Paksi Hírnök, 1995 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1995-03-24 / 12. szám

Paksi Hírnök 1995. március 24. (5 Társadalom SZARKA JÓZSEF Reménykedve, hajléktalanul ről évre növekszik - Pak­son is - a hajléktalanok szállójára kényszerülő emberek száma. Három éve mindössze öt férőhelyre vet­ték igénybe ezt a lehetőséget, 1994-ben tizenhárom hely volt foglalt, az idén januárban már tizenhét helyet kellett fenntartani. Még ha ez utóbbi adat megdöbbentően magas számában nyilvánvalóan köz­rejátszott a tél, a hideg - ak­kor is elgondolkodtató az emelkedés üteme. A szállás vezetője, Fonyó Lajos szerint a hajléktalanok nyolcvanöt százaléka rend­szeresen fogyaszt nagy meny­­nyiségben szeszes italt és mintegy hatvan százalékuk súlyos alkoholista, ezt fizikai, szellemi leépülésük, egészségi állapotuk bizonyítja. Többen állami gondozott­ként nőttek fel a szálló lakói közül, börtönviseltek is akad­nak - jelezve, hogy a társa­dalom ezeket az embereket nem szívesen fogadja be. Ma­gas a súlyos betegséggel, sérü­léssel terheltek száma, vannak itt munkanélküliek, rokkant­­nyugdíjasok, alacsony iskolai végzettségűek, többségüknek elképzelése sincs a jövőről, fá­sultak, céltalanok. Akik még vágynak valamire azok is in­kább csak álmodoznak, el­képzeléseik nem a valóság ta­­lajánjámak. Három év alatt negyvenöt ember kényszerült igény­be venni a hajléktalan­­szállót - és mint Fonyó Lajos elmondta - az elesettekért dolgozók munkája nem volt teljesen hiábavaló, tizenegy embert sikerült visszasegíteni családjukhoz — és ott vala­mennyien megkapaszkodtak. Cseppek a tengerben. Elgondolkodtatóak ezek az egyszerű, ellentmondást nem tűrő szavak. A föl­det művelő ember meg­viselt. Ráadás: őt sem kímél­ték politikai korfordulók, a gyalázkodások és az ül­döztetések. Bátor volt és ko­nok, ahogy illik egy tisztessé­ges gazdához, menekült, de nem hunyászkodott meg so­ha. Minden megpróbáltatás el­lenére azon kevesek közé tar­tozik, akik ma is töretlenül munkálkodnak azon, hogy teremjen a föld, gabona étjén, szőlő csorduljon mustot, hogy bora is akadjon a gazdá­nak, s a betérő vándor szép emlékekkel távozzon a ven­déglátó hajlékából. Feil József egyébként azon kevesek közé tartozik, aki még Pakson lova­kat is tart, mint mondja, ezek az intelligens állatok előfelté­telei a jó munkának, szeretni, becsülni kell őket:-Talán heten lehetünk lo­vasgazdák, bár nem tudha­tom, hogy a fiatalok közül kik választják a lovakat ezekben a gépekre hangolt időkben. Nem könnyű ma már hajtani őket aszfalton. Az állat köny­­nyen megijed egy-egy mellet­te elrobogó gépjárműtől, s ha nem megfelelő kezek fogják a gyeplőt, könnyen baj eshet. Egy csikó árát nem könnyen tudja előteremteni az ember.-Jómagam beleszülettem a mezőgazdaságba, édesapa és a feleségem családjának földje is reánk maradt, amikor ösz­­szeházasodtunk. Magángazda maradtam a téeszesítés idején is. A feleségem családjának köszönhetően maradt négy kataszteri hold föld, az én csa­ládom három és fél kataszterit hagyott ránk. Pokoli idők jártak a hatvanas években, mindenki ismeri az akkori erőszakoskodásokat, igazság­talanságokat. Én bujkáltam, de megesett az, hogy meg-MUNKÁT, FÖLDET, LOVAT, JÓ SZÓT, EMBERSÉGET! A hatvankilenc éves Feil József Pakson, a Kápolna utcában él. Mint mondja: a munka számára tisztesség, és egyben a haladás előfeltétele.

Next

/
Thumbnails
Contents