Paksi Hírnök, 1994 (6. évfolyam, 1-43. szám)

1994-05-13 / 12. szám

PAKSI HÍRNÖK 12 1994. május 13-Paksi fiúk a légióban? Szerencsés visszatérés Ki tudja, hogy hány magyart csábítanak manapság külföldre a modern kor rabszolgakereskedői. ígéretekből nincs hiány. Sok emberrel találkozhatunk, akik menekülésszerűen hazatértek, de legalább ennyien lehetnek, akiknek ez nem áll módjában. Az ember azt hinné, hogy messze esik Pakstól az idegenlégió, hogy messze van Marseille vagy Korzika. Pedig rövid időn belül ott találhatja magát az ember. Két külföldön munkát kereső paksi polgárral kis híján ez történt. Varga Istvánnal beszélgettem a történtekről, aki autóval hozta haza Németországból a póruljártakat, akik végül nem vállalták el a „munkát”. A történet áprilisban ját­szódott, de még ebben a hónapban szerencsésen véget ért.- Hogyan kezdődött?-Kétezer-ötszáz márkával, teljes ellátással, Franciaországban végez­hető munkával kecsegtették a je­lentkezőket. Több paksi is szolgál a légióban, nem tartom különösebben meglepőnek az esetüket. Az Egerből, vagy környékéről származó huszon­éves közvetítő fiatalember saját kocsiján szállította őket Strasbour­­gig, hogy ott megkapják a további instrukciókat. Menet közben vendé­gei voltak a srácok, akadt ital, jó­kedv, ahogy ilyenkor lenni szokott. A „szépséghiba” csak az volt, hogy a közvetítő a „fiúkat” Strasbourgban „felejtette”, eltűnt a városból, később kiderült, ez nem az első eset, évek óta foglalkozik ilyesmivel. Körözést adtak ki a közvetítő ellen a magyar hatóságok, aki Kalocsáról is elvitt magával egy fiatalembert, akit a csa­ládja azóta is kerestet. A paksiakat illetően is hamar ki­bújt a szög a zsákból: egyébként húsz-huszonötezer forintokat vett fel a közvetítésért, de gondolom töb­bet kapott, több fejpénzt kér az ilyen. A két érintett nem is sejtette, hogy a légió benne van az ügyben. A szervező természetesen azt mond­ta: nem jött össze a munka, de bérel nekik hotelt, itthagyja egy iroda cí­mét, oda kell menniük, ott megold­ják a problémájukat.-Mi történt ezek után?- Elmentek a címre, kiderült, hogy a munkát a francia idegenlé­gió szervezi. Valóban kétezer-ötszáz márka szerepelt az ajánlatban, teljes ellátással. Egy év szolgálat után öt­ven nap szabadság, meglátogathatja ókét a családjuk és öt év múlva megkapják a francia állampolgársá­got. Nem volt szükség munkavállaló engedélyre, egészségügyi vizsgálat­ra, egyebekre. A légióba harmincöt évnél idősebbeket nem vesznek fel és itt volt a bibi.-Mi volt a baj?-Az idősebb kolléga elérte a negyvenet, nem kellett nekik, a fia­­talabbnak azonban a sorozótiszt el­vette útlevelét. Most voltak bajban, szerették volna visszaszerezni, lát­ták, mire megy a játék. Mondhatta ó, hogy nem lép be, nagyon csűrték, csavarták az ügyet, húzták az időt, végül nagy nehezen visszaadták az okmányt, bár eleinte elengedni sem akarták őket.- Semmi nem volt gyanús ebben a furcsa szervezésben?- Nekem is furcsa lett volna, ha nem engedik, hogy saját autóval menjen ki az ember, hiszen haza is kell jönni valamivel, de ezt meg lehet oldani valahogy. Viszont, ha egy külföldi nagyvárosban faképnél hagy a közvetítőm, csak egy iroda címét nyomja a kezembe, egyértel­művé válik, hogy kijátszottak. Kö­zelebbről is meg kellett volna vizs­gálni azt az irodát, mielőtt bemen­nek...- Hogyan sikerült visszatérni Paksra?- Telefonáltak a családnak, hogy bajban vannak, jó lenne, ha valaki hazahozná őket. Köztük volt egyik régi kollégám, akivel együtt dolgoz­tunk Németországban. Az ő felesége kért meg, hogy menjek ki értük a kocsijukkal.-Gondohm tanulság volt szá­mukra ez a kirándulás.