Paksi Hírnök, 1995 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1995-01-06 / 1. szám
Paksi Hírnök 1995. január 6. m. Társadalom Nehéz megmondani, hányán élnek városunkban és környékén a létminimum alatt. SZEGÉNYEK, TÉLEN... Megtörtént az, amire évtizedeken át gondolni sem mertünk: úgy gyengültünk anyagiakban, hogy egyre nehezebben vesszük fel például a Hivatalos statisztika nincs, hiszen sokan szégyenkezve titkolják szorult helyzetüket, de akadnak olyanok is, akik ilyen-olyan juttatások reményében egyszerűen szegénynek nyilvánítják magukat. Mindkét esetre bőségesen akad példa környezetünkben. Viszsza-visszatér a kérdés: hol kezdődik az igazi szegénység? A létminimum alatt élőknél, vagy másoknál? Sok esetben a munkabér sem éri el a létminimumot, a nyugdíjakról, munkanélküli járadékokról nem is szólva. Mindenesetre a probléma adott, szembe kell vele néznünk a megoldás igényével. tél ellen a harcot. Sok szó esik az egekbe törő energiaárakról, ezeket mindenki naponta nyomon követi, féli és átkozza. Hogyan élnek télen városunk szegényei? Bármilyen jómódú város hírében áll Paks, a szegénység itt is ugyanolyan gond, mint bármely vidéki városban. Pakson is jelen vannak a hajléktalanok. Szállásukon Bozsó Lajos gondnokot arról kérdeztem: kényszerített-e a hideg újabb lakókat az „otthonba”? Egyetlen hajléktalan elhelyezését kérték Dunaföldvárról, a kérést azonban nem tudták teljesíteni, mert telt ház van.-Tud olyanokról, akik máshol húzzák meg magukat télen? — Három emberről. Egyikük étel, egy kis bor, no meg a szállás fejében állatokat gondoz, de nem tudom, hogy miféle helyiségben tölti az éjszakákat. Van hajléktalan, aki télvíz idején különböző indokokkal kórházba vonul, és akad, aki a téli hónapokban a parkokat felcseréli a lépcsőházakkal, ami egyre körülményesebb, mert a házakat többnyire zárva tartják éjszakára. Ők vagy saját elhatározásból hagyták el a szállót, vagy nem is kérték az illetékesek segítségét. Másokról nem tudok, de gondolom sokkal többen vannak. □ □□ Mit is tehetek ezek után? Nyakamba veszem a várost, őutánuk érdeklődőm. Egyesek javasolják, hogy menjek a Duna-partra a sóderoshoz, keressem a „remetét”. - Rendes nevét nem tudják megmondani. Megyek hát a szemerkélő hóban, átkelek az ÖMV benzinkútjával szembeni vasúti átjárón, indulok tovább az Árvíz utcán, végül kiérek a régi kubikgödrökhöz. Jó háromnegyed órán keresztül keresem az „aszkétát”, aztán csalódottan indulok vissza. Útközben egy idős Árvíz utcai emberrel beszélgetek a remetéről.- Ha meg is találná, úgysem mondana magának semmit - mondja. - Valahol erre szokott tanyázni, télen is itt alszik a Duna-parton. Tüzet gyújt, és amikor jól átmelegedett a talaj, félretolja a hamut, odafekszik. Fóliát terít magára. Üvegek meg ócskavas eladásából él, már nem is tudom hány éve van itt. Különben nem árt senkinek, azt mond
