Paksi Hírnök, 1995 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1995-02-03 / 5. szám

Paksi Hírnök 1995. február 3. aa Társadalom Aki tájékozott a napi politikában, annak nem ismeretlen Eigner József neve. 0 az, idézve saját szavait, akit „sok és méltatlan támadás ért”, azért mert 1957-ben részt vett több olyan ítélet megalkotásában, amit a törvény később hatályon kívül helyezett. Többen és többször kérték, illetve tettek javaslatot az átvilágító bíró visszaléptetésére. Eigner Józsefnek azonban mindezek elle­nére nem ment el a kedve ettől a munkától, ha pozíciójában hagyják szeretné a törvény célját megvalósítani, ha nem, az Alkotmánybírósághoz fordul. E té­nyek mindenki számára ismertek, az azonban már kevésbé, hogy Eigner Jó­zsef 1958 és 1961 között Pakson élt feleségével és két gyermekével. Váro­sunkban kezdte meg polgári bírói gyakorlatát. SZIGORÚAK, DE MÉGIS JÓK VOLTAK A PAKSI ÉVEIM Budapest, V kerület, Nagy­sándor József utca 4. A ha­talmasfrissen mázolt bar­na kapu mellett arany­színű tábla hirdeti: Törté­nelmi Tényfeltáró Bizottság. Idős ősz hajú úr fogad és har­madik emeleti dolgozószobájába vezet.- Paks volt az a város, amely befogadott engem száműzeté­sem idején. Bár az a három év szigorú lecke volt nekem, szí­vesen emlékszem vissza rá. Előző munkahelyemen, Ka­puváron ellenforradalmámak tituláltak, ezért menekülnöm kellett. Bonyhád és Paks kö­zött választhattam. Mindig szerettem a Dunát, így a mér­leg Paks felé billent - kezdte a beszélgetést dr. Eigner József. A bíróság akkori elnöke dr. Kiss Tóth Tihamér osztotta meg velünk az albérletét, ha jól emlékszem a Kálvária utcá­ban. A ház Tóth Sándor ügyé­szé volt. Az akkori paksi kö­rülmények nagyon nehezen tették lehetővé az önálló lakás­hoz jutást. A tanácselnök úgy próbált segíteni, hogy igénybe vett az Újváriék Dózsa György úti négyszobás házából kettőt. Később kiderült: ez az igény­­bevétel jogsértő volt. Újváriné nem is engedett be bennün­ket. A helyzetét még súlyosbí­totta, hogy mindez 1958 de­cemberében zajlott. Az állo­máson egy vagonban voltak a bútoraink és mi ott álltunk egy másfél és egy féléves gyerekkel az utcán. Végül rendőri és kar­hatalmi segítséggel mentünk be az udvarba. A háziak beto­lakodóként fogadtak minket, elgondolhatja mi­lyen érzéssel men­tünk oda két kis gyerekkel. A költözködés még szilveszter es­téjén megtörtént, bár elcsigázottak voltunk, de az első éjszakára kelleme­sen emlékszem. Szemben velünk volt egy gyógyszer­­tár, ahol Péter Mi­­hályék laktak, a patikusék. Ők sze­retettel fogadtak bennünket, együtt hallgattuk meg a szilveszteri rádió­műsort. Amíg mi Pakson voltunk a jó kapcsolat végig megmaradt. Ez az idős ember nyugodtnak, kiegyensúlyozottnak tűnik, arcán nyoma sincs, hogy esetleg megvi­selték volna az őt ért támadások. Űrömmel idézi fel a több mint harminc évvel ezelőtti napokat. S bár 1961 óta nem járt Pakson, élemedett kora ellenére gyermeki frissességgel említi név szerint ismerőseit, munkatársait.-Ha a lakáskörülményeink megfelelőek, talán még min­dig ott élnénk. Kettő szoba volt az, amit mi birtokba kap­tunk. Se WC, se pince, se pad­lás, se víz, csak villany volt. Az udvari szivattyús kút is rossz volt, így az akkori zsidó temp­lom mellett levő artézi kútra mentünk mosni és onnan hordtuk a vizet. Két-három naponként a pelenkákat bele­raktuk a gyerekfürdető kádba, azt fel a babakocsira és vittük a kúthoz. Feleségem öblögetett, én csavartam. Gyakran az éjfé­li toronyóraütés ott ért ben­nünket. Miközben kávéját kortyolgatja a Dunához fűződő emlékeit idézi fel:- Vettem egy motorcsóna­kot, amivel sokszor kimen­tünk a Dunára. Az öreg motor gyakran elromlott, így saját káromon tanultam meg, hogy motorral csak fölfelé szabad menni a vízen, hogy probléma esetén az áramlás vissza­hozhasson. Ehhez a néhány évhez fűződik, hogy megsze­rettük a halászlevet. Kömlőd­­re, vagy Földvárra a Fiam bácsi-féle halfőző helyre jár­tunk ebédelni. A paksiak szeretettel fogad­tak bennünket, nem külön­böztettek meg úgy, mint egy ellenforradalmárt, igyekeztek mindenben segíteni. Dr. Szol­ga József bírótársam családjá­val együtt barátjának fogadott. E körhöz tartozott az egyik ál­latorvos dr. Hum János is. El­költözésünk után legtovább Váj er ügyvédékkel tartottuk a kapcsolatot. Fiukat csak Bala­toni Jánoskának hívtuk, mert nekik Szárszón volt egy villá­juk, ahova néhány nyári üdü­lésre meghívtak bennünket. Én kezdő polgári bíró vol­tam, amikor Paksra kerültem. A polgárjogot elméletben jól tudtam, de a gyakorlatot ott szereztem meg. Jó és szigorú iskola volt nekem a paksi. Ta­lán az ottaniak tudják, hogy én a szakmában elég ismert vagyok, több publicisztikám is megjelent. Tanítottam az egye­temen, a jogi szakvizsgabizott­ság tagja voltam. Hogy ezt el­érjem szinte emberfeletti munkát kellett elvégeznem. Abban az időben Pakson pol­gári ügyből volt ötszáz. Ezt el­osztottuk egymás között a szolgabíró úrral. A perek nagy része pár négyzetméteres föld­darabkáért, birtokháborítá-

Next

/
Thumbnails
Contents