Paksi Hírnök, 1993 (5. évfolyam, 1-26. szám)
1993-12-15 / 25. szám
1993. december 15. 9 PAKSI HÍRNÖK A lakók kérésére Ismét Szentháromság tér A paksi önkormányzat támogatásával a közelmúltban készültek el a Béke téren a Szentháromság-szobor restaurálásával. Ebből az alkalomból az „öreg” templom plébánosa levelet írt a városi „elöljáróságnak” Az írásban a plébános köszönetét mondott a szobor megújulásáért és mint írja: az egyház anyagi forrásai kimerültek, s ilyen költséges vállalkozást képtelen lett volna vállalni. A levelet ismertette a képviselő-testületi ülésen Bor Imre polgármester. Ugyancsak ebből az alkalomból kéréssel fordult a helybeli lakosság az önkormányzathoz. A polgármesterhez címzett levelükben a következőket írták: „Alulírottak, a Béke tér lakói azzal a kéréssel fordulunk a Tisztelt Polgármester úr felé, hogy terünket a valamikori nevére, Szentháromság térre változtassák, illetve régi nevére visszaállítani szíveskedjenek. Ennek aktualitását abban is látjuk, hogy most készült el a Szentháromság-csoport helyreállítása, és került vissza eredeti helyére. ... Kérjük a szükséges intézkedések megtételét.” Az önkormányzat tegnapi ülésén megtárgyalta a lakók kérését. Annak jóváhagyása után, 1994. január elsejétől a Béke tér ismét a régi nevét, a Szentháromság tér nevet viseli. k.p. jra gyertyákat gyújtunk a télben és várakozunk. Az első árva láng azokért lobbanjon, akik már nem lehetnek velünk, azokért, akik úgy mentek el, ahogy éltek, csendben, észrevétlenül. Bölcsőjük fölött nem világított csillag, talán fel sem sírtak születésük pillanatában. Mire öszszeomlott bennük a gyermekkor, elfelejtették a valódi örömöt, pedig szeretőkké, anyákká, apákká és barátokká változtak. Nem lettek híresek, sem hírhedtek, sokat dolgoztak, keveset imádkoztak. Jók lettek, mert jók akartak lenni, érdemesek a földi és az égi üdvösségre. Értük világítson az első gyertya, az ismeretlen ismerősökért, akiknek nem adatott meg semmiféle földi újjászületés, hát elmentek, vitték a láthatatlan keresztet vállukon, de itthagyták nekünk szívükből a tudást, szemükből reánk hagyták a fény forrásait, jövőt és reményt sóhajtottak nekünk, mielőtt a békesség örök párnájára hajtották volna fáradt, szomorú arcukat. Mint minden titok, kimondhatatlan ez a zilált emberi élet is, ez a fénnyel és sötétséggel kacérkodó vonulás, ez a különös ámyjáték a lét ködökben rejtőzködő partjain. Igen, őértük lobbanjon a láng, kedveseinkért, akik belefáradtak már a magukkal és velünk való küzdelembe, a botra támaszkodó, hajlott hátú angyalokért, akik soha többé nem térnek vissza. A második gyertya legyen a kitaszítottaké, a vaksi, betört szemű hajnalokban magányosan bolyongó árnyaké, az aluljárókban életet kolduló, mocsoktól és reménytelenségtől sötét arcúaké, mert: testvéreink ők. Legyen a szomjazóké és az éhezőké, azoké, akiket magukra hagytunk, elárultunk - hogy mi is elárultassunk egy napon, akiktől sajnáltuk simogatásainkat, mert úgy gondoltuk: csak a mi felcicomázott álmaink érdemelnek ölelést. Sokan vannak. Bal-SZARKA JÓZSEF " Négy gyertyaláng ládákat sóhajtunk róluk, de ritkán engedjük asztalunkhoz őket, úttalanokat, holnaptalanokat, névteleneket. Lobogjon értük a második gyertya, mert örök vesztesek ők, a mindenség martalékai, szárnyakkal születtek, mégis, mint ágról megfagyott madár, úgy zuhannak mélybe. Gyermekeinkért fényesedjék a harmadik gyertya, azokért, akik itt vannak köztünk, és azokért is, akik nem születhettek meg soha, mert fontosabb volt számunkra a gondtalan béke, otthon, autó, meleg ágy. - Titokban talán Istent is kértük, hát villant a fogó és emberdarabok hullottak vissza a nemlétbe. A barna kisfiú, a szőke kislány, talán most ott labdáznak a nemlét békésebb tájain, vagy szaladnak a havas, jeges úton, meg-megcsúsznak, néha intenek felénk. - Biztosan lehajol hozzájuk az ottani ég. Fényeskedjék gyermekeinkért ez a gyertya, azokért, akik itt vannak köztünk, kezünket fogják, és visszavezetnek minket önmagunkhoz, tülekedő napjaink Dankószívei, éjszakákba ágyazott imáink, gyengéd holnapi suttogásaink ők. Jöttek, visszakérték a múlttól eltékozolt álmainkat, visszaparancsolták arcunkra a tetszhalott mosolyt, szemünkbe viszszaparancsolták könnyeinket. Látjuk őket, ahogy apró léptekkel indulnak az idővel egybefonódó végtelen úton. T /égül egymásért gyújtsunk gyertyát, " érted és értem, értük és értünk. Ennyit igazán megérdemlünk mi is, mert nem elég várni a megváltót, illik elébe menni nekünk is, melegedjünk meg kissé a lángnál, és hagyjuk végre tévedéseinket, az sem baj, ha a hirtelen melegtől megfájdul egy kicsit átfagyott szívünk, az sem baj, ha egy időre magukra hagyjuk megkeseredett napjainkat, keressük a csillagot, még van időnk egymást is melengetni, mielőtt elindulunk Betlehem felé.
