Paksi Hírnök, 1996 (8. évfolyam, 1-48. szám)

1996-09-13 / 33. szám

Paksi Hírnök 1996. szeptember 13. m HÉTKÖZNAPOK VERONIKA VAGY VJERKA. AHOGY TETSZIK Veronika mindössze huszonnégy éves, csi­nos, barna, elvált asszony. Faddon szü­letett. Az általános iskola elvégzése után Szekszárdon szerzett gyors- és gépírónői ké­pesítést, első munkahelye mégis a Gemenc Szálloda báljához kötötte. Itt lett felszolgáló, s itt ismerkedett meg korábbi férjével. A frigy nem tartott tovább másfél évnél, ennek okát akár mindennapinak is vehet­nénk. A fiatal jó alakú hölgy munkája során hamar új barátokra lelt a pénzes vendégek soraiból. Először csak amolyan spontán is­meretségek szövődtek, ám az eszes fiatal nőnek nem sok idő kellett ahhoz, hogy ezen kapcsolatokat némi ellenszolgáltatáshoz kösse a „kellemest a hasznossal” mondás je­gyében. Alig múltam tizennyolc, amikor felszol­­£\ gáló lettem - meséli. - Tulajdonkép­pen előtte semmi különösebb nem történt velem, éltem a tanulólányok szür­ke kis életét. Sohasem akartam gépírónő lenni, de hát a szüleim azt akarták, hogy szakma legyen a kezemben. Faddot sem szerettem különösebben, szabadságra vágytam, így kivettem Szekszárdon egy albérletet.- Hirdetésre jelentkeztem a Gemencbe felszolgálónőnek, fel is vettek. Itt ismer­kedtem meg a férjemmel. Jóképű pénzes palit láttam benne, csak később jöttem rá, hogy egy féltékenykedő vadállat. Két­ségtelen nagyon jól keresett, volt rendes lakásunk. Akkor romlott meg köztünk a viszony, amikor rá­jött, hogy rajta kívül is vannak rövidebb-hosszabb kapcsola­taim. Ettől fogva állandóan állt otthon a cirkusz, ütött-vert, előfordult, hogy napokig be­zárt, még dolgozni sem enge­dett, persze, hogy kirúgtak a munkahelyemről. Nagy nehe­zen sikerült elválni tőle, gye­rek nem volt, így nem sokáig tartott a tortúra.- így lettem a bár felszol­gálójából a bár állandó vendé­ge. Pénzben, palikban nem volt hiány. Semmi baj nem történt egészen addig, míg meg nem ismerkedtem Sza­­nisszal, egy pesti sráccal. Meg tudtam volna őrülni érte, s ő is mindent megadott nekem.- Gondolom hamarosan a fő­város következett...-Persze. A Szanisz azt mondta, hogy hagyjuk Szek­­szárdot a fenébe, egy ilyen jó csajnak, mint én, nem ilyen munka való. Egy-két hónapig minden jól ment, a Széna té­ren béreltünk egy jó kis la­kást. Mindig rengeteg pén­zünk volt, jártuk a szórako­zóhelyeket. Én csak akkor tudtam meg, hogy honnan a rengeteg lóvé, amikor egy este két krapek véresre verve hoz­ta haza a Szaniszt. Kiderült, hogy valutá­­zott és sáros maradt valakinél. Feldúlták az egész lakást, de pénzt sehol sem ta­láltak, hát azt mondták, hogy: „Akkor el­visszük a csajodat.” Szemét világ követ­kezett. Placcoznom kellett a Rákóczi tér­től Siófokig mindenhol, végül egyszeri! - en eladtak négyezer márkáért két olasz hapsinak. Őszintén szólva nem is volt na­gyon ellenemre, már nagyon torkig vol­tam az egésszel.- Szanisz nem keresett? — Azután a rohadt este után soha többé nem láttam. Nekem mindig azt mond­ták, hogy nyomorékká verték, de sze­rintem nem is mert keresni.- Olaszországban milyen volt az élet?-Több mint másfél évig voltam Mi­lánóban, elég jól megtanultam a nyelvet. Egyébként az olaszok sokkal rendeseb­bek voltak a magyaroknál, igaz, renge­teget kellett dolgoznom. Volt úgy, hogy tíz-tizenkét krapek jött egy nap, ezenkí­vül filmeket is forgattunk. Mindenesetre vigyáztak rám. A forgalomtól függően meghagytak napi száz-százötven márkát, ha filmet forgattunk, akár a háromszázat is megkerestem, ezenkívül mindenem meg­volt. Végül meguntam az egészet, gon­doltam sokkal jobban járok, ha egyedül dolgozom tovább, olyan helyen, ahol nem ismernek.- Megléptem és stoppal hazajöttem. Nekem nem vették el az útlevelemet, megbíztak bennem, talán meg is szeret­tek kicsit. Hazafelé a kamionosoktól még beszedtem forintba átszámolva úgy két­százezret. Egyenesen Szekszárdra men­tem, hogy lerendezzem a volt férjemmel a tartozását, ugyanis a lakás fele engem illet.- Pakson mi járatban?-Itt dolgozik a volt férjem. Mindig meglép előlem otthonról, gondoltam, megcsípem a munkahelyén.- Hogyan tovább?-Ha megszereztem azt, ami nekem jár, irány a Balaton. Bérelek valahol szo­bát, nyaralok és dolgozok tovább. Kelle­mest a hasznossal, nem igaz? Minden­esetre engem soha több nem fog futtatni senki, engem nem nyúznak meg még egyszer, azt garantálom. Egyébként ne­hogy azt hidd, hogy a mély vízben úsz­kálok. Én most már csakis úriembe­rekkel foglalkozom.- Mi lesz, ha egyszer kiöregszel?-Mielőtt kiöregednék már lesz elég pénzem ahhoz, hogy abbahagyjam. Ak­kor elmegyek az ország másik sarkába, ahol nem ismernek, szerzek magamnak egy férjet, családot alapítunk és én leszek a világ legjobb, legszeretőbb felesége.- Adod a neved ehhez az íráshoz?- Persze, nincs abban semmi. Veronika vagyok, vagy Vjerka - ahogy tetszik. SZARKAJÓZSEF

Next

/
Thumbnails
Contents