Paksi Hírnök, 1995 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1995-12-01 / 48. szám
1995. december 1. Paksi Hírnök NIE ARANKA OT ÉRME AZ OB-N Lassan lezárul az idei vert senyidőszak a ritmikus sportgimnasztikásoknál is. Az utolsó rangos eseménynek az egyéni országos bajnokságnak a Nemzeti Sportcsarnok adott otthont. A junior I. osztály B-kategória versenyén szőnyegre lépett Niki Aranka, a Paksi SE versenyzője is, aki egyéni összetettben ezüstérmet szerzett. Vass Anita tanítványa az országos bajnokság második helyezése mellett bejutott a szerenkénti döntőbe is. A paksi zöld-fehérek versenyzőjének karika- és szalaggyakorlatát ugyancsak ezüstéremmel honorálták a pontozók, míg a kötél- és labdagyakorlata után egy-egy bronzérmet is átvehetett Aranka. VERETLENÜL A MÁSODIK HELYEN Befejeződött az őszi idény a megyei női kispályás labdarúgó-bajnokságban is. A hat csapat részvételével lebonyolított bajnokság öt héten keresztül jó szórakozást, kellemes időtöltést nyújtott a résztvevőknek és a pályákra kilátogató szurkolóknak. Nem egy esetben 2-300 néző buzdította a gyengébb nem csapatait. Az őszi idényben egyetlen csapat, a madocsaiak őrizték meg veretlenségüket, de három döntetlen miatt be kellett érniük a második helyezéssel. A bajnokság állása: 1. Szekszárdi Amazonok 25, 2. Madocsa 24, 3. Izmény 16, 4. Kórház SE Dombóvár 13, 5. Bátaszék SE 7,6. Szálka SE 0. A góllövőlista élcsoportja: 16 gólos: Novák Ferencné (Madocsa). 11: Kocsis Melinda (Amazonok). 7: Simon Boglárka (Amazonok). 6: Kelemen Edit (Izmény), Kajdacsi Valéria (Kórház SE Dombóvár). CSELGÁNCS ATOMOS JUDOSOK A DOBOGÓ TETE1ÉN Ezekben a napokban szinte valamennyi valamire való versenyen tatamira lépnek(tek) az Atomerőmű SE cselgáncsosai. A felnőtt világbajnokságon részt vevő Kovács Antal és Till Barbara készül a kvalifikációs versenyekre. Közben Till Barbara, Kónya Judit és Kanczler István a spanyol Valladolidban rendezett junior Európabajnokságon szerepelt. Még az Eb előtt az atomosok megmérettették magukat Budapesten, az ifjúsági országos rangsorversenyen. A száz induló közül a leány 52 kgban Till Regina, a fiú 71 kgban Braun Ákos nyakába akasztották az aranyérmet, míg a fiú 65 kg-ban Péri Balázs a dobogó harmadik fokára állhatott fel. A legfiatalabbak, a diák B és C korosztályúak Ajkán, a Városi sportcsarnokban rendezett magyar egyéni bajnokságon vettek részt. A rangos viadalon 57 egyesületből 372, köztük 26 paksi judós lépett szőnyegre az érmekért és a helyezésekért. A Keszthelyi, Dobai, Nagy edzőtrió tanítványainak eredményei: 32 kg: 5. Haaz Péter. 45 kg: 3. Szilágyi Péter, 5. Leber Attila. 49 kg: 5. Rujder Péter. 58 kg: 1. Kubánda Attila. A mérkőzés után Keszthelyi László elmonda: többet várt a csapattól, hiszen több ORV- győztes és -helyezett lépett tatamira. Úgy érzi, tanítványaik a végén megbotlottak. Hogy mégis elégedett, annak oka, hogy Kubánda Attila személyében országos bajnokuk van. TELT TEREMLABDARÚGÓ VÁROSI BAJNOKSÁG 5-6. játéknap A csoport: Fritz-Baitex-Kópis Bt. 4-2, Beanett SC-Naranchok 2-1, PC Klinika- Neutron 1-0, Kisebbségi önk.-Kópis Bt. 3-2, Ezeijó SC-Lila Akác 6-2, PC Klinika-Beanett SC 2-1, Fritz-Bartex-Naranchok 2-0, Neutron-Kisbárka 10-0, Lila Akác-Kőpis Bt. 2-1, Ezerjó SC- Kisbárka 3-1, Naranchok- Kisebbségi ónk. 7-0, PC Khnika-Fritz-Bartex 2-2. 