Paksi Hírnök, 1993 (5. évfolyam, 1-26. szám)
1993-06-30 / 13. szám
1993. június 30. 7 PAKSI HÍRNÖK 38 év a hajózás szolgálatában Manapság, ha városunk nevét említi bárki, országhatáron innen és túl, az atomerőmű sejlik fel, hiszen a korábbi, nagyközséget az tette igazán ismertté. Egyre kevesebben beszélnek ma már egy olyan foglalkozásról, ami hosszú évtizedeken, sőt emberöltőkön át adott kenyeret nagyon sok helyi családnak, és szintén a település jó hírnevét gazdagította idehaza és külföldön egyaránt. A hajózásról van szó. Rein József aktív munkában eltöltött éveit szinte teljes egészében a Dunán, sőt tengereken töltötte. Ma nyugdíjasként él. Akik kedvelik a dunai strandolást tavaly nyáron a folyam túloldalán strandőrként is megismerhették.- Megkérem, meséljen a hajósok életéről!- 1928-ban születtem. Hatan voltunk testvérek, nagyon korán árvaságra jutottunk, én kétéves voltam, amikor édesanyám meghalt édesapám már korábban, így elmondhatom, hogy szinte nem is ismerem a szüléimét Muszájból kerültem a hajózáshoz, hiszen nevelőanyám mindig azt mondta; vagy dolgoztok, vagy mentek a menhelyre.- Józsi bátyám, ön teljes hoszszúságában bejárta a hajózható Dunát..- Igen, sőt a tengerre kijutva Szuezig hajóztunk. Ott történt az a szörnyűség egy szerencsétlen matrózzal, hogy cápa vitte el az alsótestét Pedig csak a hajó oldalán ment le a lépcsőn. Annyit lehetett látni, hogy görcsbe rándulva kapaszkodik, lábai már nem voltak.- Mikor került a hajózáshoz?- 1954. április 14-én. Először fűtőként dolgoztam személyhajón, majd három hónapra bevittek katonának, amikor visszakerültem, zuhatagi hajóra tettek. A Vaskapu ugyanis akkor még nem volt zsilipéivé. Még nem épült fel az erőmű. Amikor az elkészült, már én is öreg kormányosnak számítottam.- Mondjon valamit a zuhatagról!- Ide különleges hajókra volt szükség, és a szárazföldön mozdony is segítette a hajókat A zuhatag felett a Vaskapu nevezetű kétkéményes dolgozott, csigákra erősített nagyon erős drótkötelekkel vonták fel az emelkedőn a hajókat és az uszályokat A kétkéményes le volt horgonyozva, nagyon komoly erőt tudott kifejteni.- Balesetekről tudni?- Nálunk például a Magyarország nevű hajó kapott olyan hóvihart hogy ott maradt három uszály. Hiába jelzett a mozdony, hogy mindent bele, hiába volt minden, olyan víz volt hogy nem tudták felhúzni. A hajó azért megmaradt de két uszály ma is ott nyugszik. Egyet partra vetett a víz ott, ahol az erőmű áll, a 42. folyamkilométernél. Abból kimerték a vasércet hazahozták, átépítették.- Mit jelentett önnek a tenger?- Négy évet töltöttem a tengeren. Eleinte nehéz volt kínozott a tengeri betegség. Ettem a csokoládét és ettek a delfinek is, talán ezért is kísérték a hajót Bizony nem nagyon bírta a táplálékot az ember gyomra. Egy hajópincért helyettesítettem.- Paks komoly hajós község volt Hány paksi család élhetett a hajózásból, és milyen hírük volta paksi hajósoknak?- Igen, ez így igaz, bár Fadd és Tolna is sok hajóst adott, Paksról nagyon sokan voltak, és a hírük is jó volt Sokat jelentett, hogy az ember víz mellett nőtt fel. Általában régi hajóscsaládokadtákaz emberek legjavát Igaz, még az én nagybátyám is hajóparancsnok voit- Az ötvenes éveket mint hajós, hogyan élte meg?