Paksi Hírnök, 1993 (5. évfolyam, 1-26. szám)
1993-03-24 / 6. szám
1993. március 24. 7 PAKSI HÍRNÖK Ha nem láttuk volna„. A néző siet a színházba. ítéletidő van, hóvihar, szélvihar. A néző azonban kitart, hogyne, hiszen találkozni akar kedvenc hősével, a szenvedélyes, megszállott önpusztító Szakhmáry Zoltánnal. Az akadályok legyőzetnek, a néző beér, boldogan fészkelődig a helyén, számbaveszi diákjait készülődik lélekben a mű befogadására. Megkezdődik az előadás. Szenvedélyről azonban szó sincs. Szakhmáry Zoltán megtört, depressziós „hőst” alakít görnyedten jár, lassan, halkan beszél, néha bakizik, sehogy sem sikerül indulatosnak lennie. Arról, hogy magyar úr, dzsentri, a végpusztulás felé sodródik, az ördögi körből kitörni nem tud, iszonyattal ismeri fel az egyetlen megoldást - semmi nem árulkodik. De talán mégis! A kalap, mely az előadás legfontosabb kellékévé válik. A barna kalap, melyet a hős le nem tesz egyetlen pillanatra sem, otthonában is kalaposán járkál, a tanyán is, sőt az éjszakai muri alatt, s hajnalban is. Nem tudtam rájönni, mi a kalap szerepe, hacsak nem az, hogy a játszó személy e mögé rejthesse tekintetét melyben nem tudott indulatot érzelmet megmutatni. Nyilván azért nem, mert maga sem élte át. Mint ahogyan a belső fűtöttséget a dühödt tehetetlenséget sem. így mindezt csak jelzi az arcába hullott hajtincs, s a nadrágjából elszabadult ing. Ha a kissé tenyeres-talpasra sikeredett Rhédey Eszter, jól képen teremtette volna vérszegény férjét ezzel egyszeriben megoldotta volna a helyzetet mindenki azt kapta volna, amit megérdemelt A nézőtér feltétlenül elégtételt Ám nem így történt hiszen a Móricz által megálmodott Szakhmárynak végig kell járnia a stációkat, így az előadás hömpölygött tovább a végkifejlet felé. A szünetben megkérdeztem diákjaimat na hogy tetszik. Péter diplomatikusan válaszolta, hogy a díszlet jó, praktikus. Tamás véleménye sommás: A Buborékok sokkal jobb volt. Szenvedéseink folytatódnak, néhányan kínosan feszengenék. Rhédey Eszter sem tudta megmutatni a hideg, józanul gondolkodó kemény férje iránt érzett szerelmét feltörni nem engedő feleséget Inkább aggódó nagymamához hasonlított hárászkendőjében, kis kontyocskájával a fején. Móricz őt nem ilyennek álmodta. A nazális hangon doromboló Rozika sem keltette azt a benyomást hogy éppen nála kereshetné Szakhmáry a szerelmet. A néző inkább azért aggódott, hogy megfázik a lába. Kicsit sok volt a mezítláb. Az előadás egyetlen színfoltja a duhajkodó urak éneklése volt szépek voltak a dalok, a Samunak nevezett hangász egyszemélyben játszotta a cigányokat Áz egyik duhaj oly természetességgel viselkedett nótázott, táncolt, hogy elbűvölte a nézőt látszott: átéli, sőt élvezi, amit csinál. Csuknak is voltak jó pillanatai. Már az előadás kezdetén légy esett a sörbe. A mienkbe is. így nem akarjuk meginni. A paksi közönség finoman fejezte ki véleményét csak annyit tapsolt amennyit az udvariasság megkövetelt. A Bartók Kamaraszínház Móriczot játszott a Latinovits-bérletben. Az előadás azonban nem volt méltó ezekhez a nagy nevekhez. Ha a hóviharban elakadt volna a busz, s nem ér ide Dunaújvárosból, s mi nem látjuk az előadást most nem lennénk szegényebbek egy illúzióval. S. BENKE ÉVA Főszerepben a B-vírus Szabályos hóviharból érkezhettek a leendő nézők a művelődési házba február 23-án este, hogy megtekintsék a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház ez évi darabját Móricz: Úri muri