Paksi Hírnök, 1994 (6. évfolyam, 1-43. szám)

1994-02-23 / 4. szám

1994. február 23. 5 PAKSI HÍRNÖK zetőrséget, hivatkozva arra, hogy erre kormány­­rendelet van és arra, hogyha én is a kormányt támogatom, ezt el kell ismernem. Én bele is egyeztem, kinevezték a parancsnokát Tuba Jánost - egy volt régi tisztet ugyancsak kijelöltek 25 ta­got, én elkértem a névsort, hogy megtudjam néz­ni, hogy kik ezek a személyek, kérték, hogy ezeknek a részére adjak fegyvert. Megnéztem a névsort, az abban szerepló két kivétellel elfogadható volt, mert jó része nincstelen munkás szülök gyermeke volt, vagy egyszerű kis­­paraszt. A két fő régi megbízhatatlan tiszt volt. Kö­zöltem velük, hogy másnap kapnak fegyvert. 29-én újra meghívtak a tanácsházára, amit már birtokba vettek mint Nemzeti Bizottság - igen meglepett a dolog, mert egész más személye­ket láttam ott, mint előző nap. Amikor a változás okáról érdeklődtem, azt a fel­világosítást adták, hogy az előbbiek nem érnek rá és nem akarnak a Nemzeti Bizottságban dolgozni, helyettük ezeket a személyeket küldték be. Később megtudtam, hogy azokat a személyeket egyszerű­en kiközösítették, illetve egyszerűen meg sem hívták a Nemzeti Bizottsága, volt olyan is, aki látta, hogy a Nemzeti Bizottságban zömmel kulá­­kok vesznek részt, egyszerűen el sem jött. Itt már olyan hangok hallatszottak, hogy nem ismerik el a Nagy Imre kormányt, hanem ők a győri kormányhoz tartozónak vallják magukat. Közöltem velük, hogy a Nemzetőrség részére csak személyesen adom át a fegyvert és ezeket a sze­mélyeket küldjék a kiég. pság.-ra hozzám, itt is az történt, mint a nemzeti bizottságnál, akiket tegnap jelöltek, nem vállalják, mondlák. Őhelyettük jó kato­naviselt embereket szedtek össze, egy alezredes, két őrnagy, egy pár százados és egyéb rendfokozatúak, voltak régi horthysta tisztek és csendőrtisztek, vala­mint csendőr tts-ek, közöltem velük, mivel nem is­merik el a Nagy Imre kormányt, nem adok fegyvert részükre, azon a napon nem is adtam. 29- én a tolnai alakulatot visszarendelték és he­lyette a dunaföldvári alakulattól kaptam Pikó százados parancsnoksága alatt egy szakaszt, amelynek jó része egyetemistákból állt, akiknek az volt a céljuk, hogy a lakossággal lepaktálva ben­nünket eltávolítsanak, a szakaszban lévő egyete­mistákat még az este visszaküldtem az alakulat­hoz, azonban az üt maradó sorkatonaság is pa­rancsnoktól együtt inkább az ellenforradalmá­rokkal volt, mint velünk. 30- án megalakult a Katonatanács a kiég. pság.­­on a dunaföldvári alakulat helytelen tájékoztatása alapján, amely szerint a parncsnok nem lehet a tanács tagja - én kimaradtam a Katonatanácsból. A tanács tagjai Farkas főhadnagy, Szőts hadnagy, Sántha törzsőrmester. Ezek mindjárt a megala­kulás után elmentek a Nemzeti Bizottsághoz és kérték, hogy őket is hívják meg a Nemzeti Bi­zottság ülésére, valamint azt, hogy a Járási Nemze­ti Bizottságban is legyen a honvédség részéről va­laki képviselve, ebbe ők bele is egyeztek, és így a Járási Nemzeti Bizottságba Farkas főhadnagy elv­társat be is választották. 30- án délután a helyzet már annyira súlyos volt, mivel megalakult a Nemzeti Bizottság a fizikai megsemmisítést is kilátásba helyezte abban az esetben, ha nem adunk fegyvert a Nemzetőrség­nek. Odaadtam nekik a MÖHOSZ fegyvereit, 15 darabot, puskánként tíz-tíz tölténnyel. Ettől az időtől fogva a községben és a járásban is a hatalom az ellenforradalom kezében volt. Bár a kiég. pság.-ot nem bántották, ellenben ezen túl­menően már ők intézkedtek. 31- én Farkas főhadnagy elvtárs nemzeti bi­zottsági ülésen volt, az ülés határozata többek kö­zött az volt, hogy engem küldjenek szabadságra, mert nemkívánatos személy vagyok a kiég. pság.­­on, mivel nem akartam a Nemzetőrségnek fegy­vert adni. (Szerintük nekik nem voltam megbíz­ható) és azt mondták, ha nem megyek el, erő­szakkal is eltávolítanak. 1- jén reggel Farkas főhadnagy összehívta a ki­egészítő beosztottjait és közölte velük a Nemzeti Bizottság határozatát és javasolta nekem, hogy menjek haza, de lehetőleg még Paksról is menjek el. Én kijelentettem, hogy hajlandó vagyok haza­menni, na továbbra is az én parancsomat hajtják végre, de a községből el nem megyek és kértem a Katonatanácsot, hogy kérdezze meg a megyei Ka­tonatanácstól is - a megyei Katonatanács nem egyezett bele a leváltásomba és parancsot adott, hogy azonnal foglaljam el a helyemet. 