Paksi Hírnök, 1994 (6. évfolyam, 1-43. szám)
1994-08-05 / 24. szám
Paksi Hírnök 1994. augusztus 5. na A Paksi Hírnök POSTÁJÁBÓL Mit jelent a folyó egy település számára? Régóta tudjuk, de nem egyformán értékeljük. Paks, a Duna menti település jelentőségére szeretnék emlékeztetni. A levél margójára Rákosi Gusztáv Blazsek Károlyné, ahogy Pakson mindenki ismeri, Tündi néni levelét megírta. Nem felelősöket keres, nem is oktat ki senkit, mint ahogy nem tette ezt hosszú pedagógusi pályafutása során egyszer sem, hisz ő nem oktatott, hanem tanított, halk, csendes szóval, mesélve. Most is ezt teszi. A múltról, a két háború közötti élénk paksi vízi életről beszél, hogy felfrissítse azok emlékezetét, akik már éltek akkor és elmondja nekünk, akik már csak az elbeszélésekből és a megbámult fényképekből tudhatjuk, milyen volt egykoron a Dunakorzó, a paksi Duna-part. Élete egy részét a Dunán töltötte, közismert, hogy nagy szerelmese a folyamnak, alig tavaszodik ki már evezni láthatjuk, s nemcsak családját, unokáit, hanem paksiak százait „fertőzte” meg a folyó szeretetével. Hinnünk kell hát neki, s tudom, nem vagyok egyedül, aki szívesen hisz is. Várjuk a folytatást, fejezi be levelét, és előtte örömmel veszi észre azokat az apró jeleket, amelyek a Duna-part újjáéledésére utalnak. . Türelme példamutató. Mégis: talán lehetséges volna még gyorsabban visszaállítani a part eredeti szépségét. Jómagam gyakran megfordulok Vácott, s bizony irigykedve sétálok a gyönyörű Duna-sétányon. Tudom persze, hogy ott nem építettek műutat, nincs atomerőmű, amelyhez vasutat kellettf?) vezetni, s így a város és a Duna ma is egy Indulatokkal ez ügyben sem megyünk messzire, azzal sem, hogy az elhibázott lépéseket felemlegetjük. A megoldás csak együtt lehetséges: a polgárok, a hivatalok és persze az erőmű közös cselekvésével. Régen a paksi képes levelezőlapokon ez állt: Paks fürdőváros. Diák I, koromban sokat ékelődtünk ezen, felsoroltuk tréfásan mi minden hiányzik, pedig sokkal élénkebb vízi élet volt, mint most. A két kanyar között a part mente tele fürdőzőkkel. A paksi oldalon, a telelőtől északra, az Imsósi-erdő előtt volt a kavicsos strand. Gyalog jártam oda szüleimmel ötéves koromig, amíg nem vettünk ladikot. A felső kanyartól a Laki-Dunáig, a „Zádorba” jártak a túlsóféliek, ettől délre a paksiak. A középső strandot kedvelték leginkább, a közelsége miatt és mert nem kellett sokat gyalogolni a vízben, hogy úszni lehessen. Legtöbben csónakokkal, evezve jártak át naponta. Igaz, akkor még lassúbb volt az élettempó. A diákok nagy része vidéken tanult, a szünetekre hazatérve, otthon segítettek kora reggeltől délig, vagy a szőlőben kapáltak. Délután a Dunára jártak. A községháza is az időjáráshoz igazodott. Nyáron reggel hét órakor kezdtek és fél négykor befejezték a munkát. így az ott dolgozók is felüdíthették magukat a friss habokban. Nagyot lendített a vízi életen a „csónakház”. 1933-ban Ádám és Kern asztalosok először csak bérelték, később megvették a régi volt MFTR- haj óállomás épületét és csónakházzá alakították. Asztalosműhelyt is létesítettek. Egy alkalmazott segítségével kézben levitték a csónakot a partig, hevederes kocsin sínen leengedték a vízbe, ahol a tulajdonos a tutajon átvehette. Több mint kétszáz kilbotot és regattát tároltak télen is. Ősszel kijavították és belakkozták őket. Sajnos, a háború végén mindez megszűnt. Azóta történtek próbálkozások csónakház építésére, de sikertelenül. Most újra lehetőség nyílt rá, a lakosság kérésére a képviselő-testület elfogadta a javaslatot. A vízi rendőrség alatt épül, regatták, kilbotok és kajakok számára, mert ezeket nem lehet a vízen, szabadban tárolni. A csónakok nem olcsók, de a Rómaiparton most is lehet használt, ÚJRAÉLEDHET A DUNA-PART?
