Paksi Hírnök, 1994 (6. évfolyam, 1-43. szám)
1994-06-17 / 17. szám
PAKSI HÍRNÖK 6 1994. június 17. Emlékezés a Holocaust paksi áldozataira Áldjon az Isten, óvjon minden ártástól Az országos megemlékezésekhez kapcsolódva a Holocaust 50. évfordulója alkalmából Pakson a volt zsinagóga falán elhelyezett emléktáblát avatták fel június 8-án kedden. Izraelből érkezett az ünnepségre a paksi születésű Rosenbaum Benjamin, Rosenbaum Menüetten, Freund Jakob és Freund Fülöp. A háromnapos látogatás alkalmával találkoztak a polgári fiúiskolái évfolyamtársaikkal, majd láto-Stást tettek volt iskolájukban. A zsidó temetőben ytatódott a megemlékezés, rokonaik sírjainál, majd hétfő délután a II. világháborús emlékműnél koszorúztak, s zsidó szokás szerint a megemlékezés köveit helyezték el az emlékművön. Kedden délután leplezték le az emléktáblát a ma Városi Könyvtárként működő zsinagógánál. A budapesti Anna Frank Gimnázium énekkarának előadásában felhangzott zsidó himnusz után a magyar himnuszt énekelték el. Dr. Széchenyi Attila alpolgármester köszöntötte a vendégeket, Schweitzer József országos főrabbit és Menachen Merőn professzort, az Országos Rabbiképző Intézet magyar származású izraeli vendégprofesszorát. Emlékbeszédet Schweitzer József mondott. Idézte a Szentírásból Mózes ötödik könyvét: „Emlékezzél régmúlt időkre, értsétek meg az esztendőket nemzedékről nemzedékre.” Szólt arról a sajátos társadalmi képződményről, amelyet a zsidó kommunitásnak neveztek. A két világháború közötti Magyarországon kitaláltak egy bűvös szót, amellyel minden bajra gyógyírt kerestek, s ez a szó a zsidókérdés volt. Kevés a föld! - majd megoldja a zsidókérdés! Drága az élelmiszer? Majd kidobjuk a zsidókat a boltjaikból! - Kevés a napszám, majd megoldjuk - elvesszük a zsidóktól a gyáraikat. Az állam és a politika kiszorította a zsidókat mindenhonnan, végül az életükből is. Az elkövetett bűnt csak gróf Bethlen István ismerte fel és hívta fel a kormányzó, Horthy Miklós figyelmét. Nem minden zsidó volt gazdag, sok szerencsétlen zsidócska élt egyik napról a másikra, sok gyerekkel, apró lakásokban, szerény körülmények között. Bűnbak kellett, s később a fegyverek árnyékában a propaganda, tanok és tévtanok után már kábultság vett erőt az embereken, a jóhiszemű és jóakaratú emberek döbbenten nézték, hogy a zsidó szomszédot gettóba kényszerítik és végül elviszik őket, a majdnem bizonyos halálba. Ami történt, az nem egyedül a zsidóság tragédiája - mondta a főrabbi -, hanem része a magyar nemzet tragédiájának, mert a magyar kormány értékén alul adta el magát az akkor már bukófélben lévő német birodalomnak és az állampolgárait kiszolgáltatta - a fasizmus kénye-kedvének. E könyvtárban azelőtt imádságok szóltak a magasságoshoz - folytatta a főrabbi. - S ők, akik túlélték a Holocaustot, mit éreznek most, amikor eszükbe jut, hogy amikor péntek este hazatértek e falak közül az istentiszteletről, s a zsidó családok bensőséges szokása szerint édesapjuk keze megsimogatta a fejüket... Megáldott benneteket, minden péntek este, ahogy a zsidó családokban a szokás ezt előírja. Kérte az Istent, áldjon meg benneteket, s óvjon minden ártástól. Akkor - átmenetileg a sátáni erők bizonyultak erősebbnek, de az az áldás még ma is jelen van, érzitek életetek minden napján. Imádkozzunk a megszenvedettekért, mártír eletük után a lelkűk nyugalmáért Felhangzott a héber ima a sok százezer, haláltáborokban elpusztult zsidóért, köztük azokért, akik Paksról indultak el a visszafordíthatatlan úton. Bor Imre polgármester szólt a főrabbi megrázó beszéde után, megemlékezve