- Én körülbelül 10 évig csak az úgynevezett demokratikus államokban hajóztam, kivénhedt hajóink voltak, sokat a szovjetek, későbba nyugatiakadtakvissza.Szál- 1 lítottunk mindent: vasat ércet gabonát hadianyagot Nasszernak Robbanóanyagot fegyvereket Például parancsba adták, hogy nem hagyhatjuk el a hajót naég Mohácson sem engedtek kiszállni bennünket Statáriummal fenyegetőztek- A forradalmat érezték a hajón?- Bulgáriából hoztunk szenet Mondják a szerbek: „Baj van maguknál, ne menjenek haza, van itt élelem, szállás, maradjanak!” Persze, mi jöttünk tovább. Éjszaka érkeztünk a fővárosba. Kikötöttünk. Azt mondja a kormányosom (ő is paksi volt): - „Úgysem tudjuk kirakni az árut menj a családodért reggel gyere vissza!” Jövünk a családdal, de már a vonaton kérdezik tőlem - mivel hajósruha volt rajtam: „Kell magának az a csillag a sapkáján?” „Nem én tettem oda” - mondom. „Miért? Útban van? Akkor vegyük le!” Mondták hogy Pestre nem ajánlatos bemenni, de ha valaki úgy dönt hogy mégis megy, szálljon le, és menjen gyalog. Vagy a vonat visszavisz mindenkit oda, ahonnan jött Mi a családdal leszálltunk Kelenföldön. Később hárman, a komám, egyik sógorom és én bementünk az uszályhoz. Közben megmotoztak bennünket az oroszok. A másik sógoromat is kerestük ő ott volt a forradalmárok között Bizony, az első halottakat már ő segítette elvinni a hozzátartozóknak Később ő Amerikába ment Amiben tudtunk mi is segítettünk ruhát adtunk élelmiszert a hajóról. Amikor vége lett mindennek előszedték a káderlapokat, engem egy időre levettek de később rendbejöttek a dolgok mehettem tovább. Ä hatvanas évektől mintha megfordult volna a világ, szinte állandóan a Feldunán jártam.- Körülbelül mikor álltak át a gőzhajókról motorosokra?- Az ötvenes évek végfefelé. Persze még mindig siralmas volt a helyzet a szovjetekhez képest Többnyire vontató hajókat alakítottak át tolónak mint például a Paksot- A család is önökkel utazott?- Igen, a feleségem és a gyerekek is jöttek velem, egészen addig, amíg harmadik elemibe nem járt a legnagyobb.- Milyen érzés ennyi év után nem hajózni?- Eleinte nagyon rossz volt Jönnek ismerős hajók van úgy, hogy megszólal a kürt, megismerjük üdvözöljük egymást, integetünk egymásnak.- Most, hogy nyugdíjba vonult, most sem vált meg a víztől.- Nem, most is horgászom, csónakom van, sőt strandőr is voltam tavaly. A kishalászatra nem kaptam engedélyt Pedig annak idején a halászoknak is sokat segítettem. Volt úgy, hogy itthon voltam szabadságon, szóltak és én beálltam valamelyik munkatársuk helyett dolgozni. Mondtam, hogy nekem pénz nem kell, hátadtak halat Ma is megfonom a hálót megcsinálom a szerszámokat mindent ami szükséges a halászathoz. És vannak olyanok is, akikre igazán nem panaszkodhatom. Itt van a Dunacenter például. Amikor vége volt a nyárnak és már nem volt szükség strandőrre, rendesen leszámoltam, ők nagyon rendesek voltak: Szóltak nincs-e kedvem éjjeliőr lenni? Megbeszélem a feleségemmel - mondtam és mentem.- Mit üzen azoknak a fiataloknak, akik a hajózást választják?- Azt hogy szívvel csinálják! Igaz, félig-meddig remete élet de ugyanúgy szeretni kell, mint bármely más szakmát- Kívánok egészséget, sok nyugodt nyugdíjas évet, és köszönöm a beszélgetést SZARKA JÓZSEF