Paksi Hírnök, 1994 (6. évfolyam, 1-43. szám)
1994-08-26 / 27. szám
Paksi Hírnök 1994. augusztus 26. Mezítláb a főúton PÉNZ A NŐKNÉL EÖRDÖGH GABI (Kl)SZOLGALNI A VAROST, VESZTESÉG NÉLKÜL A hétgyermekes paksi Weisz család Teréz nevű leánya tizennégy évesen került a konzervgyárba dolgozni. HORVÁTH MARGIT Ha néha alkalmam nyílik végigsétálni a főutcán, női szemmel nézem a kirakatokat. A butikokban megakad a tekintetem egy-egy csinosabb darabon, és őszintén megvallom, van amikor bemegyek és felpróbálom, majd fájó szívvel akasztom vissza a helyére, tudva, erre még a következő fizetésemből se futja. Az előző sorok olvasásakor azt hiszem sokan magukra ismertek. Az infláció világában egyre többen „csak a szemünket legeltetjük”. „Pénz a nőknél”, kicsiben és nagyban, mert valóban óriási felelősség bankok, vállalatok pénzügyeit megbízhatóan irányítani, de ugyanolyan felelősség egy család - bár jóval kisebb - kasszáját kézben tartani úgy, hogy az ne jusson a csőd szélére. Ilyenkor nyár végén már felpróbáljuk a gyerekre a tavalyi télikabátot és csizmát és rögtön kiderül, hogy kiadásaink meghatározója a téli ruhatár darabjainak beszerzése lesz. Nekünk még megfelel a két-három, esetleg többéves lábbeli, így az áhított divatos darab továbbra is az üzlet polcán marad. Ha közbejön egy nagyobb esemény, születésnap, esküvő, meg kell húznunk a nadrágszíjat, hogy a szülőnek, testvérnek, barátnak átadhassuk az őt megillető ajándékunkat, hiszen ha eljön a mi időnk, nekünk is jólesik majd a meglepetéscsomag. S kérem hölgyeim, ne szégyelljük magunkat, ha ábrándozva nézzük a kirakatokat. Szükség van a „szemlegeltető" sétákra, nem szívfáj dításként, hanem kikapcsolódásként, esetleg lelkesítőként, hogy utána otthon is észrevegyük a szépet. Weiszék nem tartoztak a jómódú paksiak közé, ezért „karriert” csak a konzervgyárban lehetett befutni, ami nagyrészt úgy történt, ahogy a sztori kezdődik: a konzervdobozok hegesztésének a vizsgálatánál és eseüeg folytatódik az üzemirodán. Terinél másképp alakult. A kezdet ugyan megegyező, de a folytatás már nem. Gimnázium, közgazdasági egyetem - a három műszak mellett —, hogy végül, mint a gyár pénzügyi osztályvezetője forgassa a Paksi Konzervgyár pénzét. Teri „befutott” a szakmában, s ma az önkormányzat tulajdonában lévő Dunacenter Kft. főkönyvelője. 1988 pénzügyileg nagyszerű év volt a konzervgyárban - emlékezett vissza azokra az időkre, amikor úgy istenigazából belekóstolt a pénzügyek világába. Az az időszak igazán pénzügyesnek való világ volt! Forgathattam a pénzt, kamatokkal dolgozhattam, váltókat számítoltam le, mert abban az időben jelentek meg a váltók. Elfogadtunk egyet a megyei Füszérttől, megnéztük az okmányt és azt mondtuk az akkori főkönyvelővel: ,Jé, ez a váltó?”. A váltókat javarészt a termelőszövetkezetek bocsátották ki. Hitelt lehetett kiváltani, mert olcsóbb volt, én diktálhattam a lejáratot, nem a bank diktált nekem! Pénzügyileg számomra a konzervgyárban töltött évek nagyon jók voltak, de egy idő után úgy éreztem, tudok is valamit, én arra gondoltam, hogy a gyár ezt anyagiakban honorálni fogja. Mert nagyszerű dolog a hivatástudat, de ha mindezt megfizetik, az még jobb! De az ajánlat a Dunacenter Kft.-tői jött 1992. február végén. Úgy éreztem az ajánlatot mindenképp el kell fogadnom. Később egészen megváltozott a cég. Az előd a költségvetési üzem számvitelileg úgy gazdálkodott, mint egy költségvetési intézmény így rájuk nem vonatkozott a bérszabályozás sem, s lehetett a jól fizető vállalat kategóriába kerülni! A tulajdonosi döntés eredményeképpen több szervezeti egységünk is átalakul - hallhattuk a további gazdasági lépéseket a főkönyvelőtől. - A kommunális részlegünkből 1994. január 1-jével önálló gazdasági társaság alakult. Tiszta, klasszikus városgazdálkodási profillal. Elsőrendű cél a város színvonalas kiszolgálása. S ha mindezek mellett még nem termel veszteséget, a kép is kedvező lesz - bújt ki a pénzügyes Weisz Terézből.