c. színművét A zord időjárás ellenére majdnem telt ház volt A darabot Móricz az azonos című regényből írta - természetesen sok mindent kihagyva belőle. így, aki csak a regényt ismerte - mint én is - érthető hiányérzettel állhatott fel az előadás végén. A színpadkép a dunaújvárosiaktól megszokott módon majdnem „nagyvárosian” profi volt Sajnos a világítás rosszul lett beállítva, mert mással nem tudom magyarázni, hogy az előadás során a szereplők rendre kiléptek akár még szöveg közben is a fényből. Kissé lassította a játék tempóját az első rész több átrendezése. Ami a legkevésbé tetszett az előadás technikai-anyagi összetevőjében, az a jelmez volt: túlságosan maiak voltak, például Lekenczey öltözetét a regényben egészen másként írta le Móricz, s az az öltözék valóban a könywigéccé süllyedt dzsentrié lett volna a színpadon is. Nagyon jó volt a darab indítása: a szinte csehovian mozdulatlan magyar valóság érzékeltetése a kocsmai némajátékkal. (Egyébként az előadás legjobban megrendezett és a regényben is megörökített magyar viszonyokról legtöbbet eláruló jelenete volt ez.) A későbbiekben is a színpadról inkább a Csörgheő Csuli-féle semmittevő jovialitás jött le, majdhogynem rokonszenvessé téve a nézőnek ezt a valóban visszahúzó maradiságot, az úri mókát és dorbézolást Az előadás legfőbb hibája éppen az volt, hogy ezt a bizonyos jó kedélyű murizást nem tudta ellensúlyozni a Szakhmáry Zoltán és felesége közötti tragikus feszültség. Hogy ez mennyire így volt azt bizonyítja az ő első jelenetük alatti néhány nézőtéri kuncogás. Két tényező miatt hiányzott a feszültség: egyrészt - és alapvetően - a rendező nem eléggé élezte ki ezt a konfliktust (Rhédey Eszter a színpadon inkább határozatlan és csakazértis „nem”-et mondó volt mint a családját féltő asszony); másrészt a főszereplő B-vírus okozta indiszponáltsága. Számomra még egy fontos hiányossága volt az előadás mondandójának Rozikából a színpadon nem lett más, mint egy „férfifaló” libuska, holott ez a tizenéves korára az életből már sokat tapasztalt parasztlány nagyon is számító módon kacérkodik az urasággal. Nem azért engedi, hogy Zoltán „elkapja”, mert ezzel akar hivalkodni a többi lány előtt, hanem mert a férfi vállára csimpaszkodva akar kikerülni a paraszti sorból. Ezért lógott a levegőben logikátlanul az előadás azon jelenete, amelyben Lekenczey elcsábítja és elviszi Rozikát Végül a színészi teljesítményekről. Ki kell emelnem a Csörgheő Csulit alakító Neumann Gábor játékát Talán alkatánál fogva is, de a darab főkonfliktusát illetően (azaz maradiság, illetve modernizálás) károsan tette rokonszenvessé alakításával ezt a szereplőt Itt kell szólni Oláh László Zoltán-megjelenítéséről: játéka alapján inkább tűnt panaszkodó, hadonászó különcnek, mint követendő újítónak. Mondom, ebben része volt annak is, hogy B-vírus okozta hangszálgyulladással játszott Ha már a B-vírusnál tartunk: valószínűleg ez is okozta a Rozikát alakító Bereczki Szilvia vártnál egysíkúbb teljesítményét, illetve a Lekenczeyt alakító Pálfalvi János néhol ripacskodássá fajuló túljátszását (ebből is fakad, hogy az ő könywigéce nem nőcsábász, hanem csak balek). Baksai Erika Rhédey Észtere nem az volt, aminek lennie kellett volna, már alkatánál fogva sem lehetett az: csontszikáran kemény ellenfele férjének S bony a dühöt a színpadot sem mindig hangerővel és hadonászással lehet kifejezni. A közreműködő többi amatőr színész tisztes játéka a fenti hibák