Paksi Hírnök, 1992 (4. évfolyam, 1-27. szám)
1992-03-11 / 6. szám
PAKSI HÍRNÖK 10 1992. március 11. POLGÁRI VÉDELEM Március 1-je volt a polgári védelem világnapja. Ezen a napon a magyar polgári védelem elmondhatja, hogy az utóbbi időszak számos bizonytalanságát követően rendelkezik az új fő iránnyal, megfelelő jogi háttérrel. Polgári védelmi, illetve katasztrófa védelmi törvénnyel ugyan nem, de a 15/1992. sz. Kormányrendelettel rendelkezik a szervezet. A rendelet egyértelműen meghatározza feladatainkat a béke és a hadiállapot időszakára, az irányítási jogköröket a belügyminiszteri szinttől a polgármesterig. E házai jogi háttér ismeretében szeretnénk a szervezet nemzetközi helyzetképéről némi ismeretet adni a jeles nap alkalmából. A Nemzetközi Polgári Védelmi Szervezet - International Civil Defence Organization (ICDO) - már több mint 40 tagországot számlál. A katasztrófák nem ismernek országhatárokat. A nemzeti- és a nemzetközi polgári védelmi szervezetek célja azonos: humanitárius feladatokat teljesíteni a katasztrófák elleni küzdelemben. Ennek megvalósítását hivatott szolgálni a Nemzetközi Polgári Védelmi Szervezet. A nemzetközi összefogás azonban nem korlátozódhat csupán a következmények felszámolására, hanem magában foglalja a megfelelő rendszabályokat, a felkészítést és a gyakorlást, az információcserét, a szervezeti fejlesztést is, hiszen ezek hiányában korlátozott lenne a nemzetközi segítség is. A Nemzetközi Polgári Védelmi Szervezet fórumot ajánl tagjainak a tapasztalatok, az új ismeretek terjesztésére, cseréjére. Közeli kapcsolatot tart a polgári védelmi szervezetekkel, az ENSZ valamennyi tagozatával, különösen az ENSZ Katasztrófafelszámoló Koordináló (UNDRO) és a Természeti Katasztrófák Felszámolásának Évtizede (1DNDR) Szervezettel, továbbá valamennyi olyan humanitárius szervezettel, amely az emberek védelmének biztosítása érdekében független nemzetközi együttműködést kíván fenntartani. Minden ember elidegeníthetetlen joga a katasztrófák elleni védelem. Ennek a védelemnek a megteremtésében meghatározó szerpe van a polgári védelemnek. A Nemzetközi Polgári Védelmi Szervezet jogelődjei 1931-ig vezethetők vissza, bár, a ma Genfben székelő szervezet 1972. március 1-jén alakult újjá. Ezt az évfordulót kívánja emlékezetessé tenni a szervezet IX. közgyűlése, amely március l-jét jelölte meg a Nemzetközi Polgári Védelmi Szervezet világnapjává. Ezen a napon valamennyi ország, kormány megemlékezik a polgári védelemről. így került sor az idén is - első alkalommal polgári védelmi nap megszervezésére. Sodak Zanaidi úr, a szervezet főtitkára reméli, hogy a polgári védelmi világnap megünneplése elősegíti a polgári védelem elismerését és nélkülözhetetlen fejlesztését. A főtitkár az évforduló alkalmával személyesen üdvözletét küldött a magyar polgári védelemnek. POLGÁRI VÉDELMI PARANCSNOKSÁG PAKS MAGA Még majdnem kezdő voltam, amikor a mé^ vízbe dobtak és 43 fiút bíztak rám az első osztályban. Mindannyian megküzdöttünk az eredményért és év végére már rendes, kis közösség látszatát keltette osztásom. Úgy véltem, a nehezén túl vagyok, bizakodva tekintettem a második tanév elé, amikor szeptember végén új fiú érkezett hozzánk 44-iknek. Első látásra tudtam, hogy túlkoros, jó fejjel nagyobb volt a legmagasabb tanulóimnál is. Szabadsághoz szokott tanyasi fiú volt és nem a butasága miatt lett túlkoros. Nem vették komolyan a kötelező iskolába járást a tanyáról. Kis fiúközösségem egy csapásra bandává vált és egy emberként követték a vezérüknek tekintett új fiút, aki a legkülönbözőbb rémséges játékokat verekedéseket kezdeményezte, szította közöttük szünetekben és hazamenetben. Elég tanácstalanul vergődtem. Egy napon egyik tanítványom, hálából amiért kimentettem a verekedők markából elárulta, hogy az új gyerek kieszelte, s az osztály is remek ötletnek tartja, hogy engem bezárjanak a szekrénybe. Tudom, hogy sok lúd disznót győz, mégsem ijedtem meg nagyon, mert sűrűn polcos volt a szekrény. J ót derültem magamban, vártam, de az akció elmaradt Valószínűleg rájöttek, hogy tervük technikailag kivitelezhetetlen. Alfa állapotban (mert azóta már tudom, hogy az volt) jónak ígérkező módszert találtam sanyarú helyzetem megváltoztatására. Ismerve a férfihiúságot és gyanítva azt, hogy ez már a cseperedő férfipalántákban is jelen van, ezt igyekeztem meglovagolni. Akkoriban egyszerű mosdótálakkal és vizeskannákkal voltak felszerelve az iskolák. A vizet egy közeli kútról kellett cipelni. Megkértem Jánost (az új fiút).