Paksi Hírnök, 1996 (8. évfolyam, 1-48. szám)
1996-09-06 / 32. szám
1996. szeptember 6. Paksi Hírnök 2) * * * A Vak Bottyán Gimnázium 120 elsős diákkal gyarapodott ;bben a tanévben. Ebből a négybsztályos képzésre jelentkezők ^záma 90, az idén beinduló hatosztályos gimnáziumba pedig közel 30 tanulót vettek fel.-A legfontosabb, hogy elismerjék a városban: létjogosult-ORTÖSSZEÁLLÍTÁSA \sága van a hatosztályos képzésnek - mondja dr. Rosner Gyuláné igazgató.- Számunkra a legnagyobb kihívás, hogy azok a családok, akik megtiszteltek bizalmukikal, egy év elteltével azt mondják-megérte. AZ ELSŐ TIZENKÉT ÉVESEK A GIMNÁZIUMBAN Az iskolapadból egyenesen a gólyatáborba vezetett az útja annak a 28 elsős gimnazistának, akik a Vak Bottyán Gimnázium hatosztályos képzésére jelentkeztek. A hétfői tanévnyitó és az azt követő osztályfőnöki óra után Cseresznyésbe mentek a gyerekek. A paksiakon kívül Németkérről, Pusztahencséről, Dunaszentgyörgyről és Tengelicről érkeztek az ifjú gimnazisták. A hét folyamán a játékos tantárgybemutató mellett megismerkedhettek többek között Kiss Józseffel, az erőmű fizikusával, Szinger Ferenc képviselővel, dr. Vöröss Endrédé egészségnevelővel, Kováts Balázsnak, az atomerőmű tájékoztatási főmérnökének felajánlására pedig részt vettek egy rövid kiránduláson a Látogató Központban. Jövő hét hétfőjén foglalják el a tanulók a számukra kijelölt helyet, a korábbi tanáriban kialakított tantermet: - Rájuk ugyanazok a szabályok vonatkoznak mint az idősebbekre - mondja Hidegné Csömör Gabriella, az osztályfőnökük.- A tanmenetük tér el a többiekétől. Több lesz a kísérletezés, a játékos foglalkozás. Például énekórán sok-sok népTankönyv-előkészítő dalt tanulnak majd, testnevelés órán néptáncot, rajzórán fafaragást.- Nagy hangsúlyt fektetünk a város kulturális életébe való bekapcsolódásra, számtalan óra témája épül majd a könyvtárban, múzeumban, művelődési házban fellelhető anyagokra. Minden kolléga az új követelményeknek megfelelően állítja össze saját szakterületén a pedagógiai programot. Ezek a gyerekek elsajátíthatják a tanulásmódszertant. Minden egyes tantárgy tanulási technikáját, ami alapján könnyebben haladnak majd.-Nemcsak a módszerek, a könyvek is újak lesznek - folytatja az osztályfőnök.- Középiskolánk - a megyében egyedüliként - a Nemzeti Tankönyvkiadó pályázatán elnyerte a „referens iskola” címet, ami azt jelenti, hogy a kiadó nekünk adja oda elsőként az új, kipróbálásra váró tankönyveit, mi pedig teszteljük azokat.- Mindezért cserébe több 100 ezer forint értékben juthatunk hozzá könyvekhez. Ilyen új - rendkívül jól szerkesztett - tankönyvekből tanulunk mi is az osztállyal.- Még annak idején - a beiratkozás alatt - kiadtam a szülőknek egy kérdőívet - mondja Hidegné Csömör Gabriella.- Arra voltam kíváncsi, milyen elvárásaik vannak az iskolával szemben, milyen elfoglaltságaik, tanulási szokásaik vannak a gyerekeknek. Mint kiderült, a legtöbb szülő azt szeretné, ha szigorúan fognánk csemetéiket, készítsük fel őket az érettségire és a leendő felvételire, és kivétel nélkül úgy gondolták, hogy gyermekeik nevelése a család és a pedagógus közös feladata. IGETÉS den jónak vége van. lónak is. Sokan nem ért ismét ott lesznek äk buli... A székek lekerülhetnek az asztalról