Paksi Hírnök, 1993 (5. évfolyam, 1-26. szám)
1993-01-13 / 1. szám
1993. január 13. 3 PAKSI HÍRNÖK • • Önkormányzati tudósítások Vonatkozzék ez édes hazánkra is - mostani belső feszültségében - sőt: a mai veszedelmes világhelyzetben az egész világra.” - mondta és beszédét kisdiák korában tanult latin közmondással zárta, ami magyarul így hangzik: „Összetartással kicsi dolgokból is nagyot lehet alkotni, de széthúzással a legnagyobb javak is összeomlanak.” Az ünnepi testületi ülés zárásaként Bor Imre a város valamennyi lakójának sikereket eredményeket kívánt Az ülést követő állófogadáson dr. Széchenyi Attila alpolgármester mondott pohárköszöntőt az ünnepeltek, a képviselők és az önkormányzati intézmények vezetői tiszteletére. GUTÁI ISTVÁN * * * December 29-én került sor az év utolsó testületi ülésére. A négy napirendi pont előtt Bor Imre polgármester két interpellációs kérdésre válaszolt Elsőként Horányi Györgynek, a Gárdonyi Géza utcai kilátó és környéke parkgondozásának kérdésében kifejtett aggályaira, majdTóth Károlynak, a város fedett szennyvízcsatornáinak kiépítése, illetve az év végéig történő szabályozásának ügyében föltett kérdéseire. A polgármester válaszait mindkét interpelláló képviselő elfogadta. Ezek után került sor az első napirendi pontra, az 1993. január Tjétől érvényes helyi autóbusz-közlekedés viteldíjának megállapításáról. A Gemenc Volán 25-29%-os áremelést javasolt, ezzel szemben a Pénzügyminisztérium csak 10-15%-os díjemelést+áfát tartott megalapozottnak településenként. A polgármester a fentiek figyelembevételével az alábbi új viteldíjak bevezetését javasolta:- menetjegy 18 Ft/db- egyvonalas bérlet 380 Ft/db- összvonalas bérlet 480 Fl/db- tanuló-, nyugdíjasbérlet 120 Ft/db A gazdasági bizottság javaslata alapján a menetjegy árát 16 Ft-ról nem 18 Ft-ra, hanem 20 Ft-ra kérte emelni. A testület a gazdasági bizottság elnökének, Hajdú Jánosnak a módosító javaslatával fogadta el a helyi autóbusz-közlekedés viteldíjaira vonatkozó határozatot. A döntés alatt a Gemenc Volán megyei és helyi vezetői is képviseltették magukat s készségesen válaszoltak a városatyák e témát érintő kérdéseire. Második napirendi pontként a helyi adókról szóló rendeletmódosítása szerepelt. Bor Imre előterjesztéséből megtudhattuk, hogy a helyi adókról szóló törvényt az Országgyűlés módosította. A módosítást tartalmazó Magyar Közlöny december 28-án érkezett meg a hivatalba. Ennek alapján kerülhetett sor a paksi helyi adórendelet megalkotására, melyre kevés idő állt rendelkezésre. A magánszemélyek kommunális adójában változás nem történt A vállalkozók telek-, illetve kommunális adója - a testület döntése alapján - ’92. január 1-jétől megszűnik. Az iparűzési adó mértékét 8 ezrelékben határozta meg a testület. (A rendeletet következő számunkban közöljük.) Hajdú János, a gazdasági bizottság elnöke túl optimistának vélte a hivatal adóbevételi számításait (leszámítva a PA Rt-t). Lévén, hogy a gazdasági bizottságnak sem volt elég ideje foglalkozni a rendelet módosításával, a tervezet elfogadását javasolta a testületnek azzal a megjegyzéssel, hogy mindezt szükség esetén módosíthatják a következő évben. A Tehetséges Paksi Fiatalokért Alapítvány kuratóriumának tagjaira tett javaslat volt a soron következő napirendi pont. Bor Imre javaslatát a véleményező, vagyis az oktatási, kulturális és sportbizottság