Paksi Hírnök, 1994 (6. évfolyam, 1-43. szám)
1994-07-08 / 20. szám
Paksi Hírnök 1994. július 8. a® Víz: nincs az a sok, ami el ne folyna Kánikulai örömök a kutya melegben Betört a kánikula, a 40 fok. Mindenki kókadozik, s alig várja, hogy este egy kicsit lehűljön a levegő. Sehol egy csepp eső, a Kiskerttulajdonosok egyre csak az eget kémlelik, hiszen locsolás nélkül a növények sem bírják ki ezt az időjárást De lesz-e elég víz, lehet-e majd locsolni, s mennyibe fog ez kerülni - érdeklődtük meg Ariim Andrástól, a Paksi Vízmű Kft. ügyvezető igazgatójától. Megtudtuk, hogy idén a lakossági vízdíjemelésre Pakson nem kell számítani. Sajnos - teszi, hozzá az ügyvezető, aki az érem másik oldaláról is beszél, nevezetesen arról, hogy neki tehát ugyanannyiból kell gazdálkodnia, mint tavaly. Ez pedig nem egyszerű, hiszen a kiadásaik 60-70 százaléka állanaó jellegű, s ennek az anyagi hátterét így nehezebb megteremteni, ezért igen feszes költségvetéssel kell dolgozniuk. Arra a kérdésre, hogy várható-e vízhiány, az ügyvezető elmondta: ha folytatódik a kánikula, akkor sajnos számítani kell rá. Mivel a város egyik zónáját, nevezetesen az óvárost ellátó tároló kapacitása nagyon kicsi - 500 köbméter - ezért az esti órákban előfordulhat, hogy csökken a nyomás, mivel nem tudják olyan iramban feltölteni, mint ahogy a fogyasztók azt igényelnék. Éppen ezért az önkormányzat a tároló kapacitásának bővítéséről döntött, ami ez év végéig meg is történik. Ha elkészül az új tároló, akkor a víz nem okozhat menynyiségi problémát Pakson. Ugyanakkor, mint azt a 100 százalékban önkormányzati tulajdonban lévő kft. igazgatója elmondta, amióta a társaság megkezdte működését, a vízfogyasztásban nagy visszaesés mutatkozott. Kezdve ott, hogy a lakótelepi lakások lakói sem átalányt fizetnek, hanem mindenki a saját óráján méri le, hogy mennyit fogyaszt. Azóta sokkal jobban spórolnak az emberek, hiszen mindenki testközelben tapasztalhatja meg a „pazarlás” következményeit. Ez az országnak és az embereknek jó, de a vízműnek, mint gazdálkodó szervezetnek természetesen hátrányt jelent - mondja Artim András. Hallani, hogy sok helyen a kiskerttulajdonosok locsolómérőt szereltetnek fel, hogy a kertben elfolyt víz után ne kelljen csatornadíjat fizetni. De létezik egy másik elgondolás is, miszerint a hat téli hónap vízfogyasztását vennék alapul, s ehhez mérten kellene a nyári hónapokban fizetni. Ez utóbbi kezdeményezés, amelyet például a főváros peremkerületeiben akartak bevezetni, eddig nemigen aratott sikert, mivel a kerttel nem rendelkező városi lakosságnak nem fűződik érdeke a dologhoz. A vízmű igazgatója elmondta, hogy Pakson a locsolómérőt, mint mellékvízmérőt természetesen elfogadják, s voltak is, akik éltek a lehetőséggel, hogy ezáltal is megpróbálják csökkenteni a kiadásaikat. * * * Csuda egy lény az ember. Amikor hideg van és dúlnak a mínuszok, azt sem tudja, hogyan kívánkozzon melegebb tájékra Aki teheti, fogja a kis bőröndjét és külföldre távozik, a sárga, énekes torkú madárkáról (értsd: kanári) elnevezett szigetekre. Akinek nincs ennyi énze, az szoláriumba jár, ogy úgy nézzen ki, mint akinek pénze van és az előbb említett luxus helyen süttette magát csokira A lényeg, hogy napon legyünk, és izzadjunk, mivel ekkortájt erre mifelénk hull a hó. Most meg dühöng a kánikula, a Nap önti ránk éltető sugarait, mi meg izzadunk és nem győzünk menekülni a „jó" elől. Próbálkozunk hideg sörökkel, félóránkénti zuhanyozással, aki teheti stranddal. Persze, akiknek domborúbb a pénztárcájuk, azok most is kellemesebben tudnak izzadni, mondjuk Maiorkán (csak így magyarosan, hiszen odajár az úri magyar nép), mint mások, akik a kukoricaföldön kapálnak. Persze, hol csorog róla a verejték, s hol imádkozik óránként egy kis zuhiért. Aztán a minap kiderült (telefonáltak a rokonok), hogy imájuk meghallgatásra talált (Győrben), s az egész napos rogyasztó kánikula után, úgy este körül olyan jégeső öntötte el a környéket, hogy tűzoltóautók jártak házról házra kiszivattyúzni a vizet. Állt a jég, térdig ért a víz (a pincékben), s ez a csuda lény, ez az ember (a mi rokonunk) pedig már me gintjajveszékelt. Szidta az eget, hogy miért zúdította ra a telet, amikor már egész megszokta az izzadást. Persze, hogy ő kérte a hűsítést, na de egy kicsit túlméretezték odafönn. Na mindebből csak arra következtetek, hogy itt a házban, nálunk, mindenki amolyan átlagos „csuda ember”, aki azt sem tudja, hogy mit akar: egyszer meleget, egyszer hideget. Egy lény van, aki nem tágít, s télen is és nyáron is csak az előszobát, ott is a legalsó lépcsőfok alatti szőnyeget (pont azon a helyen, ahol át lehet esni rajta) részesíti előnyben. Onnan néz ránk gondterhelt kutyaábrázatával akkor is, amikor sapkát, sálat húzunk, s akkor is, amikor lucskos homlokunkat törölgetjük. Néz, a nagy álmos szemeivel, olykor szundít is egy kicsit, azon tanakodik, hogy mi minek rohangálunk, hiszen neki esze ágában sincs kivonulni abba a kutya nagy hőségbe. nemes
