Paksi Hírnök, 1995 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1995-12-01 / 48. szám
Paksi Hírnök 1995. december 1. FANTOMSEBESZ ES FANTOM KLINIKÁK? Alaposan meglepődött és jogosan háborodott fel az a közel száz ember, aki a sajtóbeharangozás után kíváncsi volt dr. Dmitrij Skopintsev fantomsebészre. A VMK színháztermébe szólt a meghívó november 21-én 18 órára. Negyedórával a meghirdetett kezdés után a fantomsebész helyett annak titkárnője és tolmácsa jelent meg az érdeklődők előtt, s a közönség legnagyobb meglepetésére bejelentették, hogy a program elmarad. Elmondásuk szerint megdöbbentő és szokatlan dolog történt, mert az előadóval - állítólag - Magyarországon soha, sehol nem „bántak” így el. A tisztiorvosi szolgálat megtiltotta, hogy a fantomsebész Pakson, illetve Tolna megyében bármilyen tevékenységet végezzen. A bejelentés után összegyűjtötték az érdeklődő és gyógyulni vágyó emberek címét, akiket - mint elmondták - szeretettel várnak az országban működő két klinikájukon. A megjelentek értetlenül álltak a történtek előtt. Az etika szabályainak megfelelően most hallgattassák meg a másik fél is. Dr. Fiangay István, a Tolna Megyei ÁNTSZ tisztifőorvosa érdeklődésünkre a következőket mondta:- A tisztiorvosi szolgálat nem tiltotta be dr. Dmitrij Skopintsev előadását. Az ötnapos GYÓGYÍTÓ kurzus miatt kellett hivatalból szót emelnünk, mert Magyarországon a törvények értelmében csak az végezhet gyógyító tevékenységet, akinek magyar orvosi diplomája vagy honosított diplomája van.- Dr. Dmitrij Skopintsev négy éve tartózkodik hazánkban, a törvényeket ismernie kell, s az eltelt idő alatt bőven lett volna alkalma honosíttatnia ukrajnai orvosi diplomáját. Ha van ilyen. Mivel ezt nem tette, az ÁNTSZ-nek figyelmeztetnie kellett őt, mert ha gyógyító kurzust tart, kuruzslás miatt hivatalból feljelentést kell tenni ellene. Dr. Hangay István arról is tájékoztatta a „fantomsebészt”, hogy a megfelelő engedélyek beszerzése után természetgyógyászként felléphetne, de akkor is úgy, hogy nem gyógyító tevékenységet végez. A megyei tisztifőorvos szerint a természetgyógyászati tevékenység tolerálható és szükség is van rá, de nem pszicho- és fantomsebészet formájában. Magyarországon a törvényeket mindenkinek be kell tartani, az ÁNTSZ-nek pedig be kell tartatni - a lakosság érdekében. Ezek után a két működő klinikára kérdeztünk rá. A válasz az előzőekben leírtak után már nem is meglepő: az illetékes megyei tisztifőorvosi szolgálatok vezető főorvosai cáfolták, hogy ezek a „klinikák” bárhol, bármilyen formában működnek, c. M. EGESZSEGESEBB ISKOLÁKÉRT Az „Egészségesebb iskoláért” pályázat eredményhirdetésére került sor november 27-én a Városházán. A Városi Egészségnevelés és Drogmentes Életért Alapítvány közösen meghirdetett pályázatára öt pályamű érkezett. Mind az öt pályázó - dunakömlődi, Deák Ferenc, Móra Ferenc, Bezerédj Általános Iskola, valamint Somogyi Andrea tanár - munkáját értékelték és pénzjutalomban részesítették. A nyertes a Bezerédj iskola lett, aki elsőként egy évig őrizheti az „Egészségesebb iskoláért” vándorzászlót. PER UTÁN, PER ELŐTT: ÍTÉLET BONYHÁDON „Bolsevik módszerek a város vezetésében” címmel a képviselő-testület korábbi ülésén interpellációt intézett Bor Imre képviselő Herczeg József polgármesterhez. Az interpelláció okairól szólva Bor Imre lapunk hasábjain kifejtette: érthetetlennek és elfogadhatatlannak tartja, hogy a helyi polgármesteri hivatal oktatási ügyekkel megbízott szakreferense az oktatási koncepció megvitatásakor azzal invitálta egy következő megbeszélésre a város oktatási vezetőit, hogy „csak az jöjjön el, aki a koncepcióval egyetért”. Az ominózus kijelentést a részt vevő pedagógus vezetők nyilatkozatban cáfolták, ezek szerint e kijelentés nem, vagy nem így hangzott el. E nyilatkozatok birtokában az érintett szakreferens becsületsértés magánvádjával próbálta jóhíre védelmét kérni a bíróságon. Információink szerint a Paksi Városi Bíróság elfogultságot jelentett be, így a megyei bíróság határozathozatalra a Bonyhádi Városi Bíróságot jelölte ki. A paksi bíróság azért döntött így, mert Bor Imre korábban polgármester volt Pakson és közvetlen munkakapcsolata volt a városi bírósággal. Bonyhádon az elmúlt héten megszületett az első fokú ítélet, amely a becsületsértés vádjában nem marasztalja el Bor Imre képviselőt és így az eljárást megszüntette. Az ítélet indoklásában a bíró - Bor Imre tájékoztatása szerint - az Alkotmánybíróság 36/94. számú határozatára hivatkozott. Mivel az érintettek a határozat hivatalos írásbeli indoklását még nem kapták kézhez - és ez csak szóban hangzott el -, a pontos szöveg ismeretében lehet majd a per folytatását kérni másodfokon. Itt ítélethozatal után fellebbezésnek nincs helye. A Hírnök információi szerint a felperes Vadász Pál a per folytatását kéri másodfokon, az üggyel kapcsolatban azonban továbbra sem kíván nyilatkozni a sajtónak. SOROS HIRDETÉS • SOROS HIRDETÉS □ Műszaki bizo- |l||gi be hozzánk, megéri! mányi nyílt Pakson. Paks, Dózsa György u. Ha van Önnek meg- WxjggjM! 102., (ESZI-vel szemunt, de még jó álla- LgJfaxig ben), telefon: 75/312-potban lévő szóra- 816. koztató elektronikai °-l terméke átvesszük, vagy ha □ Fejeskáposzta eladó, nincs, szeretne vásárolni hasz- Paks, Zápor u. 66., telefon: náltat az új ár töredékéért jöjjön 75/314-450. Paksi Hírnek PAKS ÉS A VÁROSKÖRNYÉK HETILAPJA Főszerkesztő: KISS G. PÉTER A szerkesztőség címe: Polgármesteri Hivatal, Paks, Dőzsa György út. 55-61. Pf. 25. Telefon: 75-311-277 Telefax: 75-313-522 A Paksi Hírnököt kiadja: Paks Város Önkormányzata. Felelős kiadó: HERCZEG JÓZSEF polgármester. HU ISSN 0865-560X Szedés, tördelés: Ruskó István, Paks • Képrepró: Umigráf Bt., Szekszárd, telefon: 74-317-895 • Nyomtatás: Hermann Frigyesné, Szekszárd, telefon: 74-316-830. __________Kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza!__________