Paksi Hírnök, 1994 (6. évfolyam, 1-43. szám)
1994-02-23 / 4. szám
PAKSI HÍRNÖK 4 1994. február 23-Dokumentum a paksi sor tűzről Az alábbi dokumentum a Hadtörténeti Levéltár 56-os gyűjteménye 6. őrzési egysége 238-244. fóiiójában található. Arra enged következtetni a dokumentum, hogy Pakson 1956. november 4-e előtt fegyveres összeütközés történt, valamint arra, hogy ennek feltehetően számos túlélője van a városban, környékén vagy másutt A teljes körű történelmi igazság érdekében a tények minden irányú felderítése, tisztázása nélkülözhetetlen. A dokumentum Dévai Lajos százados paksi járási kiegészítő parancsnok 1956. december 28-án készített jelentését tartalmazza, amely két példányban készült. Egyik példányt Szekszárdon a Tolna megyei kiegészítő parancsnokság kapta, a 2. számú példány az úgynevezett I. számú iratgyűjtőbe került. A Dévai Lajos százados, járási kiegészítő parancsnok által írógépbe diktált, úgynevezett „B”-sorozalú titkos, 0202 kimenőszámú, a Tolna megyei kiegészítő parancsnokságnak felterjesztett értékelő jelentés hiteles (a szarvas helyesírási hibáktól javított) szövege a következő: „A megyei Parancsnok Bajtárs parancsára: 1956. október 23-án a községben és a kiég. pság-on semmi különösebb esemény nem történt. A kiég. pság. részére a megyei pság. elrendelte a készenlétet. 24- én a járási pártbizottságon megbeszéltük az eseményeket és úgy határoztunk, hogy kérünk fegyvereket, melyekkel a kommunistákat felfegyverezzük, amit a járási pártbizottság a megyei pártbizottsággal el is intézett. 25- én megkaptuk a fegyvereket a tolnai helyőrségtől. 25-én estére összehívtuk a község megbízható kommunistáit és kiosztottuk a fegyvereket, ugyancsak adtunk fegyvereket a járási pártbizottság munkatársainak, a járási tanács tagjainak és a községi tanács egy-két tagjának, ezen túlmenően felfegyvereztük a bölcskei, nagydorogi gépállomást, a Kanacsi Állami Gazdaságot és Németkér községben szintén adtunk fegyvereket. A Paks község kommunistáinak a felfegyverzése már nem a legjobban sikerült, mert bár összejöttek vagy 30-an kommunisták, a végén csak nyolc-tíz fő maradt, a többi megijedt az akkor már szállingózó rémhírektől, vagy azzal az indokkal, hogy nem ért a fegyverhez, nem lett felfegyverezve. Megerősítettük a rendőrséget is fegyverekkel, főként géppisztolyokkal, mivel a rendőrségnek csak pisztolya volt. 25-én este a kiég. pság.-ot is teljes készenlétbe helyeztük, mivel olyan híreket kaptunk, hogy Pestről és Sztálinvárosból jönnek forradalmárok és Paksot megszállják. 25-én 26-ra virradóra Dunaföldvárról az ottani helyőrség parancsnokától és a pártszervezettől a legképtelenebb jelentéseket kaptuk (pl. hét harckocsi elindult Paks felé). Mi kértük a dunaföldvári alakulatot, hogy zárja , a kiélesített, eldobott kézigránátokról le a Sztálinváros felől jövő utat és ne engedjen át senkit, amit ő meg is ígért. Azonban nem tartotta be, mert 26-án éjjel egv óra körül Sztálinvárosból sztálinvárosi civilekkel megrakott öt teherautót átengedett, akik először Dunaföldváron verték le a csillagokat, sőt ehhez 15-2Ó főből álló katonát is adott, később ugyanezek a személyek csak a katonák nélkül Pakson kötöttek ki, ahol elkezdték a csillagokat leverni. Mi olyan álláspontra helyezkedtünk, hogy nem avatkozunk bele, mivel nem lövöldöztek, azonban ez azt eredményezte, hogy feltörték a tanácsházát és a hangosbemondóban pontokat olvastak fel és egyéb jelszavakat. Ekkor úgy határoztunk, hogy elfogjuk őket, behívtuk az általuk választott küldöttséget és megmondtuk nekik, hogyha megadják magukat ellenállás nélkül, nem lesz bántódasuk, ha azonban nem adják meg magukat, kénytelenek leszünk rájuk tüzet nyitni, viszont azért Ok vállalják a felelősséget. Az elfogást a kiég. pság. beosztottjaival, valamint a már felfegyverzett elvtársakkal hajtottam végre, ezeket a személyeket a rendőrség udvarán gyűjtöttük össze és reggel részben Szekszárdon, részben Pakson börtönbe zártuk őket, azonban még aznap szabadon is engedtük őket. Azt a tényt, hogy a dunaföldvári helyőrség átengedi a civileket, tüntetőket és, hogy elfogtunk 150 civilt, jelentettem a HM-nek és kértem, hogy intézkedjenek a dunaföldvári helyőrség felé (a HM-ből letoltak, hogy miért nem a szolgálati út betartásával jelentek). A fent leírt események arra késztettek, hogy mivel Paks átmenet Szekszárd felé és a járási tanács, valamint a községi tanács részéről relfegyverzett több személy is lelépett, szükségessé tette, hogy a tolnai helyőrségtől erősítést kérjünk, az erősítést 26án délelőtt egy főhadnagy parancsnoksága alatt egy szakasz erőben meg is kaptuk. A szakasz egy részét a kiegészítő védelmére állítottam be, a nagyobb részét felvittük a járási pártbizottságra, a rendőrségre és a tanácsházára. 