Paksi Hírnök, 1996 (8. évfolyam, 1-48. szám)
1996-09-06 / 32. szám
Paksi Hírnök 1996. szeptember 6. Q® SVÉDASZTAL HAZAFELÉ Visszatérések ideje jár. Egyre több külföldre üldözött, szökött, szakadt hazánkfia dönt úgy, hogy a Magyarországon zajló változások immár lehetővé teszik idehaza is a boldogulást, úgy látják, hogy a fiatal magyar demokrácia biztosítja a szabadon légzést, az alakuló piacgazdaság pedig az érvényesülés lehetőségét. A hazatérés mellett döntött ifjabb Korponai Ernő is, aki a hetvenes-nyolcvanas években Paks egyik legelismertebb bádogos, csőszerelő kisiparosának számított. Gyakran lélegzetelállító munkákat végzett, egyebek mellett ő javította és festette a dunakömlődi katolikus templom tornyát, de az akkori városi könyvtár tetőzetét is ő hozta helyre. Mindezek ellenére a nyolcvanas években mégis a persona non grata elviselhetetlen helyzetébe került. 1983-at írtunk, ez év márciusában Korponai Ernő és felesége úgy döntöttek, hogy elhagyják Paksot, Magyarországot, s inkább a táborlakó disszidensek megpróbáltatásait választják.- Az akkori magyar propaganda nyomta az unalmast, hogy így meg úgy, micsoda megpróbáltatások várnak a disszidensekre, persze mint bármi, amit térj esztettek, ez sem volt igaz - mondja. - Egyébként sem fordultunk volna vissza. Nekünk akkor már befellegzett idehaza. Nekem állandóan keresztbe tettek. Bajuk volt a politikai meggyőződésemmel. Elsősorban a katolikus templomban tartott beatmisék jelentettek szálkát az akkori paksi pártvezetők szemében. Sokan voltak ezeken az istentiszteleteken, tűt nem tudott volna leejteni a tömegben az ember. Véget vetettek paksi munkálkodásunknak, a tolnai katolikus templomba, innen pedig Szekszárdra kényszerültünk. Persze itt sem hagytak békén minket, a zaklatások miatt kénytelenek voltunk abbahagyni az egészet. A lelkész urat, aki támogatott bennünket, az első paksi beatmisék után egyszerűen kiüldözték a városból, mondván, hogy megrontja az ifjúságot, ellenünk meg az volt a vád, hogy alávaló a gondolkodásunk.- Persze, mert a szerintük alávalókkal gondolkodtunk. Mint kisiparost állandóan büntettek mindenért, végül már a munkámat is titokban kellett végeznem. Nem csoda, hogy betelt a pohár. Mondtam a feleségemnek, hogy elég volt ebből, itt hagyjuk ezt az egészet, de azt is megfogadtuk, hogy ha törik, ha szakad, visszajövünk. Biztosak voltunk abban, hogy változások következnek, arra azonban mi sem gondoltunk, hogy ilyen rövid időn belül.- Mi történt Németországban?-A táborban egy évet töltöttünk. Találtunk munkát, lakást, később autót vásároltunk. Nem volt könnyű, de sikerült megteremteni az egzisztenciánkat. Jómagam kerestem a kinti magyarok katolikus gyülekezeteivel a kapcsolatot, ennek köszönhetően ismerkedtem meg Bárány József atyával, a Nürnberg környéki magyarok lelki gondozójával, akivei Scwaigben létrehoztunk egy katolikus missziót, melynek a kinti magyarság lelki gondozásán, a rászorulók segítésén, a nemzettudat ápolásán kívül sok más egyéb feladata is van. - Erre különösen büszke vagyok.-A közeljövőben végleg visszatérnek Paksra. Mi inspirálta a döntést?-Sohasem gondoltunk arra, hogy örökre elmegyünk. Vártuk, hogy megfelelőek legyenek a körülmények. Mi sem természetesebb annál, hogy ott szeretnénk élni, ahol megszülettünk, felnőttünk, hogy a gyermekeinket magyar iskolába szeretnénk járatni. Amikor elmentünk sokak szerint túlságosan is magyarok voltunk, szerintük egyebek mellett ez is közrejátszott abban, hogy a nemkívánatos személyek keserű kenyerét együk. Rossz volt, rég volt. A várt változások megtörténtek. Nincs fojtogató társadalmi légkör. Paks is nagyon megszépült, véleményem szerint bármelyik német kisvárossal felveheti a versenyt. Fontos számomra a vállalkozás szabadsága, hiszen magam is vállalkozni szeretnék, s végül nagyon fontos és felemelő, hogy lehetőség nyílt arra, hogy a szülővárosunkban próbálhatjuk megvalósítani elképzeléseinket a jövőben. SZARKA JÓZSEF Úgy vélem senki sem meteorológiai jelentésként értelmezi a címet, inkább duruzsol a fülünkbe a költő versfolytatása. S talán ez sem véleúen. Mert valóban szép, színesebb lesz a világ, ahogyan megváltozik a természet színe, őszül, hogy később: deres legyen. Alig pár napja, hogy én is ősz hajszálakat fedeztem fel a halántékomon, azt mondják, nem jelent az semmit. Később még több is lesz. Nem is volna azzal semmi baj, hiszen egy pár szál valóban nem a világ, de mégis valahogy gondolkodásra késztet, mert eszembe jut, hogy gyermek voltam, s hogy anyám az ölébe vett és felfedeztem az ő hajában is néhány szálat, ami már nem volt barna, nem értettem, hogy miért. Elmúlt az idő, sóhajtott, mintha azok a régi szép vízparti nyarak sohasem térnének vissza már, mert az ember is olyan mint a természet, az emberhónapok múlatják az ifjúságot, múlatják a nyarat. S valóban elmúlt az a régi nyár és az a régi szeptember, amikor kézen fogott és azt mondta, itt az idő és el kell menned az iskolába. Ma sem felejtem el, hogy görbült sírásra a szám, amikor először otthagyott a tanteremben és nem tudtam mi is vár ott rám. Akkoriban, az ötvenes évek végén, még kevés gyermek járt óvodába, így én sem, s akkor találkoztam először a felismeréssel, hogy lesznek helyzetek, amikor magamnak kell megállnom a lábamon. Az viszont kétségtelen, hogy azóta a szeptember nemcsak az elmúlást jelentő őszi kezdőhónap, de az újrakezdés indítópontja is. Teltek-múltak az évek, s minden év szeptemberében fel kellett venni az iskolatáskát, mely a belepakolandóktól mind nehezebb lett. De az iskolakezdést minden évben nagyon vártam, mert találkozhattam ismét a barátommal, a Bóka Sanyival, akivel hűségesen kitartottunk egymás mellett nyolc általános iskolai éven át, ott az ablak felől, a második pátiban. Aztán másfelé vitt minket az utunk, a szélrózsa minden irányába. A minap - már szeptember első napjait írtuk - mit ad isten, ki jön velem szembe: kissé elbízva, pocakosán és őszülő halántékkal, a Bóka Sanyi. De jó, hogy találkoztunk, örvendeztünk egymásnak, öregem, te semmit nem változtál, mondtuk egymásnak, milyen jól nézel ki, terajtad nem fog az idő, gyere, megiszunk egy sört ebben a kutya melegben. Es ittunk egymás egészségére, nemcsak pusztán udvariasságból, miközben nevetve állapítottuk meg, hogy mégis csak nagyszerű hónap ez a szeptember. kgpin VAN AZ ősz, in VAN ÚJRA...