elhurcolt zsidó honfitársainkról. Az izraeli lobogóval letakart emléktábla leleplezése után koszorút helyezett el Bor Imre polgármester és dr. Széchenyi Attila alpolgármester az önkormányzat képviseletében. A Hit Gyülekezete és az Atomerőmű Ifjúsági Szervezete is koszorúval adózott a Holocaust paksi áldozatai emlékének. A Városi Könyvtárban folytatódott a megemlékezés, Herczeg Ágnes, a könyvtár igazgatójának köszöntője után, Pákolitz István versét szavalta el G. Szabó Tünde. Dr. Menachen Merőn professzor és Freund Fülöp beszéde közben az Anna Frank Gimnázium énekkara adott műsort. A paksi zeneiskola hallgatóinak házimuzsikája zárta az ünnepséget. E.G. Új hazámban boldogan, szabadon élek Akik túlélték a haláltáborokat A háború előtti Pakson országos hírű könyvnapokat rendeztek Mojse Rosenbaum könyvkiadó és nyomdatulajdonos jóvoltából. A Duna-parti településen könyvsátrakban keresztény hölgyek árulták a Mojse Rosenbaum által kiadott szép kivitelű könyveket. Együtt olvassuk ezt az Auschwitzból vissza nem tért Mojse Rosenbaumnak, a Holocaustot túlélő két, ma már nyugdíjas, izraeli állampolgárságú fiával Pakson, a megemlékezés után. Rosenbaum Menachen és Rosenbaum Benjamin Pakson született, apjuk, nagyapjuk és dédapjuk is itt élt. Már a múlt század végén foglalkoztak nyomdájukban újságkiadással és nyomtatványok előállításával. Nyomdásznak tanult a két Rosenbaum fiú - Menachen 1939-ben elhagyta Magyarországot és Palesztinában telepedett le, hogy a második világháborúban a zsidó brigádban harcoljon népéért, azokért, akiket Hitler el akart pusztítani, mert alsóbbrendűnek tekintette őket Sok szépre is emlékszem - gondol vissza kora ifjúságára fivére Rosenbaum Benjamin. A Duna-korzón mindig sokan sétáltak, szombaton a zsidók, vasárnap a keresztények, esténként pedig együtt. Nyáron úszni jártunk és a Dunára evezni. Boldog gyerekkorom volt, egy bizonyos ideig, ám aztán jöttek a zsidótörvények, kezdődtek a korlátozások, végül negyvennégy márciusában a németek bejöttek az országba. Sárga csillag, munkatáborok, gettók. Felfoghatatlan ami történt! Egy ember megőrjítette a népét és kiirtotta a zsidókat. Hatmillió zsidó pusztult el Európában, Magyarországról hatszázharmincnégyezren, köztük azok a kikeresztelkedettek is, akikre az 194l-es zsidótörvény ugyanúgy vonatkozott, mint az izraelista hitben megmaradt társaikra. Szüléink és két testvérünk Auschwitzban pusztultak el. Én különböző munkatáborokat szenvedtem végig, közben találkoztam jóindulatú keresztény emberekkel, akiknek az életem köszönhetem. Nekem szerencsém volt. Komáromban a századparancsnokom svájci menlevelet szerzett számomra, felküldött katonai kísérettel Budapestre, hogy a védett házakba kerüljek. Nem kerülhettem oda, bevittek az Albert laktanyába. Az első adandó alkalommal - még aznap este - megszöktem és visszamentem Pécsre, ahol a jóindulatú keresztény család már addig is sok segítséget nyújtott. Elbújtattak, amíg bejöttek az oroszok. Negyvenöt áprilisában jöttem haza Paksra, itt addig maradtam, amíg a bátyám értem nem jött, aki zsidó brigádban harcolt. Hozott nekem is angol katonaruhát, beöltöztem, készítettünk a nyomdánkban hamis angol katonakönyvet, ezzel felmentünk Budapestre, felültünk egy orosz katonai vonatra, Bécs felé hagytuk el Magyarországot 1945. október 17-én. Magyarország többé nem volt hazám, szüléimét, testvéreimet megölte. Tizenöt éves koromig azt hittem, hogy ez az én hazám, de neki mi nem kellettünk. Izrael államban, új hazámban boldogan, szabadon élünk a családommal, két gyermekem és hat unokám körében. EÖRDÖGH GABI
