Paksi Hírnök, 1994 (6. évfolyam, 1-43. szám)
1994-01-12 / 1. szám
PAKSI HÍRNÖK 4 1994. január 12. Az emberek többsége úgy gondolja, hogy a vadaszat a gazdagok, a kiváltságosok fényűzése, ám aki figyelemmel kíséri ezt az ősi, nemes sportot, ennek épp az ellenkezőjét tapasztalhatja. Miként e sorok írói, akik a Dunakömlődi Vadász Társaság jóvoltából részt vehettek egy év végi körvadászaton. Köszönet érte dr. Jancsó Árpád vadászmesternek és a társaság más vezetőinek, köztük Pap Lajosnak, akik felhívták figyelmünket a vadászok felelősségére. És köszönet a vadászoknak, akik megtiszteltek bennünket bizalmukkal készséggel válaszolva kérdéseinkre. , ki eligazítás előtt dr. Jancsó Árpáddal beszélgettünk a körvadászat lefolyásának fontosabb részleteiről.- Hogyan történik a kerítés?- A vadászok „U”-alakban elhelyezkednek a kijelölt területen, miután húztak egy számot a kalapból eligazításkor. Ez azért szükséges, hogy elkerüljük a félreértéseket, biztosítsuk a számok tisztességes elosztását. A számok alapján jobbról balra indulnak a vadászok, közepén mindig a vezető halad, aki a jobb és a bal szárnyról érkező információk birtokában biztonságosan tudja irányítani a vadászatot. A terület végén bezárul a kör. Ugyanez történik visszafelé a második kerítésnél. Elejtett apróvadak- Évente hányszor történik ilyen jellegű vadászat?- Apróvadra (nyúl, fácán) október elsején kezdődik és a következő év augusztus végéig tart a szezon. Évente négy alkalommal tartunk nyúlvaaászatot, a többi fácánvadászat. Ezt társas vadászatnak nevezzük, tehát legalább három embernek kell részt vennie benne, az elejtett apróvad a vadászt illeti. A vadászat végén terítékre visszük és amennyire csak lehet, egyenlően elosztjuk a vadászok közt. A nagyvad vadászata egyéni vadászat, itt csak a trófea és a belsőségek illetik meg a vadászt, a vad többi részét be kell szolgáltatni a társaságnak. Megtörtént az eligazítás, a vadászok elindulnak a kijelölt pontok felé. Mindenki elfoglalja a helyét, szájról szájra küldik a hírt a vadászmesternek: kialakult az alakzat. Elhangzik az engedély a vadászat megkezdésére, néhány perc múlva meghalljuk az első lövéseket. Óvatosan, egymást figyelmeztetve haladnak előre a csaknem térdig érő hóban, sárban. A hatvankilenc éves vadásztól a tíz-tizenegy éves kis hajtóig egy emberként dagasztjuk a sarat. Régi ismerősünk Farkas Gyula, miután elejtett egy fácánkakast, arról beszél, hogy édesapjától, aki szintén a vadászat szerelemese volt, azt tanulta, hogy esélyt kell adni a vadnak, aki felszállni nem tudó, fáradt, de egészséges fácánra lő, nem vadász, hanem mészáros. Lassan bezárul a kör, négy kilométerrel, harminc nyúllal és egy fácánnal lettek gazdagabbak a szívós, kitartó vadászok. Gyönyörű, intelligens magyar vizslák segédkeznek az elejtett vadak összegyűjtésében. Fogolycsapat rebben fel, mindannyian örömmel nyugtázzuk, mondván: egyre ritkábbak, vigyázni kell rájuk, e területen talán még megmaradnak. Rövid pihenő következik, ismét a vadászmestert kérdezzük.- Több mint félszáz tagot számlál a társaság, minek köszönhető, hogy ilyen szép számmal vannak?
