Paksi Hírnök, 1994 (6. évfolyam, 1-43. szám)

1994-08-26 / 27. szám

1994. augusztus 26. Paksi Hírnök 9 MÁRMAROSI MIKLÓS PÉNZ A CSALÁDBAN Egy átlagos négyfős család létminimuma júliusban öt­venháromezer forint. Mit szól mindehhez egy négy főhői álló család? Nekik összejön-e a havi ötven­háromezer? KERESÜNK, Ennek igyekeztem utána­nézni egy átlag, „min­tacsaládnál”. Igaz nem minden kockázat nél­kül. Volt, aki csak úgy simán „elküldött”... Volt, aki azt mondta: Édesapám, ha én mindent őszintén elmonda­nék neked, lehet, hogy utána bezárnának. Jobb, ha nem mondok semmit... Végül sikerült egy „min­tacsaládfőt” rávennem egy kis beszélgetésre.- Korkedvezménnyel, öt­­venhét évesen mentem nyug­díjba. A negyvenéves munka­­viszonyom után 18 975 fo­rintot kapok „tisztán”. A fele­ségem ötvenéves, kórházban dolgozik, műtősnő. Ő nettó­ban tizennyolcezret tesz a közösbe. Négy gyerekünk van, ketten már önálló csalá­dot alapítottak. Itthon van még a 16 éves ipari tanuló fiúnk, a 12 éves lányunk. Pa­nellakásban lakunk, melynek rezsiköltsége megközelíti a 13 ezer forintot. Ha mindent kifi­zetünk, marad a kasszában úgy 18-20 ezer forint. Ebből SZÁMOLUNK, És ami összejön, abból hogyan tud­nak gazdálkodni? MEGÉLÜNK? kell 30 napig ennünk, ebből kell ruházkodnunk, az új tan­év közeledtével ebből kell a gyerekeknek megvásárolni a tanszereket. Több ezer forint. Van két unokám is, azt mondták, most úgy sincs más dolgom, vigyázzak rájuk. Te­hát azok is velünk vannak, nem „félpanziót”, teljes ellá­tást biztosítunk nekik két hó­napra. Addig a szüleik kicsit „ráhajtanak”, egy kis több­letbevételt csinálnak. Szé­gyellném, ha pénzt kellene kémem tőlük, mert itt nya­ralnak az unokáim. Újabban előjönnek régi nyavalyáim, egyre többször, az orvos, a gyógyszer pénzbe kerül. A jó gyógyszer, mert külföldi, még többe. Soroljam még? Lehet, hogy igaz az 53 ezer forintos létmini­mum, de akik ki­számolták, meg akik kitalálták hogyan lehet a nyugdíjat még szűkebbre szabni, nem próbáltak ebből a pénzből tisztessé­gesen megélni, gyereket felne­velni. A fölsőbb iskoláztatásról nem is beszélek. Azt nem az én gyerekeimnek találták ki. Hogyan bírjuk mégis? Úgy, hogy lopok. Saját magamat is meglopom. Hogyan? Elme­gyek feketén dolgozni isme­rősökhöz, barátokhoz. Havi tíz-húszezer összejön, volt már úgy, hogy 30 ezret hoz­tam haza. De akiknél dolgo­zom zsebből fizetnek, hogy nekik se kelljen adót, TB-t fi­zetni. így az állami költség­vetés, a TB lesz szegényebb, mert így több pénztől esik el, mintha mindenki tisztessége­sen megkapná a maga jussát... Kénytelen vagyok becsapni az államot, mert az is becsap minket... Ördögi kör ez, melyből kilépni én magam nem tudok. Hogy mikor kez­dődött? Öt, tíz, ötven éve? Ki tudja? Talán addig si­kerül így kihúznom - négy-öt évig -, míg a i kisebb lányom is kere­sethez juthat. Egyelőre még annak örülhetünk, hogy nem délebbre vagyunk...

Next

/
Thumbnails
Contents