Paksi Hírnök, 1993 (5. évfolyam, 1-26. szám)
1993-05-19 / 10. szám
’93 TAVASZ MELLÉKLET 4 1993. májtis 19. PÉCSI GABRIELLA Született: 1944 Mikor születtem, nem zsákoltak Keleti Bölcsek semmit, cukrot, tetvet egy ukrán hordott; és játszott vélem estig. Az első május aknát dajkált, anyám meg engem, sírva. Hol volt a fény, a betlehemi?! Arany, tömjén és mirha? Bőghettem. Rendes újszülöttnek legalább kijár ennyi. Akkor ölték meg...sokan voltak, kiknek „el kellett menni”. Felnőttem hát és általmentem a sorsom pontonhídjaia Az arcommal elszámolok. Zálogban vannak éveim. Ha bátor lenne most zöldséges telek járnak van otthona minden madárnak árva az ember kujtorog nincsen tavasza se nyara víz veri minden éjszaka s ha bátor lenne félne NIKL ÉVA Magány Szürke virágok teremnek nálam, fehér falak a szobámban...- Behúzom a függönyt, hogy ne is lássam! KARSAI RICHÁRD Léptek és sikolyok P. J. emlékére Ahogy a hideg fémen csikordult a cigarettavég, abból tudtam csak, hogy itt vagy, együtt vagyunk a lakattalan ég alatt Egyetlen padlóhoz simuló neszből. Most fáj ez a körmöm-szántotta kopár fal, a gőzösre izzadt, krisztusi lepedők, sikolyaink az istentelen magányban: templom-illatú lépteid fel a lépcsőn. Ébredés Korgó gyomorral ébred a hajnal. Átaludta a hangok és kocsmák zűrzavarát És a szürkén gubbasztó beton-silók közül lassan vonszolja magát a fényre a keresztre feszített emberi tudat MISZLAI GYULA Búcsú Eltűnt a szerelem a sötét vizekkel, fúródik két szemem utána, nem szerelem, egy érzés látszata volt, egymásba kapó madarak árnya. Már egykedvű vagyok, kő, semmit se köszönök és bocsájtok néztelek, ahogy alszol, szomorúan, az álom és a halál testfala összemállott; aszfodélosz mezőkön jártál, szép melled lerohadt, csontjaidból por lett szívem, nem szerelem, egy látszat látszata volt ez — rohanó vízen. SUHAI PÁL Csapatban Csapatban húznak el felettünk, benépesítik az eget, akik itt éltek velünk együtt, a drágák, az egyetlenek Akinek párja földön nem volt, s többé már soha nem lehet, igazodva a nagy csapathoz, szárnyával még leinteget Repülnek, szállnak egyre többen, el nem vétve az egy irányt, olyan biztosan, tévedhetetlen, mint aki megy torony iránt Mint akit mágnesnél erősebb vonzás végül a célba ránt, úgy repülnek, úgy repülhetnek immár a Semminél tovább. Mint mikor vadludak csapatja rekedtes, furcsa dalba fog, s fölveri szívünk fölzavarja az égi, a költöző fagott: a végtelent sarkig kitárva a példát mind mutatja ott, s kiszáll a hűvös éjszakába velünk a rengeteg halott Széles Judit: Szél, 1980. - Vászon, varrás 88x146 cm.
