Paksi Hírnök, 1993 (5. évfolyam, 1-26. szám)
1993-08-11 / 16. szám
PAKSI HÍRNÖK 8 1993. augusztus 11. Kiapadhatatlan források II. Levelezés Részletek Arany-Jámbor-Petőfi levelezéséből PETŐFI JÁMBOR ARANY E három név így együtt nem manipuláció, hanem valóság. A paksi költő tényleges tagja volt ennek a triónak, a két világhírű koszorús költő társaságában. Nagyon is érdemes ráfigyelnünk, mikéntvélekedtek egymásról. 1847. február 4. Pesten. Petőfi levele és verse Aranyhoz „Üdvezlem Önt! Ma olvastam a Toldit, ma írtam a verset s még ma el is küldöm. Az Életképekben kifog ugyan jőni, de én minél hamambb akarom Önnek tudtára adni azon meglepetést, azon örömet, azon elragadtatást, melyet müve költött bennem. Hiába a népköltészet az igazi költészet Legyünk rajta, hogy ezt tegyük uralkodóvá! Ha a nép uralkodni fog a költészetben, közel áll ahhoz, hogy a politikában is uralkodjék, s ez e század föladata, ezt kivívni célja minden nemes kebelnek, ki megsokalta már látni, mint mártírkodnak milliók, hogy egy pár ezren henyélhessenek s élvezzenek Égbe a népet, pokolba az arisztokráciát! írjon Ön is nekem, ha nem fogja restellni; írjon magáról, akármit, mindent, hány éves, nőtlen-e vagy házas, szőke-e vagy barna, magos-e vagy alacsony... minden érdekelni fog. Isten Önnel, isten Önnel. Ab invisis (látatlanban) őszinte barátja, Petőfi Sándor.” Arany Jánoshoz TOLDI írójához elküldöm lelkemet Meleg kézfogásra, forró ölelésre!... Olvastam, költőtárs, olvastam művedet S nagy az én szivemnek ő gyönyörűsége. Ha hozzád ér lelkem, s meg talál égetni: Nem tehetek róla... Te gyújtottad úgy fel! Hol is tehettél szert ennyi jóra, ennyi Szépre, mely könyvedben csillog pazar fénnyel? Ki és mi vagy? hogy így tűzokádó gyanánt Tenger mélységéből egyszerre bukkansz ki. Más csak levelenként lapja a borostyánt S neked rögtön egész koszorút kell adni. Ki volt tanítód? hol jártál iskolába? Hogy lantod ily mesterkezekkel pengeted. Az iskolákban nem tanulni, hiába Ilyet., a természet tanított tégedet Dalod, mint a puszták harangja, egyszerű, De oly tiszta is, mint a puszták harangja, Melynek csengése a rónákon keresztül Vándorol, s a világ zaja nem zavarja. S ez az igaz költő, ki a nép ajkára Hullatja keblének mennyei mannáját A szegény nép! olyan felhős láthatára, S felhők közt kék eget csak néhanapján lát Nagy fájdalmait ha nem enyhíti más, Enyhítsük mi költők, daloljunk számára, Legyen minden dalunk egy-egy vigasztalás, Egy édes álom a kemény nyoszolyára! -Ezen gondolatok elmém környékezték, Midőn a költői szent hegyre jövék fel; Mit én nem egészen dicstelenül kezdők, Folytasd te, barátom, teljes dicsőséggel. 1847. február 11. Arany válaszlevele és verse Petőfihez „Viszont üdvözlésemet Önnek! Ha: versem, levelem zavartnak tűnik fel Ön előtt, ne csodálkozzék rajta. Parlagi múzsám, mint együgyű pórleány, elpirul a dicséreten s összefüggetlen szavakat rebeg. Február 10-edike - ha szabad törpeségeket óriási dolgokhoz hasonlítanom - úgy rohant meg a kitüntetéssel, mint Machbetet a diadalnap: vajha tévútra ne ragadtassam általa! Előbb a túlságos dicséret a fővárosi újdonságokban, aztán Szépirodalmi Szemle, aztán Vahotlmre levele s végére, mi a többiek koronája: levél Petőfitől!... Hol veszek erőt, megérdemelni ezt!.- Önnek elveit a nép és költészete felől forró kebellel osztom... hisz nekem önzésből is azt kell tennem !Nemzeti költészetet csak azon túl remélek, ha előbb a népi költészet virágzott Mit szólna Ön hozzá, ha valaki tisztán népi szellemben és nyelven írt komoly eposzra vetné fejét? Chimaera (kiméra = agyrém) lenne ez... ? Magamról írjak? de mit?Hogyan érdekelhetnék Önt az én hétköznapjaim? - Nem épen hóm ályosanfutott iskolai pályám derekáról ábrándim színész csoporthoz vezettek, mellynek művészete, mint nyakonöntés jeges vízzel, akárkit is kiábrándított volna. Két hónap telve odahagytam s szülőföldemre visszatérve, most jegyzői minőségben, hitvány évi bérért, naponkint egymásra 10 órát hivatalban vagyok. A többi időmet részint szeretett nőm s két kis gyermekem, részint Hőmérőm ésShakespeare-em