- Te vagy itt koma a legerősebb, légy szíves hozzál egy fél kanna vizet! De csak egy fél kannával hozzál, nehogy megerőltesd magad! Röpült a gyerek és csordultig hozta a ceglédi kannát. Természetesen megkapta jutalmul az elismerésemet, álmélkodásomat is a köszönet mellé. Attól kezdve más nem nyúlhatott a kannához. A továbbiakban is tehetett kisebb-nagyobb szolgálatokat, így lassacskán a személyi titkáromnak tekintette magát a fiú. Nagyon igyekezett a kedvemben járni, nehogy „állását” elveszítse. Az osztályt is kordában tartotta, soha semmi verekedés, durvaság nem volt a továbbiakban. Közeledett az év vége. Ki akartam ugratni a nyulat a bokorból, ezért provokáló módon magyaráztam és kérdeztem gyermekeimet- Tudjátok, hogy év végén el kell búcsúznunk, jövőre más tanító nénit fogtok kapni. Gondolkodjatok azon, hogy kit szeretnétek! Mit mondjak az igazgató bácsinak, hogy ki tanítson benneteket harmadikban?- Maga! - hangzott egy rekedtes, morgós, de szívmelengető hang a legutolsó pádból. BANCSIK CSABÁNÉ Rock és a társadalom Megilletődve olvasom Dési András: „A rockzene volt a politika” című írását pontosabban interjúját Komjáthy Györggyel, a Népszabadságban. Megkapó beszélgetés, mely arra késztet, hogy magam is nosztalgiával gondoljam tovább a múltat, én is emlékezzem: A mi, harmincas, negyvenes éveinkben járó korosztályunk a megmondhatója a Vasárnapi koktél, vagy a Cseke László vezette Szabad Európa Rádióból sugárzott nagyszerű műsoroknak, melyek fiatal, lázongó természetünket fölemelő adások voltak: Illés, Metró, Omega vagy az LGT, és sorra mind: Beatles, Led Zeppelin, Deep Purple, Rolling Stones, mind, mind. Titokban hallgattuk esténként és éjszakánként s hallgatjuk ma is, például Lennon dalát: „Gondold el, hogy van mennyország...!” Az éter volt számunkra az egymás felé vezető út, az éter segített minket egymás felé. És jöttek a hatvanas évek, a nagy francia és a német diáklázadások kora. És hetvenes évek jöttek, a március tizenötödikék, melyek a magyar ifjúság gumibotozásával, a fiatal gondolatok szörnyű leverésével jártak, fiatal emberi életek megalázásával. Mi pedig azt énekeltük remegő lábakkal, megbecstelenítve a budai várban, 1979-ben: „Nem akarunk mást, béke legyen!” És eljutottunk önmagunkhoz, és eljutottunk „az emberi élet útjának feléhez”. Szépek voltunk, szomorúak és mégis boldogok. Például egy barátom mesélte, hogy annak idején Erdélyben az „István a király” egyetlen kazettájáért súlyos büntetés járt annak, akinél megtalálták. Csempészáru volt, legalábbis annak számított. A társadalmi rend megbontásával, izgatással, s egyebekkel vádolták meg azokat a fiatalokat, akik hallgatták, terjesztették. S elsősorban a magyar ifjúságot, azt az ifjúságot, melynek hitét táplálta és őrizte, s a jó értelemben őrizte: semmiféle nacionalista felhanggal. Igen, a rock: hangverseny Bangladesért! Vagy a rockoperák: az Evita, a Sztárcsinálók, a Hair! Igen, hatással vannak ma is az ifjúságra, s a mi generációnkra is. A hatvanas évek nyugati, fogyasztói társadalmainak fiatalsága a rockzenében a kizsákmányolás, s a háborúk elleni fegyvert vélte felfedezni. Költők jelentek meg: Ginsberg, Gregori Corso, vagy Adrian Henri, akit erőszakellenességéről hirdetett tanai juttattak az áldozatok végtelen soraiba. A keleti parancsuralmi rendszerek ifjúsága a szabadságot, az értelmesebb emberi élet lehetőségét kutatva lelt a zenén át fiatalabb önmagára. Igen, itt Keleten lázadásnak számított a hosszú haj, a farmernadrág. Mégis, mindezeken túl békét is jelentett az új felfogás, az új világfelfogás, egyfajta fellazulást, s önmaga szabad elismerését. Igen, volt egy másik kor, melyben még Szörényi Levente, Kóbor János, Presser Gábor sírták, énekelték mindazt, amit szerettünk volna. Ünnepeltük és szerettük őket és észre sem vettük, hogy dalaikon keresztül visszatérünk önmagunkhoz, bátor s konok emberekké válunk, akik tudják, hogy mit akarnak. Déry Tibor szép szavait idézem: „Szívélyes üdvözletem küldöm a magyar fiataloknak, könnyítsen szívükön ez a szép, fiatal zene.” SZARKA JÓZSEF