- Az eset számomra is tanulsá­gos. Elgondolkodtató, hogy olyanok estek csapdába, akik hosszú évekig dolgoztak Németországban, ismerik a viszonyokat. Sok magyar keresi „direktben” a légiót, sok honfitársu­kat próbálják beszervezni. Félő, hogy egyre több tapasztalatlan fiatal kerül hasonló helyzetbe gátlástalan szélhámosoknak „köszönhetően”. Tudunk paksi zsoldosról, aki napi százötven márkáért harcolt Horvát­országban. Az ilyen miért tartaná veszélyesebbnek a légiót? SZARKA JÓZSEF Huszonöt éve ide járunk... Benkóék nekünk zenéltek Úgy mentem el a Benkó Dixieland Band koncertjére, hogy egy jót szórako­zom, hogy jó zenét hallgatok. Tehát nem vittem magammal sem papírt, sem tollat, nem állt szándékomban az „újságírás”. Viszont annyira magával ragadott az előadás, a pezsgő-lüktető muzsika, a zenészek játéka, hogy nem tudtam magam visszafogni és rövid be­szélgetés erejéig megkerestem Benkó Sándort, az együttes vezetőjét.- Az első pár bevezető szó után sikerült oldott kapcsolatot teremteni a közönséggel. FMen talán része volt an­nak is, ahogy összedolgoztak, érződött, mennyire együtt vannak. Mióta zenél­nek így közösen?- 1957-ben alakult a zenekar és 1962 óta játszunk ebben a felállásban. A ze­nekar tagjai: Nagy Iván - pózán, ének, Zoltán Béla - trombita, Halmos Vilmos - zongora, Vajda Sándor - bőgójáray János - dob, Nagy Jenő - bendzsó, és végül jómagam - klarinét Többen egy tankörbe jártunk az egyetemen, nagy­részt villamosmérnökök vagyunk.-A paksi közönség törzsvendégként üdvözölheti a zenekart, hiszen évről év­re meglátogatnak bennünket- Igen, már 25 éve járunk ide Paksra. A rnuvelődési központ rendszeresen meghív bennünket. Nagyon jó kapcso­- Egy nagyon szép európai turné előtt állunk, de megyünk Kanadába, a Távol-Keletre, Ausztráliába, sőt Mada­gaszkárra is. Egy utazási iroda Benkó Tours névvel olyan egzotikus utat szer­vez, ahol a helyszínen minden este mi, vagyis a Benkó zenekar játszana Erre az útra bárki jelentkezhet a Benkó Adatbank címén. Eddig 60 család jelezte részvételi szándékát az ország külön­bözővárosaiból. Itthon adunk egy abszolút különle­gesnek tekinthető koncertet október 10- én a Budapest Sportcsarnokban. A ren­dezvény megszervezése rengeteg pénz­be kerül, a Postabank támogatásával tudjuk csak megvalósítani. Ez a világ legkülönlegesebb dzsessz­­koncertje lesz, mert a legnagyobb szó­listák, a vibrafonos és a néger énekesnő soha nem játszott még dixieland zenekarral. Fellép Milt Jackson (vibra­­fon) a Modern Dzsessz Quartettből, Er­nestine Anderson, Ray Brown triójának énekesnője (4 Grammy-díjas), Joe Murányi, Louis Armstrong klarinétosa és a világ legjobb swinges dobosa, Hu­­ub Janssen.- A több évtizedes együtt zenélés után repertoárjuk mennyire változik?- 25 órányi koncertanyagunk van, The mind it like a robot flashing commands: ready, set, go. losers get left behind. the "Seven Devils" never lose always on the go, breaking loose. for the robot brain drives them urging the "Devils" to run I never look back 'cause you'll be lost. the robot wolf will get you fast. the robot wolf with his robot brain. great heart beating in his body's frame. (SÁNDOR BENKÓ — clarinet) Részlet az együttest népszerűsítő egyik kiadványból lat alakult ki, ami történelminek és ba­rátinak is tekinthető. Egy magunkfajta zenekart nehéz megfizetni, ezért itt ún. „baráti áron” zenélünk. (Az országban csupán 15 hely van, ahol így lépünk fel.) Ez az összeg a művháznak sok, a zenekar megélhetéséhez viszont kevés. Mi ilyen módon, de mindig vállaljuk, hogy lejövünk.- Milyen hazai és külföldi turnéra készülnek? és ez mind ismétlés nélkül. Ehhez még évi 10 százalékban jön új zeneszám.-Láttam, hogy milyen napi élvezet­teljátszanak, soha nem unják?- Megunásról szó sincs. Ha két napig nem játszom, már hiányzik. Szoktam monaani: ha valaki vizet iszik, a vizet soha nem unja meg. így vagyunk mi ez­zel a zenével, életünk része.- Köszönöm a beszélgetést LZ.

Next

/
Thumbnails
Contents