is támogatta. A testület egyöntetű döntése alapján elfogadta a dr. Müller János, a Vak Bottyán Gimnázium igazgatóhelyettese (kuratóriumi elnök), dr. Széchenyi Attila alpolgármester, L. Németh Erzsébet óvodapedagógus, Halász Károly képzőművész, Hartmann József, a zeneiskola igazgatója, Hajba Antal kajak-kenu szakedző, Ferencz Józsefné költségvetési csoportvezető (titkár, gazdasági felelős) tagságú kuratóriumot A 4., s egyben utolsó napirendi pontban a Barátság úti épületkomplexum értékesítésének kijelölése szerepelt. Bor Imre beszámolója során megtudhattuk, hogy vannak jelentkezők az épület mindegyik helyiségére, így kérte, hogy a testület hatalmazza föl a hivatalt az értékesítésre, illetve az erről szóló szerződés bemutatására. A gazdasági bizottság ezt a javaslatot is támogatta, a testület egyhangúlag megszavazta.-oz-Ajándékcsomagok a városházán December 14-18-ig összesen 800 ajándékcsomagot osztottak szét a városházán - mondja Csikai Gyuláné, a hivatal családvédelmi csoportjának vezetője.- Mi alapján válogatták ki az ajándékozottakat?- Azok a nyugdíjasok részesültek ebben a figyelmességben, akiknek a nyugdíjjáruléka nem érte el a 8000 Ft-ot A városi televízión, a Népújságon, a Hírnökön és plakátokon keresztül adtunk tájékoztatást erről a karácsonyi akcióról, ezenkívül a posta kétezer felhívást kézbesített a kisnyugdíjasoknak. T udjuk, hogy szerencsésebb lett volna, ha mi szállítottuk volna ki az ajándékokat, de ez megoldhatatlannak bizonyult.- Mit tartalmazott egy ilyen csomag?- 500 Ft értékben vásároltunk különböző ajándékokat és a csomagban egy 500 Ft-os vásárlási utalványt mellékeltünk. Természetesen a szociális otthon minden egyes lakója és az átmeneti szállásra beutaltak is részesültek ebből.- Milyen volt az ajándékozás fogadtatása?- Voltak megható pillanatok, s ezt különösen a legidősebbek okozták.- Mi lett azokkal, akik betegség miatt nem tudták átvenni az ajándékot?- Azoknak a hozzátartozóik átvehették, de a családvédelmi csoporttagjai is vittek ki házhoz ajándékokat- Ön szerint a rászorulók közül miért „csak” nyolcszázan jelentkeztek?- Gondolom voltak, akik a széles körű tájékoztatás ellenére nem is tudtak erről a lehetőségről, de lehet hogy sokan szégyelltek eljönni.- Jövőre is terveznek hasonló akciót?- Igen, természetesen.- Köszönöm a beszélgetést s hadd kívánjak boldog új évet mindenkinek, aki részt vett ebben! A szerző kommentárja: Nem akarok ünneprontó lenni, de többen fölhánytorgatták, hogy a kiválasztási szisztémának köszönhetően olyanok is éltek ezzel a lehetőséggel, akiknek a nyugdíja valóban nem lépi túl ahavi 8000 Ft-ot, de egyéb forrásokból rendszeresen szép summához jutnak. Ingatlanjaikat adják bérbe, vagy éppen balatoni üdülőjüket. Más kérdés az, hogy nekem az ő helyükben nem lett volna képem átvenni ezeket a csomagokat. Erről egy zsidóvicc jutott az eszembe. „A bölcs rabbit megkérdezi a tanítványa: - Rabelében, miért van az, hogy ha valaki szegényhez fordul, az segít, ha tud, de ha a gazdaghoz fordul a bajával, az meg sem látja? Azt mondja a bölcs: - Lépj az ablakhoz, nézz ki mit látsz?- Utcát jövő-menő emberekkel, állatokkal, járművekkel.- Most lépj a tükörhöz. Mit látsz?- Csak magamat.- Látod, az ablak is üveg, a tükör is üveg, csak a hátán van egy kis ezüstréteg. De az már elég ahhoz, hogy az ember semmi mást ne lásson tőle, csak saját magát” -oz-