Paksi Hírnök, 1996 (8. évfolyam, 1-48. szám)
1996-05-17 / 19. szám
1996. május 17, Paksi Hírnök 9 mét jó arra, hogy elgondolkozzunk azon: Kik vagyunk? Mi a magyar? Mennyit érünk? Mi a feladatunk? Szükség is van erre, hiszen az írott források, a szájhagyomány és a napi politika sokszor taszította, meghamisította történelmünket. Jó ok a történészek számára az évforduló, hogy vég nélkül vitassák, 894-95 vagy 96-ban lett Árpád népéé a Kárpát-medence, s azt is, százezren vagy félmillióan voltak-e a honfoglalók. Számunkra fontosabb az, hogy igaz kép alakuljon ki bennünk a honfoglalásról, népünkről és túl a romantikus vagy a sematikus történelmi ismereteken, végre valós, tárgyszerű legyen a tudásunk. A korabeli források, de a mai tankönyvek is, műveletlen, barbár hordákként említik Árpád népét, s a kalandozó magyarok vadságáról, kegyetlenkedéseiről írnak. Szavahihető források, de a régészeti leletek is azt bizonyítják, hogy az új hazába érkezett magyarok tagolt társadalomban éltek, fejlett volt gazdaságuk, kibontakozóban a kézművesség és a kereskedelem. Művészeti, hit és hiedelemviláguk pedig sajátos és gazdag volt. Állat-, elsősorban lótartási kultúrájuk és harcmodoruk kiemelkedő. Barbár, műveletlen hordák nem maradhattak volna meg a térségben, s nem érhettek volna el korai katonai sikereket. A magyarok a IX-X. században szervezettek, szigorú rend uralkodott, mindig harcra készek, fegyelmezettek és hadra küldhetők voltak. A letelepítés is megfontoltan, tervszerűen és szervezetten történt, azt igen gyorsan hajtották végre. Ehhez jól kellett ismerniük, pontosan feltérképezniük a területet. Népünk IX-X. századi története szorosan összefonódott az európai egyetemes történet alakulásával is. A Kárpát-medencébe nyomuláskor a térség politikaihatalmi egyensúlyának kialakulásához járult hozzá a magyarság. Gátat képezett a szlávok északi és déli településtömbje között, de megakadályozta a németek, illetve a bizánciak terjeszkedését. A honfoglalás óta eltelt 11 évszázad hozott szenvedést, gyászt, pusztulást, de dicsőséget is és a nemzeti összefogás szép példáit. Történelmi arcképcsarnokunk számtalan példaképet állított a magyarság elé. Bár odaadóbban tanulná, s mélyebben ismerné minden gyermek és felnőtt saját történelmét! így megtudhatjuk mit tegyünk, hogy a világ felfigyeljen a magyarságra. Nemzeti tudatunkat, büszkeségünket, önbizalmunkat növeli, ha tudjuk, hogy népünk mennyi nagyszerű tettre volt képes, s ha azt is tudjuk, mennyi kilátástalan helyzeten lett úrrá. A tatárjárás, törökdúlás, nemzeti függetlenségünk elvesztése után mindig volt erőnk talpra állni, s a jövő feladataihoz mindig volt elég szellemi kapacitás, fizikai és lelkierő és az utolsó pillanatban mindig megszülető nemzeti összefogás. Fontos dolog megőrizni a magyarságot, mely nemcsak országhatárhoz kötődik. Városunk ezerszáz éves történetét, az itt lakók életét meghatározta, hogy szerencsés helyre települtünk: dunai átkelőnél, forgalmas kereskedelmi út mentén. Bár az első írott emlék Paksról 1333-ból való, feltételezzük, hogy Szent István korában már lakott hely volt. István egyik ősi alapítású vármegyéje Tolna megye. Paks térsége is korán királyi birtok lett. A szomszédos lakott helyektől eltérő településfejlődés a 14. századtól követhető, amikor a Paksy család birtokába került. A Paksyak sokáig álltak a királyok közvetlen szolgálatában, egyikük a királyné udvarbírája volt. Tudjuk, hogy II. Lajos serege a mohácsi csatába menet átvonult Pakson, s a Püspökhalomnál találkozott Tomorival. Rákóczi a szabadságharc idején négy napot töltött Vak Bottyán táborában személyesen felügyelve az imsósi dunai átkelő építését. A török időkben Paks többször cserélt gazdát. Evlija Cselebi, a híres utazó abban az időben is jelentős helynek látta a várost, melynek erődje, 2 karavánszerája, bővizű kútja, sok gondozott szőlőkertje volt. A török után elnéptelenedett területre az Alföldről és Németországból hoztak telepeseket. Hála szorgalmuknak, Paks már 1738-ban mezővárosi rangot kapott, melyet 150 évig meg is tartott. A város életére jelentős hatással volt a Duna átvágása 1841-ben, mely által a főág Paks alatt folyt. Új mesterségek kialakulása vált lehetővé, s bekerültünk az országos - majd nemzetközi hajóforgalomba. A virágzó malomipar, a több mint 100 éve működő (Folytatás a 4. oldalon)