26-án délelőtt a Paksi Konzervgyárban megalakult a forradalmi tarács, amely 22 pontból álló követelést állított össze, amit küldöttség hozott fel a járási pártbizottságra, hogy azt támogassa, a követelés helyes volt és azt a pártbizottság és a kiég. pság. is támogatta. 26- án este 7 óra körül a község lakosainak egy része, mintegy 100-130 fő tüntető vonult fel, kik a Himnuszt énekelték és a Talpra magyart szavalták. A tanácsháza elé mentek és követelték, hogy a tanácselnökkel és titkárral akarnak beszélni (sok részeg volt köztük). A hangadók a kulákok voltak. Én lementem és beszéltem velük, hogy válasszanak egy küldöttséget maguk közül, azok menjenek be az elnökhöz és a titkárhoz és olt mondják meg, hogy mi a követelésük és ez meg is történt. Míg a küldöttség tárgyalt, a részeg tömeg megpróbálta a tanács papírjainak megsemmisítését, azonban ezt megakadályoztuk, ekkor a tömeg széjjel oszlott, itt még nem volt szervezettség a felvonulásban, csak főként a részegek hangoskodása és a kulákok agitációja folytán jöttek tüntetni. 27- én este 8 és fél 9 körül egy újabb tünetes zajlott le, amelyen már látszott, hogy meg van szervezve, itt már a vezetők is mutatkoztak. Ez a tömeg kb. 500-600 fő volt, a tömeg a pártbizottság elé vonult, a vezetők feljöttek a pártbizottságra, ahol már ezek követelték a régi tanácsvezetők leváltásáé a Nemzeti Bizottság megválasztását, illetve annak jóváhagyását. Le is mentek a tömeghez, ahol felolvastak tizenöt nevet, hogy kiket akarnak a Nemzeti Bizottságba. A töméi a felolvasott neveket jóváhagyta, bár a vezetőjük beszélt arról nekik, hogy ne csináljanak semmit, a részeg és nagyhangú kulákok biztatására a tömeg betörte a tanácsháza ajtaját és nyomult befelé, bár az ott lévő elvtársak adtak le riasztó lövésé a tömeg nem hátrált meg, a parancs ugyanis az volt, hogy a tömegre lőni nem szabad, így az elvtársaknak vissza kellett vonulni. A tanácsházánál lévő összes iratokat kiszórták, még az anyakönyv egy részét is, a többi részét is az anyakönyvnek becsületes parasztemberek nem engedték a részegeknek kidobálni. Az iratok kiszórása után a tré meg jó része eloszlott, hazamené azonban kb. I2O—Í6O fős létszám nem ment haza, hanem betört a pénzügyőrséghez és azt is kiszórta, még akkor sem avatkoztunk bele, ez vérszemet adott a tüntetőknek és most már visszajöttek azzal, hogy a pénzügyi osztályt is kiszórják és kiszabadítják a rabokat, erre úgy határoztunk, hogy széjjel verjük a tömeget, kb. 20 főből álló erőt állítottunk össze, akikkel megbeszéltem, hogy riasztó lövéssel széjjel oszlatjuk a tömeget, szigorú parancsot adtam arra, hogy a tömegre lőni nem szabad még akkor sem, ha azok egy-kettőt lőnek is ránk. A parancsnokuk javasolta, hogy a nagyobb hatás kedvéért dobjunk egykét gránátot is, hogy ezáltal is jobban megijeszszük a tömegéé én ebbe beleegyeztem. A katonák ki is mentek, a parancsnokuk felszólította a tömegéé hogy oszoljanak széjjel, mert ha nem, fegyverüket fogják használni. Erre a tömegből egy gránátot dobtak el, aminek következtében két rendőr és egy katona megsebesült, ugyanakkor a katonák géppisztolyukból riasztó lö véseket adtak le és három gránátot dobtak el, melyből egy nem robbant. A gránátot azonban már úgy dobták, hogy tizenhárom személy megsebesült. Hogy a tizenhárom személy közül ki sebesült a mi gránátunktól és ki a civilek által dobott gránátoktól, megállapítani nem lehet. A tüntetők a lövésekre gyorsan szétszéledtek. 28-án kiadtam egy felhívást a község lakossága részére, amelyben kijárási tilalmat rendeltem el, kocsmák bezárását és a csoportosulást tiltottam meg. Ugyanebbe a felhívásba bele vettem azt is, hogy a becsületes szándékú emberekkel hajlandók vagyunk tárgyalni. Délelőtt 9 óra körül jelentkezett nálam az előző esti tüntetés vezetője és nemzeti bizottsági tag is, nevezetesen Gárdái nevezetű személy, és a megalakult Nemzeti Bizottság kéthárom tagja, hogy tárgyalni akarnak velem, menjek el velük a tanácsházára. A tanácsházán már voltak vagy ötvenen, amikor leültem tárgyalni, fent nevezett személy azzal jött, hogy vonjam felelősségre az előző esti lövöldözőket és egy csomó más követelést. Közöltem velük, hogy mivel én vagyok a helyőrségparancsnok, a rendért és nyugalomért a községben én felelek, nem vagyok hajlandó a követelésüket elfogadni és nem is tárgyalok tovább velük és nem ismerem el őket, mint bizottságot. Erre más hangnemben beszéltek és kérték, hogy maradjak ott, elállnak a követelésüktől, azt mondták, meg akarják alakítani a Nem-