társaságában töltöm el,-s talán sohasem érinték vala lábaim az írói pályát, ha a sors iskolatársamat, Szilágyi Istvánt nálam két évig mindennapossá nem teszi. De jól tettem, hogy kiléptem. Használtam általa az irodalomnak, használtam magamnak. Az irodalomnak, mert Önt, oly szép vers írására ösztönöztem, magamnak, mertÖn, kitannyira tisztelek baráti jobbját nyújtja felém. Isten áldja meg Önt mindezért... »Áldja meg az Isten ezen a világon, Még a másikon is, szívből kívánomI« Tisztelve szerető barátja Arany János.” Válasz Petőfi Sándornak Zavarva lelkem, mint a bomlott cimbalom; örül a szivem és mégis sajog belé, Hányja-veti a hab: mért a nagy jutalom? Petőfit barátul mégsem érdemeié. Hiszen pályadjjul ez nem volt kitűzve... Szerencse, isteni jó szerencse nékem! Máskép szerény művem vetém vala tűzbe, Mert hogyan lett volna nyerni reménységem? És milyen sokat nyerők! Pusztán a pályabér Majd elhomályosít, midőn felém ragyog: De hát a ráadás! ...Lelkem leikéig ér, Hogy drága jobbkezed osztályosa vagyok. S mi vagyok én, kérded? Egy népi sarjadék, Ki törzsömnek élek, érette, általa! Sorsa az én sorsom, s ha dalra olvadék, Otthon leli magát ajakimon dala. Akartam köréből el-kivándorolni: Jött a sors kereke és útfélre vágott. S midőn visszafelé bujdokolnék, holmi Tüske közűi szedtem egynéhány virágot Jöttek a búgondok úti cimborának, Összebarátkoztunk, összeszoktunk szépen; Én koszorút fűztem, ők hamiskodának, Eltépték füzérem fél-elkészültében. Végre kincset leltem: házi boldogságot Mely annál becsesb, mert nem szükség őrzeni, És az Iza partján ama hű barátot.. Nem is mertem volna többet reményleni. Most mintha üstökös csapna szűk lakomba, Éget és világít lelkemben leveled: Ó, mondd meg nevemmel, ha fölkeres Tompa, Mily igen szeretlek Téged és őt is veled. A levelező trióból előbb Petőfi szólalt meg, örülvén, hogy a Toldi pályadíjat nyert mind prózában, mind versben. Milyen példamutató lelkesedés és örvendezés a másik sikerén. És Arany hasonló stílusú válaszában először nyilatkozik saját magáról. Megható a szalontai jegyzőnek szerénységgel párosult önérzete. Iza parti barátja, kit említett, Szilágyi István tanár író lett, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja és Arany János tanulótársa volt Debrecenben. 1842-ben a nagyszalontai gimnázium igazgatójaként ösztönző hatással volt Arany pályakezdésére. 1845-től a máramaros-szigeti gimnáziumnál működött, az Iza partján. Arany és Petőfi levelezése - írja Gellért- már nem episztola (verses levél), mit hazánkban kivált Kazinczy és köre művelt bámulatos szorgalommal. Az ő leveleik a nyilvános eszmecserét pótolták, Arany és Petőfi levelezése a bizalmas, baráti társalgást helyettesíti. Levelük nem írói gonddal kidolgozott mű, ám módot ad bepillantani lelkűkbe, jellemükbe, hajlamaikba, kedélyükbe, hangulataikba, terveikbe, gondolkodásukba. Fenntartva nemzeti vágyainkat az újabb nemzedéket mintegy megóvták az elfajulástól. 1847. május 27. Arany János újabb levele Petőfihez Nagyszalontáról „... Ügy kell neked. Ha már megénekeltél, hogy tőlem viszont megénekeltessél, (ha még nem láttad, lásd a Budapesti Híradó: ebugatás cím alatt), ám csak szenvedd az alkalmatlanságot, ami avval jár. ... Petőfi és a népies irány... csaka „nyersebb” olvasó világi igényeit elégítheti kis a finomabb ízlésű olvasónak - a lap - Hiador költeményeit ajánlotta, amelyet éppen akkor adott ki Petrichevich Horváth Lázár. E cikkben éles célzások vannak olyan költők ellen, kik megszökve az iskolából, kellő tanultság hiányában a politikai uszítások uszályhordozóivá alacsonyodnak, stb., stb.” „Ne gondold, hogy elnémítanak, hisz lásd én se vagyok a profanum vulgus, mértén elmondhatom, hogy doktor vagyok. Az bizony, még pedig hatalmas és csodálatos, vagy inkább csodatékony. Negyven—ötven mérföldről sántikálnak hozzám sánták, bénák, köszvényesek; csak egy népmesémet olvasom el nekiek, azonnal úgy szétfutnak, mint a nyúl. Ha nem hiszed, olvasd tekintélyemet a Budapesti Híradóban, melynek 1847. május 17-iki számának Hírharang rovatában jelent meg az alábbi szöveg:
