Paksi Hírnök, 1994 (6. évfolyam, 1-43. szám)

1994-10-21 / 35. szám

1994. október 21. Paksi Hírnök § Európánál és az Amerika Hangjánál dolgozott, figyel­meztetve, hogy itt az újabb ve­szély, hogy elvihetik a magyar ifjúságot Szibériába. Elmondta az éterbe - és nem indult több vonat. Nem, mert egy iró, vagy az irodalom ilyen erőt képvisel, hanem, mert más ér­dekei voltak annak, aki dön­tött. Konszolidációt akartak, a megtorlás és megfélemlítés még elhúzódott pár évtizedig, de olyan módszerekkel csinál­ták, amelyek kerülték a nyil­vánosságot. Nagy Imrét titkos tárgyalás után ölték meg. Köz­ben azért dolgoztak, hogy az ENSZ vegye le napirendjéről a „magyar kérdést”. A Nyugat megnyugodott, a szuezi válság lezárult, már a kubai rakéta­­válság előjelei csíráztak. Ma­gyarország visszajutott a peri­fériára, hátrébb szorult a hír­adókban, lassan formálta meg a legvidámabb barakk képét. De ez a kép sem lett volna olyan 1956 októbere nélkül, mint amilyenné lett. Hát ebbe keveredtünk be­le: nagypapák és uno­kák is. Es most is nap­nyugat felé keressük a hajnalt. Paks Város Önkormányzata, a Városi Művelődési Központ, a Tehetséges Paksi Fiatalokért Alapítvány kuratóriuma meghívja a tisztelt lakosságot NEMZETI ÜNNEPÜNK TISZTELETÉRE RENDEZETT VÁROSI MEGEMLÉKEZÉSEINKRE 1994 . október 22. 15 órakor: A Fehérvári úti és a Virág utcai temetőben Megemlékezés Czuczor Antal és Tuba János sírjánál, valamint a kopjafáknál Emlékbeszédet mond: Dr. Gutái László János egyetemi tanár Igét hirdet: Kővári László református lelkész 17 órakor: A Városi Művelődési Központ színháztermében ÜNNEPI MEGEMLÉKEZÉS, amely egyben a Tehetséges Paksi Fiatalokért Alapítvány díjkiosztó ünnepsége Ünnepi köszöntőt mond: Bor Imre polgármester 19 órakor: A Városi Művelődési Központ emeleti termében Dokumentumfilm-vetítés az 1956-os magyar forradalomról 1994 . október 23. 18 órakor: ÜNNEPI SZENTMISE a Jézus Szíve-templomban Celebrálja: Isgum József plébános

Next

/
Thumbnails
Contents