2- án, 3-án már csak az ellenforradalom tevé­kenykedett. A kiég. pság. részéről komolyabb meg­mozdulás és esemény nem történt. Az, hogy Pakson komolyabb események nem történtek, szerintem annak tudható be, hogy a kiég. kollektívája összetartott és nem volt széthú­zás. Az ellenforradalmárok nem tudták részekre bontani és látták azt, hogy ha kevesen is, de ko­moly erőt képviselünk és szükség esetén fegyverrel a kézben is védjük a nép hatalmát. Nem volt a kiég. ság.-on szélsőséges irányzat, sem erre, sem arra. Italában a helyzetet az akkori körülmények ko zött helyesen értékeltük és tettük meg a szükséges intézkedéseket, így a lakosság sem volt ellenünk. A vaskos kötet 1919- március 20-nak felidé­zésével kezdődik. Ezen a napon jelent meg Károlyi Mihály ideiglenes köztársasági elnök hivatalában Vyx francia alezredes, a szövetséges katonai misz­­szió vezetője és átnyújtotta a nevéről hírhedtté vált diktátumot. A könyvet az augusztus 5-én kelt román fegyverszüneti feltételek közlése zárja. A két dátum között pedig a Tanácsköztársaság dokumentumai: rendeletek, nyilatkozatok, plakát­szövegek, visszaemlékezés-részletek, naplójegyze­tek, hírlapi tudósítások, egyéb közlemények. A dokumentumok között helyi, illetve kör­nyékbeli vonatkozásúakat is találtam: június 20-án ellenforradalmi zendülés tört ki Madocsán. A November 4-én Paksra nem jöttek szovjet csa­patok. Reggel két tisztet átküldtem Dunafölavárra, mivel ott voltak a szovjet csapatok, ezeket a tiszte­ket a szovjetek elfogták és lefegyverezték, azonban délután már hazaengedték őket. 5-én a megyei parancsnok elvtárs parancsára a fegyvereket átadtuk a rendőrségnek, átöltöztünk civilbe, napközben a kieg.-en dolgoztunk, este bezártuk a kieg.-et és hazamentünk. 8-án jöttek először a szovjetek Paksra Tolnáról. Ezek követelték, hogy öltözzünk vissza katonaru­hába és fegyvereket is adattak a rendőrségtől. Ettől az időtől kezdve katonaruhában teljesítet­tünk a kiég. pság.-on szolgálatot. November 23-án megalakítottuk a Magyar Szocialista Munkáspártot a kieg.-en, két tisztet és egy tts-t vettünk fel tagként, a többi volt Magyar Dolgozók Pártja tagjai mind tagok lettek. Ettől az időtől kezdve a kapott feladatot hajtottuk végre, valamint a rendőrségnek segítettünk a rend hely­reállításában és a fegyverek összeszedésében. Anyagi veszteségünk csak a fegyverek, amit parancsra adtunk át a rendőrségnek, azon kívül egy gázlepel, amelyet az anyagok elásásánál hasz­náltunk fel és ment tönkre. Az október 23. utáni események alakulásában és bizonytalanságában nagy része volt annak, hogy a HM részéről semmi konkrét intézkedést nem kaptunk és csak a rádióból kapott tájékoz­tatás és saját elgondolásunk alapján tudtunk intézkedni.” Szekszárdon állomásozó vörös különítmény (Fad­­don, Pakson, Dunakömlődön átrobogva) és Ma­­docsára érve csatárláncba fejlődött és támadást indított a falu ellen. A bölcskeiek közül többen a madocsaiak segít­ségére siettek, közülük Tomanek Józsefet, B. Kiss Józsefet elfogták és a nyílt utcán agyon­lőtték. (Hogy mi történt velük haláluk után, a 333- oldalon található.) A madocsaiak közül sokan megsebesültek. Júni­us 23-án a dunaföldváriakon álltak bosszút az el­fojtott ellenforradalmi zendülésért. A huszonegy éves Gál Miklós földműves (kivégzett társai nevét is hozza a könyv) abban a pillanatban, amikor akasztásakor kirúgták alóla a széket, nemzeti színű szalagot rántott elő zsebéből. „Pakson valósággal legázolta a fehér polgár­őrséget a városkára rontó vörös karhatalom” - így kezdődik a június 26-ról szóló beszámoló. Bar hőnyi András és Csata Bálint csendőr őrmeste­reket (a polgárőrség megszervezőit) a település központjában lőtték agyon. A kormányzótanácsi teljhatalmú politikai biztos és a megyei direktóri­um elnöke, akik irányították a megtorlást, mielőtt visszaindultak volna foglyaikkal Szekszárdra, kol­lektív büntetésként kétmillió kék korona hadisar­cot vetettek ki a nagyközség lakosságára. Eközben a település melletti Duna-szakaszon a Munka nevű aknásító hajó, amelyik kellő pillanat­ban kivált a flottillából, a nemzeti lobogót vörösre cserélve teljes tűzerővel lőni kezdte a Pozsony és a Komárom őrnaszádot. A Komárom két sorhajó­hadnagya életét vesztette, majd a két megtámadott naszád elsüllyesztette a támadó hajót. Az olvasnivalókat gazdag fényképgyűjtemény, bibliográfia, forrásjegyzék, helységnévlajstrom egészíti ki. Gerencsér Miklóssal, aki a kötet anyagát „gar­madába gyűjtötte, időrendbe sorolta, a varratszö­vegeket írta és a képeket válogatta", remélhetőleg hamarosan találkozhatnak a könyv paksi olvasói is. (Antológia Kiadó) GUTÁI ISTVÁN VÖRÖS KÖNYV 1919

Next

/
Thumbnails
Contents