Országos Környezetvédelmi Tanáccsal egyeztetnek most, hiszen a végrehajtás szabályozása túlmutat a technológiai-gazdasági kereteken és például költségvetési feladatokat is jelent. Annyi már bizonyos, hogy ennek árnövelő hatása is lesz. A Hírnök kérdésére, hogy az új szabályozás miként rendezné át az eddigi kedvezményeket, Sződi Imre képviselő, a bizottság alelnöke hangoztatta: Paks és környékének lakossága eddig sem részesült intézményes áramdíjkedvezményben, bár erre irányuló társadalmi kezdeményezések megjelentek. (Az atomerőmű esetleges munkáltatói kedvezményei vállalati belügyet képeznek.) Két település kap költségtérítést, amelyek a nukleáris hulladékot kezelő létesítményt fogadnák be. Sződi Imre annak a véleményének adott hangot, hogy a most egyeztetésre kerülő törvényjavaslatot nem helyes „az atomlobby” sikerének minősíteni, a lépés annak jele, hogy együttműködés szerveződött a biztonságtechnikában érdekeltek és a között a tucatnyi település között, amelyek rendszeresen kicserélik és összevetik a nukleáris háttérsugárzásra vonatkozó mérési adataikat. A törvénytervezet általános vitájára - megközelítőleg ez év októberére - a „zöld” szervezetek információit is beépítik a javasoltszabályozásba. -kt-Szabó József, a PA Rt. vezérigazgatója és Baráth Etele az atomerőműben. „Beépítik az információkat”.