Paksi Hírnök, 1993 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1993-06-30 / 13. szám

PAKSI HÍRNÖK 6 1993. június 30. Nyári körkép (Óváros) 15-20 éve együtt a csapat a Kishalász bisztróban A 60s főút és a Sánc-hegy ölelésében álló Kishalász bisztró vezetőjével, Deli Józseffel be­szélgetek.- Mióta dolgozol itt?- Fönn, a csárdában kezdtem ezelőtt 20 évvel felszolgálóként 1980 óta vagyok a bisztró vállal­kozó üzletvezetője.- Mik a legfőbb erényei a csapatnak?- Elsősorban a rendszeresség. Ha a táblára ki van írva, hogy 05-20-ig vagyunk nyitva, akkor a vendég el is várja (jogosan), hogy ezt mi be is tartsuk. A másik igen fontos erény a szakmai tu­dás. Az üzletben heten dolgozunk. Mindegyi­künk szakképzett, s vannak, akik már 20, a töb­biek pedig 15 éve vannak itt Ez Tolna megyé­ben egyedülálló.- Úgy látom, elég gyorsan sikerült megszün­tetni a bisztróban a kocsmajelleget.- Pedig elég nehéz volt A kiskocsmából gyors­étkező hely lett Mindenki rohan, hajta megélheté­sért, így nem érnek rá akár 2-3 percetsem várni bármilyen melegételre, inkább továbbállnak, s legközelebb már meg se próbálkoznának ná­lunk. Szerencsére azonban mi ezt idejében ész­revettük, s szinte a rendszerváltással egyidőben mi is profilt váltottunk, igazodva az igényekhez. Pillanatokon belül föl tudunk szolgálni sülthalat halászlét babgulyást főtt csülköt pacalpörköl­tet pápai sonkás párost Desszertként pedig az Eszkimó jégkrémcsalád minden tagja kapható nálunk. Mint tudjuk, a városban (a lakótelepet is bele­értve) nincs kimondott reggelizőhely rajtunk kí­vül, bár reggelizni leginkább az autósok szoktak a Kishalászban, nem a paksiak.- A finomságokon kívül mi vonzza még ide a vendégeket?- Természetesen a Duna, nyáron a strand, az­tán a komp is közel van, a várakozók gyakran betérnek hozzánk, zöme már úgy intézi dolgait hogy a komp előtt be tudjon nézni a bisztróba. Ez a standolók egy részére is igaz.- Légy szíves, mutasd be a többieket, akik se­gítenek a vállalkozásodban!- Félig-meddig családi vállalkozás vagyunk, mivel a feleségem, valamint Tibor és Sándor öcsém is itt dolgozik. Villányi József immáron 20 éve öregbíti a Kishalász bisztró jó hírnevét Scharnier Imre 15 éve.- Az italokról még nem esett szó.- Az italokat a Pécsi Sörgyártól szerezzük be, régóta megbízható partnereink. A csapolt és üveges sör mellett még többfajta sörrel és ötfaj­ta üdítővel várjuk vendégeinket Nagyon köz­kedvelt a Weisse Bier márkájú búzasörünk. So­kan térnek be ide kimondottan ezért A fiúkról még annyit hogy „összekomfortosak”, vagyis mindent ők csinálnak. Mindenki a sajátfőztjét kí­nálja a vendégnek. Mivel kitört a vakáció, remé­lem több diák ellátogat hozzánk, mielőtt átmen­ne a strandra egy jót fürödni, úszni, focizni, vagy napozni. Esti sétahajókázás a kompon? Ha gyalogszerrel van az ember, egy perc alatt leér a Kishalásztól a komphoz. A kocsik után mi, gyalogosok is fölszállunk abban a reményben, hogy hat-hét perc alatt már a strand forró ho­mokhullámait taposhatjuk. Az enyhet adó dunai szélben Kiszli Károllyt a komp tulajdonosát kérdezem.- Mikor fogtál bele ebbe a vállalkozásba?- 1989 óta csinálom vállalkozásként. Az ak­kori városi tanács megszüntette a Paks-Géder­­lak közötti kompközlekedést A törzsutasok, túl­sóféli kofák, no és a strand szerelmesei is igé­nyelték a kompközlekedést így aztán ezért vál­laltam ezt el. A túlsóféli kofák nélkül a paksi piac primőráru-ellátása megoldatlan lett volna, s ak­kor még a lakótelepi strand sem létezett- Hányadik hajó ez a mostani „Delfin”?- A harmadik. Elődei a „Zoltán”, az Ágnes. Az „Ágnes” egy db hathengeres Csepel-motorral üzemelt addig a „Delfin” két db hathengeressel. Erre két szempontból is szükség volt Az első szempont hogy a korábbi 20 tonna teherbírá­sú kompot egy 40 tonnásra cseréltük föl, így 14 db személygépkocsit is át tudunk vinni egy­szerre, illetve 220 személyt A másik fontos szempont, hogy így teljesen biztonságos a köz­lekedés, hiszen, ha ne adj’ Isten az egyik motor csütörtököt mondana, akkor se lenne semmi a gond, a másikkal is elérnénk célunkat ha nem is olyan hamar.- A tavalyi évhez képest változtak-e a vitel­­díjak?- Sokak örömére mondhatom, hogy nem és nem is tervezem az emelést Ebben a dologban konzervatív vagyok. Tehát személyenként 20 Ft a kerékpárért 25, a személykocsiért 80, a mo­torkerékpárért 40, a kisteherautóért 140 forin­tot kérünk. A nehézgépek tarifái pedig a súly függvényeként vannak megszabva.