Paksi Hírnök, 1994 (6. évfolyam, 1-43. szám)
1994-05-13 / 12. szám
1994. május 13-11 PAKSI HÍRNÖK Bagóhegytől Pusztahencséig JJám m m km ám m ® m M iß Pusztahencse ezeregyszázhuszonhat lelket számláló kis falu Paks és Nagydorog között. Tizenkilenc éven át „gyarmat”, ahogy Hahn János polgármester mondja. 1971-ben Nagydoroghoz csatolták mint társközséget, három év múlva az iskolát is megszüntette a hatalom központosítási politikája. Önállóságát 1990-ben kapta vissza hivatalosan, bár ez csak formaság - az itt élő emberek számára Pusztahencse mindenkor a szülőföldet jelentette. Összefogásuk példaértékű. Nem fentről várták az önállóság kinyilvánítását, saját erejükkel, szorgalmas építőmunkával szerezték meg azt, még jóval a rendszerváltás előtt. Hahn János lovaskocsival járja a falut, hordja a szódát a házakhoz. Négy éve ő a település tiszteletdíjas polgármestere, előtte két évtizeden keresztül tanácstag, tanácselnök-helyettes. Hatvannegyedik életévét taposva még mindig tele van vitalitással, tenniakarással. Terveket sző, szervez, mozgósít és elsőként veszi a szerszámot a kezébe, ha szükséges. Büszkeséggel emlékezik a közelmúlt történéseire:- A központosítás kezdeténél, 1971-ben már többen láttuk, hogy a kis településeknek igenis van létjogosultsága, hiszen az emberek kötődése a szülőfalujukhoz olyan gyökér, amit nem lehet erőszakkal kiszakítani. Az volt a hivatalos magyarázat, hogy a költségek csökkentése indokolja az összevonást, ebből semmi nem valósult meg, nem csökkent az államigazgatási apparátus létszáma, csak a polgárok ügyes-bajos dolgainak intézése lett sokkal nehezebb, hiszen mindenért Nagydorogra kellett utazni. Az iskola létszáma is optimális volt, százhatvan gyerek járt ide. Mégis megszüntették, így Kikerültek a gyerekek a szülői felügyelet alól, reggel elmentek a korai busszal, délután sokszor az erdőszélen kóvályogtak. 1985-ben kezdtünk mozgolódni az iskolaépítés ügyében, nagy visszhangra talált a kezdeményezés a faluban, két év múlva elkezdtük építeni, az emberek jöttek dolgozni, mindent megtettek, hogy sorsukat jobbá tegyék. Riogattak persze mindenfelől: nem lesz pedagógus, nem lesz ez, nem lesz az. Politikai nyomás is volt, szerencsére találtunk támogatót, a hencsei születésű Rátkai Ferenc, akkori művelődésügyi miniszterhelyettes személyében. Azt mondtuk, itt akkor is volt iskola, mikor a falut Bartalhencsének, Hencsepusztának vagy Bagóhegynek hívták. Tudtuk, ha kudarcot vallunk, az az egész község kudarca lesz. Alig" kezdődött az iskola építése, a falu népe már hajtogatta, ha iskolánk lesz, legyen templom is. Biztatott az iskola tervezője - Gárgyánné Horváth Veronika -, akinek háromszázhatvan forintot, a papír árát fizettük ki a tervekért, hogy ingyen megtervezi a templomot 0 írt a püspöknek, a nemrégiben elhunyt dr. Cserháti Józsefnek, akit megnyert a tervünknek, aki segített támogatást szerezni a külföldi egyházaktól. Szép összegeket kaptunk márkában, dollárban Ausztriából, Bajorországból, Angliából sőt Amerikából is. Összejött annyi pénz, amiből megvehettek az építőanyagokat, munkadíjra nem kellett költenünk, mert az emberek vállalták az építést, csupán a szakipari munkáért fizettünk. Segített az atomerőmű is, Tóth György barátom és szomszédom révén, aki most a műszaki igazgató, például a harang beemeléséhez darut adtak. A kezdetnél akadt egy nagy gond: a faluban négy vallási felekezet működik - katolikus, evangélikus, református és metodista. A katolikus felekezet kicsit erőszakosabb volt a többinél - maguknak akarták a templomot. Én azt mondtam: vagy mindenkié lesz - vagy nem lesz. Nem szabad a falut megosztani, különösen nem a családokat, hisz sok a vegyes házasság. Például a feleségem katolikus, a vejem is - én és a lányom, az unokáim evangélikusok vagyunk. Végül megegyeztünk - és a templomot ma szabadon használja mindenki. Nincs vita sem az időpontokon, sem a költségeken. A tulajdonjog a katolikus egyházé, de a templom az egész falué! Már működött az iskola, amikor felszenteltük a templomot, majd útépítésekbe kezdtünk. Ma Pusztahencsén minden utcában, minden ház előtt szilárd burkolatú út van, és ezt is a hencseiek építették saját kezükkel. Két éve áll készen az orvosi rendelő, a szolgálati lakás is - most - már csak az orvosi státus hiányzik.- 1990-ben lett hivatalosan önálló Pusztahencse. A válóper nem volt egyszerű, bíróságra került a vagyonmegosztás Nagydoroggal.- A nagydorogi tanács 1990 áprilisáig finanszírozta az iskolát. Az addig felvett egymillió-hatszázezer forintot követelte rajtunk - peres úton - az akkori dorogi polgármester, én viszont az éveken keresztel a nagydorogi fejlesztésekre költött pénzek Pusztahencsét illető részét, a csaknem hétmillió forintot Nem tudtunk megegyezni, hiába ajánlottam kompromisszumot, mert a dorogi polgármester azt mondta, hogy ő racionálisan kezeli az ügyet, én pedig érzelmi alapon. Lehet, hogy így van, válaszoltam, és igazságügyi szakértői vizsgálatot kértem és az eredmény az igazunkat bizonyította. Közben új polgármestert választottak Dorogon, vele peren kívül kiegyeztem, gondolván jobb egy rossz egyezség, mint egy jó bírói döntés a békés egymás mellett élés érdekében. A pénzünket megkaptuk és szent a béke Nagydoroggal.- Hamarosan lejár az önkormányzat négyéves ciklusa. Hogy ítéli meg a polgármester a testület munkáját és vállal-e még egy időszakot, ha megválasztják!1- Kezdetben voltak zökkenők, de a hét képviselő hamar megtanulta a testületi munka módszerét. Viták vannak, de így van jól. Szívesen fogadom az enyémnél jobb érvekkel alátámasztott javaslatokat, még ha rám is sütik, hogy engedékeny vagyok. Jó a légkör az üléseken. A falu minden részét képviseli valaki. Hogy vállalom-e a polgármesterséget, attól függ, hogy az országgyűlési választások után az új kormány önkormányzati politikája milyen irányt vesz.- Minek tartja magát Hahn János? Szódásnak, polgármesternek, politikusnak?- Egyszerű pusztahencsei ember vagyok. Járom az utam, hordom a szódásüvegeket, közben meghallgatom az emberek panaszait. Tudok az örömeikről, gondjaikról, nekik pedig nem kell minden aprósággal a községházára szaladni. Rákosi Gusztáv
