Paksi Hírnök, 1996 (8. évfolyam, 1-48. szám)
1996-02-23 / 7. szám
1996. február 23. Paksi Hírnök g> 3MEDVÉK záz méterre két mosómedve íez hasonló környezetben. fáról lecsalo- Lölcsök közül a ce. Minden óvenére a nagy t észak-amerikomat is bekeni élvezik a biautózást, talán lényeknek körveiről Csocc a nesélte: ire pénzügyi és ek miatt az áliezhetetlennek tnék könnyen zelídíthető áldkozni, mint a bármilyen furmég vaddiszutóbbiak Gete a kezünkből mány akármeől beszerezheáladnak a fölös még csak meg mit csinál az állattal. A megirkok is kiárusítják az állataikat. Minden kapható, a csimpánztól kezdve a kajmánig. Néhány éve egy fekete párduc kölyök 50000 Ft-ba, egy „kisded” bamamedve 30 000 Ft-ba került. Természetesen minden állat egészséges és évente kapják a szükséges védőoltásokat is. A magam részéről a mosómedvét olyan családoknak ajánlanám, akik nem sajnálnának a kertjükből lecsípni egy kis elkerített fás, bokros részt és tudnának áldozni a szabadidejükből és a türelmükből. Gazdát keresek Picúmak is - ha előkerül -, talán akad egy vállalkozó szellemű állatbarát, aki befogadná. Egyébként azt hiszem Tolna megyében csak ez a két mosómedve van. Talán a közeljövőben gyarapodik a paksi mosómedvepopuláció, emlékezve a Sörgyári Capriccio híres mondatára: „Unatkozik? Vásároljon mosómedvét!” (szp) Éjszaka dicsérik a holdat, szemes macskát, betörőt vagy megveszett rókát hajszolnak, s persze önmagukat is üldözik, talán ez a legfontosabb. A sintér munkája egyszerű. A kutyák menhelyének fenntartása már emberséges embert, hozzáértő, szeretetben rendíthetetlen kitartást kíván, sőt követel. Városunk nem érti (nem akarja érteni?) a csordaszellemet, a gazdi nélkül maradt kóborló kutyusok spontán született nagy családját. Inkább hurokkal, puskával próbálja szétbontani a kóborló kutyacsordákat. Nem foglalkozunk a fent említett csordaszellem megannyi áldásaival, gondolván, hogy csordába éhes farkasok verődnek — kutyák rokonai - tehát félnünk kell tőlük, nekünk, kutyafejű-lelkű embereknek. Lehetséges, hogy igaza van a kutyának, aki nem foglalkozik emberi felháborodással, hanem egyszerűen lepiszkítja ami vagy aki útjába kerül. Mint tudjuk, a kutya nem úgy betörő mint a Betörő. Ő nem mackós, nem tud / / rajárót, nem kell kétségbe esnie az illetőnek, roboghat doktorhoz, aki a megfelelő pénzösszegért megállapítja, hogy a sértett nem veszett meg csak ez a világ tántorog háborog de azért biztos ami biztos, egy vizsgálat árát is meghaladó pénzösszegért kap az ebek megtámadottja steril fecskendőből egy kis desztillált vizet, nyugodjon meg s mehet ebek harmincadjára.- Hát igen, bölcselkedik az áldozat a tortúra után magában; mindig az ártatlan, a gyenge a bűnös, nem a gazdag szemesek, akik őt az utcára verték. Találkoztam én már paksi macskavadásszal, beszélt és beszélt a szemtelen macskák gyűlöletes életviteléről. Kutyavadásszal, aki az ebek piszkos dolgait, pusztulásra ítéltetésük okát ecsetelte volna, még sohasem találkoztam. Ebkérdésben az embergazdit szidja mindenki, a lelketlent, a felelőtlent, aflancolót, aki könynyelmű kártevő lett azzal, hogy kiutálta azt, akit szeretett, sőt mi több, másoknak is veszélyt, bajt, gondot okozott. Nem taf KUTYÁK ES KUTYÁK feltörni páncélszekrényeket, a kutyafáját. Halasunk, ki tudja hány kilogramm halát sem a kutyák, hanem a kutyafejű-lelkű emberfiák dézsmálták meg hordták szét, úgy kutyául, emberesen. Éhesek, persze, hogy éhesek a kóborló kutyaállatok, egymással azonban példát érdemlően toleránsak. Csordaszellemről van szó kérem szépn. A kutyák nem marhák, ők nemcsak bőgnek a konc után, hanem közösen elmennek a koncért, megszerzik maguknak, s azt, ami jutott-maradt igazságosan elosztják egymás közt. Ha a hozzá nem értő emberfia beleszól, bele merészel szólni az íratlan törvény szerinti osztozkodásba, akkor az ebek megmarják, mert őket elég volt kiverni, tovább ne alázza a megalázottat senki. A paksi kutyák kutyábbak minden más, Magyarországon élő kutyánál, s ezért igazán szeretetne méltóak. Legalábbis számomra, ezen kóborló kódorgó száműzött-kivetettek. Tudom, hogy sohasem felejtik azt, hogy volt idő, amikor emberi szeretetben fürdőztek, voltak ők is embernek kedvesek, csakhdt emberhez méltó sorban van részük, kidobták őket, miként rossz szeretőket szokás és lettek éhező hajléktalanok. Félreértés ne essék, Pakson nincs kutyabaj. A paksi polgár ritkán találkozik - azért találkozik - éhségtől megvadult kutyacsordákkal. Ha néha-néha néhány ínséges időt élő állat mégis megmarja az arlálkoztam olyanokkal, akik beismerték volna, hogy feleslegesen, puszta kedvtelésből vagy rosszindulatból kínoztak „emberbarát” négylábúakat, netán megölték, megmérgezték, agyonütötték, felakasztották, agyonlőtték valamelyik ártatlan állatot. Persze, hogy számtalanszor megtörténtek a fent említettek, csakhogy senki sem bolond beismerni saját lelketlenségét. Ha keresztény az illető, akkor még maradt esélynek a gyóntatószék. Kutyavilág ez, a megszokott farkastörvényeivel, kutya, mert azt hangsúlyozza, hogy kutyabaja, miközben tudja, hogy ebek harmincadjára mentek az álmai, az a valami, amit a hozzám hasonló harminc-egynéhány éves emberek perspektívának szoktak nevezni. Mi tagadás, néhány eb engem is megajándékozott három és fél évtizedem alatt „igazságos” harapásaival. Viseltem, viselem, megszoktam én a marásokat, marakodásokat. A-tól a Z-ig ki tudná megszámlálni ez évben városunkban megesett kutyaharapásokat. Egyébként az óvárosban, januárban összesen öt ebmarta emberről tudok. Nekem ennyi bőven elég. Még mindig elviselhetőbb számomra mint valami embermarakodás. Mit is tehetnék? Hallgatom a kutyák éji dalát, alkonyat után, virradat előtt, ahogy az óváros más lakói is hallgatják és félem a sintért. SZARKA JÓZSEF
