Paksi Hírnök, 1994 (6. évfolyam, 1-43. szám)
1994-08-05 / 24. szám
1994. augusztus 5. Paksi Hírnök □ BIOLÓGIAI BOMBA: KORMORÁNINVÁZIÓ A DELTÁBÓL Ezrével érkeztek a kárókatonák a paksi Duna-szakaszra. Sokan úgy vélik, hogy a délszláv háború üldözte őket hozzánk. Paksi Hírnök 7030 PAKS Pf. 25. az egyesületek által selejtezett csónakokat venni, elérhető áron. Szépen kijavítják, még hosszú évekig lehet használni. Itthon is nyaralhatunk remekül, ha nem jut pénzünk külföldi utazásokra. Gyermekkoromban az ismerősök közül csak Kasselik Gazsi bácsi járt külföldre nyaralni, Olaszországba, vagy a bolgár tengerpartra. Ő említette többször: „ilyen szép homok sehol sincs, mint Pakson”. Igaz, a szabályozás, a kőhányások beépítése változtattak a folyáson és a parton, de még mindig sok hely van a strandolásra. Jelentéktelen kis folyókon és tavacskákon is létesítenek fürdőhelyeket sok költséggel. Védjük a vizet és a partját is. A strand homokjára és a part menti erdőre is ügyeljünk! A vadkempingezőket is meg kell fékezni. Az elmúlt nyáron hatalmas tömegű szemetet hagytak az erdőben. Az iskolai kirándulásokkor mindig összegyűjtöttük a szemetet, vagy elástuk, vagy elégettük. Gondoljunk a paksi partra is. A gesztenyefás régi korzó, ha nem is olyan forgalmas, mint a háború előtt, azért még most is szép. Akkor vasárnap délutánokon sűrű sorokban sétáltak a fiatalok, estefelé az idősebbek is. Középen a lampionos Japánkert” cukrászdában, a hajóállomással szemben pedig a Nagyvendéglő kerthelyiségében szólt a zene. A kaviccsal leszórt sétányon eső után is lehetett járni. A műút építése óta keskenyebb lett a korzó. Időnként gondoltak rá, új padok készültek, néhány fát is ültettek. A lejárólépcsőket is kijavíttatta és hosszabbra építtette a város. Váijuk a folytatást! BLAZSEKKÁROLYNÉ Mások a „bandita madarak” elképesztő, saját maguk által felélt, elpusztított élőhely hiányát említik. Túl a biritói tavak néhány évvel ezelőtti pusztulásán, a paksi halászok a privatizáció okozta elégedetlenségük után újabb megpróbáltatásnak vannak kitéve. Nem vagyok ornitológus, sem halász. Ahogy mondani szokták: akkor vannak rendjén a világ dolgai, ha működnek. Ha nem borul fel semmiféle egyensúly, legyen az az emberi társadalom része, vagy akár az állatvilág. Révfalvi Imrével beszélgettem, az évek óta komoly gondot „repülő” kormoránokról. Halászember, ha valaki, ő becsüli és fontosnak tartja a flórát és a faunát. Mint mondja: a biológiai egyensúly ebben az esetben felborult. Pusztulnak az Imsósi-erdő fái, pusztulnak a halak, nyurgaponty, vörös szárnyú keszeg, süllő alig akad a halász hálójába, horgász alig találkozik ezekkel a halakkal. Ivadékokról nem is beszélek.-Sok kormorán telepedett le a felső Duna-kanyar kősarkantyúin, szigetein. A Duna kisebb-nagyobb, eddig nyugodt víznek számító öblei, holtágai sem nyújtanak biztonságot az ivadékoknak.-Azon véleménye szerint mi lenne a megoldás?-Egyszerűen ritkítani kell. A kárókatona halászmadár, jogi értelemben nincs gazdája. Én a madárinváziót biológiai bombának tartom. A paksi halászoknak, horgászoknak iszonyú károkat okoznak ezek a madarak. A Kis-Balatonon, a Hortobágyi Nemzeti Parkban a kormorán védett madárnak számít, néhány száz nem árt ennek a Dunaszakasznak sem. De ha több ezer vízimadár tör a paksi Dunára igenis komoly gondot jelent.- Ebben az esetben mi a megoldás?-A kormorán nem foglalkozik sem a hal fajtájával, sem a méretével. A táplálékszerzés nem probléma számára, azonnal feldolgozza, megemészti. Egy kárókatona naponta súlyának másfél-kétszeresét veszi fel táplálék formájában. Gondolja, ha ezrével érkeznek hozzánk, élettérnek tekintik a paksi Duna-szakaszt. Ilyenkor a hal keres magának új élőhelyet.- Mi az oka annak, hogy Paksot választották a szárnyas vízirablók?- Magam is a délszláv háborúra gondolok, bár a holland és cseh gyűrűvel megjelölt madarak is pusztítják a paksi halállományt. A kormorán nem ismer határokat, akár Kanadából, akár a Duna-deltából kel útra, megkeresi a legideálisabb élőhelyet, hihetetlenül gyorsan szaporodnak. Négy hónaponként ötnyolc fiókával gazdagítja egy pár a természetvédőket. Tessék meggondolni...-A Duna-delta rendkívül őrzött, igazán védett hely...-Én úgy tartom, hogy a román diktátor idején volt az. Ideális fészkelőhelye volt a kormoránnak, ám a járványok és az ottani emberek fegyverei arra késztették a madarakat, hogy új élőtér után nézzenek. Természetesen, ha én éhezem, én sem engedem a szemesebb halászt dolgozni. Az igazság az, hogy lőtték ezeket a madarakat. Sőt a pelikánokat is irtották. Mit is mondhatok a Duna-Dráva- Mura háromszögről? A háború sújtotta volt Jugoszlávia ma is legvédettebb természetvédelmi területének lakója a kormorán, mégis Magyarországra költözött...- Ön védőbeszédet mondott a menekülő halak oldalán...-Nézze, a hal mindenki prédája, a kárókatona pedig védett madárnak számít. Azok a természetvédők, akik nem tudják, hogy ez a madár milyen pusztításra képes, soha nem fogják megérteni, hogy miről szólok. Tulajdonképpen a hal is állat, mégsem védi senki. Mondjon egyetlen rendelkezést, ami a halak védelmét biztosítja. Egy őz illegális lelövéséért akár másfél év felfüggesztett börtönt is sózhatnak az ember nyakába. Ha egy éjszaka hármashoroggal gereblyézgetek, fogok egy hatvankilós harcsát, maximum elkobozzák tőlem a halat és megbüntetnek ötszáz forintra. Hogyan tehetnék egyenlőségjelet a két rablás közé? Tavaly nyáron kormoránokat láttam az első kősarkantyú mögötti szigeten. A tetemeket homokba ásott faágakra függesztették. Ringatta a lelövöldözött madarakat a késő délutáni szél. Nemcsak az „illatukkal”, az emberi gyomrot semmibe vevő látvánnyal is megajándékozták az arrajárót. Madárhullákat madárijesztővé avanzsálni igazán nem szép — gondoltam magamban... Nem értettem az egészet, nem tudtam, hogy félelmetes támadást intézett a halászok, a horgászok, a halak ellen több ezer madár. szarka József