- Hány fős a brigád?- Öten vagyunk összesen, s olyan félcsaládi­nak mondható a csapat, hiszen Tóth Imre és Kun Mihály mellett itt dolgozik Karcsi fiam és a vejem, Betlehemi József is.- A menetrend sem változott?- Inkább úgy mondom, hogy csak módosulta nyári időszámítás miatt Tehát: mindennap 6—19-ig közlekedik a komp óránként Egyedül 13 órakor nem megyünk, akkor van az ebédszü­net Persze, ha folyamatosan van igény az átke­lésre, akkor non stop megyünk, különjáratra is van lehetőség, ez 350 Ft-ba kerül. Diák-, vagy egyéb csoportok utazása esetén kedvezményt biztosítunk, sőt (ha kérik) esti, éjszakai hajókázásra is vállalkozunk. Az útvonal mondjuk föl Ordasig, le az erőműig aztán ide vissza. Mi lesz veled aranypart? 7 perc alatt ért át a komp Bács-Kiskun megyé­be, pontosabban az egykori Zádor-tanyára, mert nem is olyan rég itt még tanya állott A strandőrök szokásos matrózcsíkos pólójában Török Gábort, sokunk régi ismerősét barátját pillantom meg bójalerakás közben. Már messzi­ről üdvözöljük egymást Míg ő a bójákkal bajmo­­lódik, addig szokásomhoz híven körbenézem a terepet: hány fátvágtak ki fölöslegesen, mennyi méter partot falt föl az ár tavaly óta. A látvány le­hangoló. Ha ilyen ütemben pusztul a part, akkor jövőre már beljebb kell építeni a Kisbékát.. Gye­rekkoromban még jó 100 métert kellett kutya­golnom a parttól a Kisbékáig egy málnáért. A partra kicsapó hullámok alatt is egyre szomo­rúbban csillog a szegények aranya. Közben Gá­borral is tudok pár szót váltani, lerakta az utolsó bóját is.- Változott-e valami tavaly óta az ellátás terén?- A leglényegesebb, hogy frissen fölszerelt mentőládát kaptam, amiben gégecső is van. Mint tudjuk, pár éve többen haltak meg darázs­csípés okozta fulladásban. Sátor sajnos az idén sincs, hiába kértem, legalább egy konténert ad­hatnának, ahol a rászorulókat rossz idő esetén is normálisan le tudnám kezelni, el tudnám őket látni. Jó lenne, ha egy CB-rádiós összeköttetés is lenne a túlsó parttal, mondjuk a vízi rendőrség­gel, akik súlyos baleset esetén értesíteni tudnák a mentőket A különböző tájékoztató és tiltó táblák az idén is ki vannak téve, ezek segítségével könnyebben megtalálják az elsősegélynyújtó helyet s azt is, hol és meddig engedélyezett a biztonságos für­dés. A szemetes konténereket hetente ürítik.- Meddig tart a szolgálat?- Naponta 10-18 óráig, ahogy eddig is.- A mentőcsónak, ha jól látom nem a régi.- Bizony jól. A Dunacenter Kft jelenleg Csoma­­rácz Ferenctől bérli, most ezzel járom a Dunát A „Kisbéka” jobban brekeg, mint valaha Az elkorhadt öreg faasztalok és padok helyett modern, ízléses napernyős asztalok fehérlenek a strand központján a „Kisbéka” előtt A feltű­nően kedves, udvarias Fekete Szilvia nem mer nyilatkozni, inkább bevisz Dunaszentbenedek­­re édesanyjához, Fekete Istvánné Irénkéhez, az üzlet vezetőjéhez. Irénke 25 éve dolgozik a vendéglátóiparban, otthon, a házuk földszinti részén is üzemeltet egy presszót; s a Kisbékát kárpótlási jegyekből vásárolta meg a tsz-től.- Május 1-jén indultunk be a Kisbékával. Saj­nos, egyelőre még nem tudunk úgy dolgozni, ahogy szeretnénk, elég kezdetleges eszközök állnak rendelkezésünkre. A vizet pl. innen, Be­nedekről visszük ki naponta. A villany levitele sok gondunkat megoldaná, de az nagyon drága lenne. Ezt a négy hónapot tapasztalatszerzésre, tájékozódásra szántuk, aztán meglátjuk, hogy érdemes lesz jövőre folytatni, vagy sem.- Ahogy hallottam, meg most is láttam, a fél NB I-es kosárcsapat idejár családostul ebédelni, szórakozni, pihenni.- Nagyon szeretik a pacalunkat, meg a mar­ha- és kakaspörköltünket is. A sülthalunk, s a pa­lacsintánk se hagyja őket hidegen. De dicsekvés nélkül mondhatom, ezzel nemcsak a kosarasok vannak így. Nagyon kedvesek a törzsvendégek, sokukkal igen hamar megbarátkoztunk.- Az italból milyen a választék?- Hétféle üdítőnk van és hatféle üveges sör. A Szalon, Soproni Ászoktól kezdve a Kaiser, Ams­­telig. Jégkrém is minden mennyiségben, minő­ségben kapható. Remélem, bejön a számítá­sunk, s jövőre megint kinyithatunk.- Ebben azt hiszem mindannyian reményke­dünk, akik ha csak egyszer is megkóstoltuk Irén­­ke főztjét, vagy színvonalas kiszolgálásuk része­sei lehettünk. OLÁH Z.

Next

/
Thumbnails
Contents