1. Fritz-Bartex 8 7 1 _ 36-10 22 2. Beanett SC 8 6 _ 2 18-22 18 3. PC Klinika 8 5 2 1 1813 17 4. Neutron 8 4-4 31-9 12 5. Kisbárka 8 4-4 24-30 12 6. Naranchok 8 3 1 4 1613 10 7. Ezeijó SC 8 3 1 4 19-20 10 8. Lila Akác 8 3-5 1830 9 9. Kópis Bt. 8 1 1 6 1623 4 10. Kisebbségi ónk. 8 1-7 7-43 3 B csoport: Plakész-Domb SC 5-0, Antisorghum-Taritex 3-1, Antisorghum- Grund SC 6-2, Mini-Vasudvar-Kochautóbontó 4-3, Kresz P R.-Drink-Volán SC 6-2, Motronik- Domb SC 1-1, Mini- Vasudvar-Volán SC 5-1, Kresz P R.Drink-Taritex 3-1, Plakész-Koch-autóbontó 10-1, Domb SC-Antisorghum 2-1, Plakész-Motronik 5-0, Mini-Vasudvar-Kresz P R.-Drink 4-0, Koch-autóbontó-Volán SC 4-0. 1. Plakész 8 7 1 - 40-3 22 2. KreszER-Drink 7 5 1 1 25-9 16 3. DombSC 8 5 12 15-12 16 4. Antisorghum 8 4 1 3 34-29 13 5. Mini-Vasudvar 7 4 12 18-13 13 6. Motronik 8 2 3 3 12-16 9 7. Grund SC 7 3 - 4 16-28 9 8. Taritex 7 2 14 12-21 7 9. Koch-autóbontó 8 1 1 6 21-32 4 10. Volán SC 8 - - 8 7-37 -7. játéknap: 1995. december 2. (szombat) 8 órától: Grund SC-Kresz P R., Taritex- Mini-Vasudvar, Kópis Bt.-Ezerjó SC, Antisorghum-Motronik, Neutron- Fritz-Bartex. 13 órától: Koch autóbontó-Taritex, PC Klinika-Kisebbségi ónk., Mini-Vasudvar-Grund SC, Naranchok—lila Akác. 17 órától: Kresz P R.-Domb SC, Kisbárka-Beanett SC, Plakész-Volán SC. Rájátszás: 1995. december 3. (vasárnap): 8 órától A6-B4, A5-B5, A4-B6, A2-B2, A1-B3. 13 órától A3-B1, A6-B6, A5-B4, A4-B5. 17 órától: A3-B2, A2-B3, Al-Bl, A7-B7, A8-B8. 1995. december 15. (péntek): 20 órától: A9-B9, A10-B10. 1995. december 16. (szombat): 11 órától A3-B3, A1-B2, A2-B1. 13.50 órától: A5-B6, A6-B5, A4-B4. 17 órától: 5-6. helyért, 18 órakor: 3—4. helyért, 19 órakor: döntő. ÁCS TOVÁBBRA IS MESTERJELÖLT Yégetértek a csatározások a Budapesten rendezett Első Szombat nemzetközi verseny nagymesterek kategóriájában. A rangos viadalon tizenkét sakkozó ült asztalhoz, köztük Ács Péter, az Atomerőmű SE korosztályos Európa-bajnoka is. A verseny során Ács az élen holtversenyben végzett három sakkozótól 1,5 pontot rabolt el, míg a sereghajtó 10-12. helyen végzett szlovén Pavaszovicstól vereséget szenvedett. A nagymesterek tornájának utolsó fordulójában lejátszott valamennyi találkozó döntetlenül végződött. A torna végeredménye: 1-2: Cao (vietnami), Sulskis (litván), Volzsin (orosz) 7-7, 4. Almási 6,5, 5-8: Ács, Kaabi (tuniszi), Csőm, Vadász 5,5- 5,5,9. Khan 4,5, 10-12: Schneider, Pavaszovics (szlovén), Lengyel 4-4 ponttal. SPORTMŰSOR SZOMBAT - Cselgáncs: Ifjúsági országos bajnokság, Budapest. Kosárlabda NB II.: Atomerőmű SE-Pécsi VSK II. 11. Labdarúgás: Téli teremlabdarúgó torna 8-19.30-ig (ESZI). VASÁRNAP - Kosárlabda NB L: Atomerőmű SE-Debrecen 11, ifi 15 óra. Labdarúgás: Téli teremlabdarúgó torna (rájátszás) 8-20-ig (ESZI). HÉTFŐ - Kosárlabda, városi bajnokság: Ultra Violák- Pizzéria 19.30 (ASE-csarnok). KEDD - Kosárlabda, városi bajnokság: ASE Kadett- ASE serdülő 19 (Móra E). SZERDA - Kosárlabda Magyar Kupa: MAFC-Atomerőmű SE. Városi bajnokság: Alibi-ESZI 18 (ESZI), Studenak-Old Boys 19.30, City- Sörpatika 20.30 (ASE). CSÜTÖRTÖK - Kosárlabda, városi bajnokság: ASE ifi-Face Kings 18 (ESZI).