Paksi Hírnök, 1996 (8. évfolyam, 1-48. szám)

1996-06-14 / 23. szám

Paksi Hírnök 1996. június 14. (5 ÁCIÓ, RÁCIÓ, AKÁCIÓ, VAKÁCIÓ HURRA, NYARALUNK! Ha még él a diákok körében ez a jó szo­kás, akkor éppen megjelenésünk napján, azaz pénte­ken került föl a VAKÁCIÓ utolsó hiányzó betűje a tantermek tábláira. Eljött a nagy nyári szabadság ideje, s mi annak jártunk utána hol, milyen nyaralási lehetősé­geket kínálnak a diákok számára. iz általános iskolák közül a Bezerédj iskolában az alsó tagozatosoktól Zánkára, míg a felső tagozatosoktól Sóstóra utazhat majd néhány évfolyam. Nem mindennapi kirándu­lás vár az iskola három tanu­lójára, akik augusztusban egy hétre Párizsba látogatnak el. A jutalomüdülést a TIT levele­­zős versenyen elért előkelő második helyezésnek köszön­hetik. A nyári napközibe még vár­ják a diákok jelentkezését. A gyerekek felügyeletét reggel 8 órától délután 4 óráig tudják biztosítani a tanév végétől egészen július végéig tartó időszakban. Ebből az időből egy hetet Cseresznyéspusztán töltenek majd el. A napközibe természetesen egy-egy hétre is lehet jelentkezni. A Deák Ferenc valamint a IV-es Számú Általános Isko­lából szintén Sóstóra kirándulnak gyerekek, a nyári napközibe pedig mindkét helyen várják a jelentkezőket. Á Balaton­parti gyereküdülő Sóstó, a Móra Ferenc iskola diákjait is vendégül látja, de lesz még az immár hagyománnyá vált vándortábor is, mely ebben az évben Tatát és környékét cé­lozta meg. A szünet ideje alatt az iskolában napközire nincs igény, viszont a napközistá­borba, mely Cseresznyés­pusztán lesz, még jelentkez­het, aki kedvet kap. Tíz tanu­ló vesz részt gubini csereüdültetésen, az iskola pedig tíz cseregyere­ket lát vendégül Sóstón. Paks­ról 34 gyerek utazik Csille­bércre, az országos úttörő nagytáborba az Úttörőszövet­ség jóvoltából, amely idén ün­nepli fennállásának 50 éves jubileumát. Szintén az Úttö­rőszövetség szervezésében né­metországi csereüdülésre van lehetőség július 7-20., vala­mint július 18-30. között. Jelentkezni Mezősi Árpádnál lehet a 312-070-es telefonon. Kerékpáros nyári tábor lesz Fadd-Domboriban, augusz­tus 18. és 25-e között. A 12- 17 éves korú gyerekek jelent­kezését várják, bővebb fel­világosítást Wolf Ernő ad a 319-523-as telefonszámon. Szintén a sport kedvelőinek szól a judós napközis tábor, mely június 17-28-ig tart majd a Bezerédj Általános Is­kolában. Érdeklődni a IV-es számú és a Bezerédj iskolá­ban, valamint a Barátság úti judóteremben lehet. Az ASE kajak-kenu szakosztálya is várja napközis táborába a je­lentkezőket, mely június 17- től augusztusig tart. A progra­mokban szerepel kajak-kenu oktatás, úszás, sportjátékok, vízi túra. Érdeklődni Makrai Csabánál a 317-646-os tele­fonon lehet. Ugyancsak az ASE szervezésében lesz nyári sakktábor július 15—19-ig. Bő­vebb információt a 319-589- es telefonon kaphatnak az ér­deklődők. A művelődési központ szabadidős tábora június 17-július 5-ig várja a gyerekeket. A kézművesfog­lalkozás, mozi, strand mellett heti két kirándulás teszi válto­zatosabbá a programot. Ismét lesz diákszínjátszó tábor június 24-29-ig, Fadd- Domboriban, melyre középis­kolások jelentkezését várják. Érdeklődni a művelődési köz­pontban Hefner Erikánál le­het. A művelődési központ­ban székelő Ifjúsági Iroda az ország szinte minden tájára kínál táborozási lehetőséget, illetve segít a szervezőkkel fel­venni a kapcsolatot. íme egy kis ízelítő a számtalan hely­szín közül: biciklistábor Er­délyben, fotótábor Balatonal­mádiban, indiántábor Bala­­tonlellén, ősmagyartábor Kő­szegen, riportertábor Zamár­­diban, de ezenkívül gerincfer­­düléses és lisztérzékeny gye­rekeknek is kínálnak üdülési lehetőséget. Lesz tánctörténeti tábor, tánciskolát végzett gye­rekenek, július 22-28-ig, Bölcskén. Érdeklődni a műve­lődési központban Bodó Katalinnál lehet. A rajz- és képző­­művészeti tábor Halász Károly és Takács Éva vezetésével ismét várja az ér­deklődőket július 8-20-ig. Bővebb felvilágosítással ugyan­csak a VMK-ban szolgálnak. A számítógép kedvelőinek ajánlják a számítógépkezelői tábort, melyet egy-, illetve kéthetes turnusokban szer­veznek Vaj tán. Érdeklődni a paksi irodaházban a Poligon Kft.-nél lehet. S hogy a pedagógusok se maradjanak ki a sorból, nekik szól a drámapedagógiai tábor, melynek a Városi Művelődési Központ ad helyet június 17-21-ig. A jelentkezők két szek­ció közül választhatnak. A drámapedagógia az irodalmi szöveg tanításában (kapcso­lódva a NAT-hoz), valamint a közösségépítés és nevelési funkció a színjátszás segítsé­gével (rendezői ismeretek). Érdeklődni Hefner Erikánál lehet.

Next

/
Thumbnails
Contents