Paksi Hírnök, 1994 (6. évfolyam, 1-43. szám)
1994-09-16 / 30. szám
1994. szeptember 16. Paksi Hírnök flÜ VALAHOGY... VALAMI... NEM MINDEGY? EGYEPULET ME1AM0RFÓZISA Makovecz Imre, világhírű építészünk ezúttal nem remekelt, nyilván ő maga sem sorolja élete fő művei közé a paksi vásárcsarnokot. Talán a kisebbik baj, hogy stílusában sem illeszkedik a környezetébe, nagyobb, hogy alkalmatlan arra a célra, amire szánták. Nem vásárcsarnok, s csak a jóisten tudja, hogy tulajdonképpen micsoda. Jellemző, hogy nevet sem adott neki senki. Hétköznap unottan ásít az épület bejárata ÉJSZAKAI PREMIEREM A DISZKÓS PREMIERBEN A megálmodott, megépített új vásárcsarnok piacnak használhatatlan. Kénytelenek voltunk mi paksiak megérteni azt, L hogy a kofa kerékpárja nem viseli el a hegyet, a szerencsétlen géderlaki ember nem tud, és nem is akar „felkerekezni”. Az új piactér helyett lett: Premier. Este, úgy tíz óra harminc táján érkeztem. Kifizettem a kétszáz forint belépőt, benne egy hetvenes kötelező fogyasztás, ám a bárpultnál megtudtam, hogy azzal a hetven forinttal mehetek amerre látok. Ha két deci üdítőre szottyan kedvem foglaljak helyet, érezzem magam megtisztelve, hogy vendége lehetek az „elsöprő” műsornak. Mi tagadás, elsöprő volt... Hallgattam a „vadonatúj” zenét, rettegtem a kidobónak avanzsált „sportolókat”. Talán egy másodpercen múlott a távozásom, majdnem menekülőre fogtam. Mégis, a szépen hintázó leánycsípők még marasztaltak. Közben az is eszembe jutott, hogy a nyár kezdetén néhány Fadd-Domboriból ide látogató fiatalember egy paksi nő combját mindenki szeme láttára szinte ölig hasította... — Apró figyelmeztetés - mondották... A wattok százai nem hagyják békén a környező utcában élő embereket - de hát kit érT dekel ez manapság? Ez a Premier! A megálmodott piactérnek ezt is el kell bírnia, a környező házak lakóinak „kötelessége” tűrni eme lobogást?, pofozkodásokat, néhány utcán megejtés alatt álló hölgyet, a járókelők fejcsóválását... Őszintén szólva szívesebben látnék olyan előadókat, akik valóban érzik és tudják, hogy mit kell tenniük a színpadon. Persze sokan egyetértenek a diszkó működésével, elsősorban azok a fiatalok, akik látogatják. Ahhoz, hogy a Premiert látogassa az ember, természetesen pénzre van szüksége. Sok pénzre. Honnan? Ki tudja? Ki tudja honnan az energia és a pénz? Egy biztos: a béke és a tisztesség megromlott, ezek olcsó szavaknak tűnnek ebben a közegben. Szabad indulni a bárpult felé, és szabad fizetni. Akár meg is unhatja a látogató, hiszen olcsóbban is megúszhatná máshol, másként. Igyekszem a kijárat felé. Nem minden kockázat nélkül érkezem a „sportolóhoz”.-Visszajön? - kérdi mogorván. - Nem - mondom -, nem jövök vissza. Egészség és türelem KEREKES MELINDA Még igazán messze vagyok a roskatag vénasszony kortól, mégis viszolygok a diszkóktól (csak így magyarosan). Emlékszem, amikor néhányan elszánták magukat, hogy átnevelnek, s megszerettetik velem e csodálatos, hallóidegeket leterhelő műintézményt - nem sikerült nekik. Pedig mindent megtettek! Fővárosunk legelitebb öijöngőházába (disco szinonimája) vittek, már a beugró is csillagászati összegekbe került. Ott aztán a sok száz forintért lökdöstek, ordítottak a fülembe, tépték az ingujjamat, ha valamit az értésemre akartak hozni, szagolhattam a sok táncoló (őrjöngő) verejtékszagát, akik ki tudja, mégis találtak mindebben valami szórakoztatót. Egy ideig csendben, magamba fordulva tűrtem - jó nevelést kaptam anyáméktól -, aztán mind gyakrabban pislogtam a kijárat felé, ahol egyébként akkora hústornyok sorakoztak, hogy egy is elég lett volna az ajtónyílás betömésére. Aztán mind ingerültebb lettem, s percek alatt olyan pánik fogott el, mint az elmegyógyintézetekbe zárt lakókat a cellájuk láttán. Nem érdekelt már semmi, egy volt a cél - kijutni, levegőt kapni. Smost lehet, hogy sokan vannak, akik hozzám hasonlóan irtóznak a diszkók kínálta igencsak zajos szórakozástól, de mert nincs más (manapság nincsenek, mint nagyanyáink idejében fonók, ahol miközben a lányok serénykedtek, a fiúk mustrát tartottak), vagy mert nem akarnak kilógni a sorból mégis ezt az időtöltést választják. Egészségükre! Nekünk meg: türelmet!
