Paksi Hírnök, 1995 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1995-03-03 / 9. szám
1995. március 3. (5 VÁROSI MOZAIK Megszólítás, hirdetésben KISS G. PÉTER Kis paksi médiaháború címmel fizetett hirdetésben írott cikk jelent meg a Paksinfo című városi hirdetési lapban, ahol a szerző nevének mellőzésével bírálja a szerkesztőségünket. Neve ettől mégismert. De nem médiaháborúról van szó, inkább sportháborúról, de még inkább szó van személyeskedésről, két sportban érdekelt személy ellentétéről. Sajnálatos ez, mert a paksi sportéletet, a sport ügyét mindez nem viszi előre. A Paksi Hírnöknek nem feladata, hogy a két egyet nem értő ember között igazságot tegyen, vagy a békebíró szerepét eljátssza. Még inkább nem kíván két szekértábor kereszttüzébe kerülni. Provokálni persze ettől még lehet. Lehet fizetett hirdetésben megszólítani embereket csak azért - ha jó, ha nem jó - csak végre már beszéljenek rólunk. Lehet megszólítani egy mozgalmat, bár a mozgalomnak ehhez nincs köze. Minél nagyobb a füst, annál jobb. Furcsa logika ez. Csak emlékeztetőül a tények: a Paksi Hírnök munkatársa bírálta, hogy egy tornán nem működött az eredményjelző. A következő számban erre válaszolt Kiss Gábor vezető, aki szintén bírált: nem volt orvos - írja - természetesen a másik fél rendezvényét kifogásolva. De az aprócska történetek mögött más van. Ez nem más, mint a kiköszörült kardok pengeváltása, mindehhez felhasználva a sajtó nyilvánossága által biztosított lehetőségeket. Szomorú és sajnálatos ügy ez az egész, mert tudni kell békejobbot nyújtani egymásnak akkor, ha a sport ügye a fontos, nem pedig az egyéni érdek. A késes és műköszőrűs azon hiányszakmák közé tartozik, amelyek soha nem voltak különösebben elterjedtek, ugyanakkor mint kézműves szakmára továbbra is igényt tartunk. Nem véletlenül hangsúlyozzuk a kézműves jelleget. Köszörűsökre szükség van az iparban is, különböző karbantartó részlegeknél, gondoljunk csak a felületi, például a síkköszörülésre, vagy tengelyek, csapok századmilliméter pontos megmunkálására. Jelenleg egyetlen késes és műköszörüs dolgozik kézművesként Pakson, ő is csak félállásban váltotta ki az ipart. Keller István: Ma már csak én űzöm ezt a mesterséget HOL MARAD AZ UTÁNPÓTLÁS A KÉZMŰVES SZAKMARBAN? A csöppnyi műhely a Kereszt utcában működik. A köszörűs nemcsak késeket és bárdokat javít, sokkal finomabb munkákat is elvégez. Manikűrös-, fodrász-, sebészszerszámok, borotvák, szikék, ollók élei őt dicsérik. -Pakson összesen négyen tanultuk ezt a szakmát az akkori nagyközségben köz- és elismert mesterembernél Tiderencl Józsi bácsinál - mondja. - Mint általában a kisiparosok mellett tanuló fiataloknak, nekünk is kitűnő képzésben volt részünk. Igen, közülünk ma már csak egyedül én űzöm a mesterséget. Ami a műhelyt illeti, elmondhatom, hogy szinte a nulláról indultam. Magam szereztem be a gépeket, szerszámokat, mindent, ami szükséges. Mellékállásban dolgozom, ez naponta nem éri el a három órát. Sokan keresnek fel, fodrászok, szabók és mások, hozzák javíttatni szerszámaikat. Ami az utánpótlást illeti, valóban gondok vannak. Az országban megoldatlan a kézműves szakmák jelentős részének elméleti oktatása. Gondolok itt például az ötvösre vagy a műköszörűsre. Tavaly jártam a Fővárosi Pályaválasztási Központban, a főosztályvezető is hasonlóképpen vélekedett. Többen felkerestek azzal, hogy foglalkoztassak tanulókat, sajnos erre nincs se pénzem, se energiám. De sok fiatal kedvet érezne ehhez a mesterséghez! Ha körbetekint az ember a városban azt látja, hogy virágzik a vendéglátás, a kereskedelem, de javító szolgáltatással foglalkozó kis műhelyek - mint az enyém is - csak elvétve akadnak. Igaz, a családban biztosított az utánpótlás: a fiam szintén ezt a szakmát választotta, ő a gyakorlati képzést tőlem kapja, ennél többre azonban nem tudok vállalkozni. * * * * A Kereszt utcai csöppnyi műhelyben - ahogy mondani szokás - tovább „gyűrűznek” a kérdőjelek. Például olyan gondolatok, hogy komputerizált világunkban nemcsak a robbanásszerű fejlődés, hanem - sajnos a munkanélküliség, a társadalmi-gazdasági lecsúszás is jellemző. Márpedig ilyen körülmények között elkerülhetetlen lenne a régi bevált szolgáltató manufaktúrák előbbutóbb való feltámasztása. Erre nemcsak a mindinkább növekvő szolgáltatási igények kielégítése, hanem a munkanélküliség csökkentésének egy lehetséges módjának megvalósítása érdekében is nagy szükség lenne.
