Paksi Hírnök, 1994 (6. évfolyam, 1-43. szám)
1994-09-23 / 31. szám
1994. szeptember 23. Paksi Hírnök Egy szálon múlik? 2>A GAZDAT A SZERETET // // VISZI A SZŐLŐBE... Elérkezett a szüret ideje. Ilyenkor méri fel a gazda, hogy volt-e értelme a munkájának. Jégkár és lisztharmat, aztán a nyári napsütés mind-mind a gondok részét képezik. A Népszabadság szeptember 7-i számában figyeltem fel egy rövid tudósításra, miszerint taroltak az egri borok. Az írásból azt is megtudhatja az olvasó, hogy a kiváló minőségű aranyérmes borok aránya megközelíti a harminc százalékot, továbbá, hogy az idén négymillió hektoliter kerülhet a pincékbe. - A belföldi fogyasztás idén elérte a 3,2 millió hektolitert, miközben csak 870-900 hektót exportáltak a termelők. Nos, nem hinném, hogy különösebb kommentárt kellene fűzni a tényékhez. Hogy mi az oka annak, hogy az ilyesfajta nagy borversenyeken nem szerepelnek a paksi borok? Kern Ferenc olyan ember, aki nem féli elmondani mindazt, amiről úgy érzi el kell mondania. Ő maga nagy területen műveli a szőlőt, maga is irányított nagyüzemi szőlőtermesztést, hiszen a paksi Aranykalász Mgtsz elnöke volt sokáig. Az idős ember ma is aktívan végzi munkáját, fontos számára az, ami a mezőgazdasággal történik.-Ön figyelemmel kísérte a paksi szőlő-, bortermelők munkáját hosszú évtizedeken át. A paksi borok elismertek, tudunk arról is, hogy néhány termelő exportál többek között Németországba. Az ön véleménye szerint miért van az, hogy a hajósi, a szekszárdi, az egri és más borvidékek elismertebbek?-Annak idején, amikor a téeszesítésnek „köszönhetően” az egyéni gazdálkodók szinte teljesen megszűntek létezni, egyfajta idegenkedés jellemezte a szőlősgazdákat, ami természetesen érthető volt. Itt indult el egy olyan káros folyamat, aminek a romboló hatását ma is érzi, tudja minden paksi bortermelő ember.-Meg kell jegyeznem azt, hogy a díjazott arany-, ezüstérmes borok maximum a présház Jolán nyernek elismerést egy-egy oklevél formájában. Nem volna érdemes létrehozni egy, a hajósihoz hasonló bormúzeumot, esetleg lehetőséget biztosítani arra, hogy megfelelő, saját címkét is nyomtathasson a gazda, hogy azzal nevét, jó hírét öregbítse a paksi bornak?-Nagyon helyeselném. Igaz, az utóbbi években én nem indultam borversenyeken, de nagyon fontosnak tartom azt, hogy a paksi gazda bizonyítson. A Paksi Kertbarát Körnek köszönhetően ezek élő dolgok. Ami a bor minőségét illeti, százegyedszerre is biztos vagyok abban, hogy bárhol, bárki előtt megállja a helyét! Én már idős ember vagyok, lassan kikoptam a borversenyekből, viszont nagyon szeretném azt, hogy a fiatalok jól szerepeljenek, vigyék tovább a „sétapálcát”, s valóban jót tenne a termelőknek egy bormúzeum, ott mi öregek is megmutatkoznánk, kitűnő minőségi borokkal rendelkezünk. Gyönyörű, virágzó szőlészete volt Paksnak, csakhogy ma már annyira alacsony a szőlő felvásárlási ára, hogy egyre kevesebben művelik. Gyakran olyan emberek mondanak le a bortermelésről, akik korábban féltődén hívei voltak. Manapság halványulóban van itt a szőlő iránti szeretet.-Azon véleménye szerint mit kellene tenni annak érdekében, hogy a paksi bortermelés ismét országos hírt tudhasson magáénak? Tudunk olyan gazdáról, akinek a borai nagyon kedveltek voltak Budapesten, csakis tőle vásárolták a jó nevű budapesti kocsmárosok a nedűt.-Erősíteni, támogatni kell a kertbarát kör munkáját. Ahogy mondani szokták: egységben az erő. Tisztelni kell egymás munkáját és remélni kell azt, hogy lesz néhány olyan fiatal szakember, aki ezt fontosnak érzi, és mindent megtesz a cél érdekében. Palackoktól roskadozó italospultokkal találkozunk az élelmiszerboltokban, ám a sokféle bor között hiába kerestük a paksit; sajnos se híre, se hamva. Valaha pedig nem számított ritkaságnak a paksi címkével ellátott palackozott bor. A hegy leve pedig, ami városunkban terem, ma sem rosszabb minőségű, mint néhány évtizede. A nagyüzemeknek jobb üzlet volt a szőlőt eladni Kiskőrösre, Badacsonyba vagy Szekszárdra, ahol aztán tömeggyártás folyt az igénytelen hazai és keleti piacokra. Hiába tiltakoztak a borászok, a minőség nem volt fontos, a magyar bor - így a paksi is - elvesztette jó hírét, amit most igen nehéz visszaszerezni. Ezeknek az éveknek a nem éppen jótékony hatásáról beszél Kern Ferenc: A nagyüzemi termelés a kötött munkaidőt jelentette, nem is beszélve az anyagi érdekeltség csökkenéséről. A gazdát többnyire a szeretet vitte a szőlőbe, a szőlőtermesztés életeleme volt. A paksi szőlőterületek igen nagy része azonban tönkrement. Az akkori nagyközségnek körülbelül tizennégyezer hold szőlőterület volt a birtokában, ebből jó, ha négyezer holdon él meg a szőlőkultúra. . Idővel megértették azt, hogyha ez így folytatódik, senkinek nem fog érdekében állni a szőlőtermesztés. Végre kiadtak egy miniszteri rendeletet, miszerint zárt területeket kell létrehozni, melyeken a termés csakis a gazdát illeti. Örültem ennek, s az idő bebizonyította, hogy igenis képes a paksi bortermelés talpra állni, hála a hozzáértő, szorgalmas embereknek. Volt olyan gazda, aki azt állította, hogy az ő szőlejében egy szál gazt nem talál az ember. Nevetségesen hangzik, de pont egy szálat találtak a kíváncsiak.