ellenére mégis jó előadássá tették Smuk Imre rendezését A megfogalmazott hiányérzeteim, illetve a színészi teljesítményekre tett megjegyzéseim ellenére (s hogy jót is mondjak: Baksai Erika ezúttal nem hadart..) mégiscsak egy tisztességes előadást láthatott a diákokból álló közönség. Jövőre remélhetőleg a rendelkezésre álló színészekre jobban szabott előadást láthatunk majd. KASZÁS ZOLTÁN Móricz időszerűsége Beszélgetés Smuk Imre rendezővel- Milyen bemutatók után jutott el a Bartók Kamaraszínház az Úri murihoz? A társulat eddigi előadásaira, az iskolaszínházi előzményekre vagyok kíváncsi.- 1988-ban kezdtünk Szophoklész: Antigoné című drámájával, a mai napig a következő bemutatókat tartottuk: A fösvény, Tóték, Szentivánéji álom, A revizor és végül az Úri muri. A sorozatot az az igény szülte, hogy nagyon nehéz volt - különböző okok miatt - a 14—18 éves korosztály számára olyan klasszikus művek „megvásárlása”, amelyek egyrészt értékkel bírnak, másrészt kapcsolhatók a fenti korosztály iskolai (irodalmi) tananyagához. Hogy ez az igény reális, azt az is mutatja, hogy az egyes darabokat itt, Dunaújvárosban alkalmanként 1600-1700 ifjú néző látta. Az Úri muri esetében ez a szám még nagyobb. Felnőtt nézőink száma is egyre növekszik. A társulat részben a dunaföldvári Játékszín Színpad tagjaiból, részben Dunaújvárosban élő, nagy színházi múlttal rendelkező emberekből állt össze. Az Antigoné bemutatásakor még csak jó fél tucat ember dolgozott együtt Az évek során fokozatosan sikerült „visszahívni” és aktivizálni az időközben már felnőtté vált, családot alapító régi amatőr színjátszókat Köztük vannak olyanok is, akik időközben megjártak különböző színházi formációkat is; például a Nemzeti Színház stúdiója, a JATE-színpad. Egy színistúdió keretében fiatal fiúk és lányok képzését is elkezdtük, részben a társulat utánpótlása céljából.- Tornyai János Bús magyar sors című festménye látható a műsorfüzet címlapján. A szemelvények között pedig Ady: Lelkek a pányván című verse olvasható. Mi rokonítja ezeket a műveket Móricz Úri murijával?- Tornyai festménye, Ady verse és Móricz színműve ugyanazt a gondolatot képviseli és jeleníti meg. Ez pedig a tehetséges, de a körülmények gátjait áttömi nem képes ember „megkötöttsége”, és az ebből eredő tragikus megsemmisülés, akár fizikai, akár lelki értelemben Ez eddig általános és emberi. Az „általánoson” túl magyarrá az teszi, hogy a saját megtorpanásunkat mindig valami irracionális okkal, telid tényezővel próbáljuk megmagyarázni, elhárítva és csökkentve ezzel erős akaratunk hiányát Lásd Szakhmáry Zoltán: „Mert ezer esztendő fekszik rajtunk!”- Bálint György 1928-ban prófétai alkotásnak nevezte Móricz színdarabját. Mi bizonyítja az Úri muri időszerűségét?- Szerintem Móricz műve még hosszú ideig időszerű marad. Legfőképpen ma az, amikor mai világunk kitörési kísérletei és Szakhmáry Zoltán törekvései között sok rokon vonást tudunk felfedezni. Az Úri muri nekem azt jelenti - remélem, ezt sikerült érzékeltetni -, hogy a korlátokat szétfeszíteni akaró embert és az általa képviselt szándékokat könnyű eltéríteni és lehetetlenné tenni, ha mikro- és makrókörnyezete valamifajta „lázadóként” nézi és kezeli őt A „köldöknézés” soha nem vált hasznára sem az egyénnek, sem a társadalomnak. A „régi jó magyar világ” újrateremtésének ábrándja olyan hajtóerőtől foszt meg bennünket amelyre pedig manapság nagyon nagy szükségünk lenne.- Köszönöm válaszaidat gutái i.
