Paksi Hírnök, 1992 (4. évfolyam, 1-27. szám)

1992-03-11 / 6. szám

1992. március 11. 5 PAKSI HÍRNÖK 30 km sétálás A paksi hajléktalanok Találkoztam egy fiatal asszonnyal, aki az átlagosnál nagyobb nyomorúsággal küzd. Nem ő az egyetlen, akinek problémája van, de neki se családja, se lakása nincs. Állami gondozott gyermekként került az élet küzdőterére a biztos támaszt jelentő családi hát­tér nélkül. Nem járult hozzá, hogy leíijam nyomorúságát. így rébusz marad az olvasó számára az, ami engem megdöbbentett. A paksi önkormányzat ideiglenes szállást biz­tosított neki és még néhány hajléktalan társának. Együttérzésem vitt el az éjszakai szálláshelyre, ahol meleg és sok panaszszó foga­dott. Vannak, akiknek a házukat árverezték el. Egy idős bácsit a családja dobott el ma­gától. Van, aki egyszerűen mindent elivott. Panaszuk vélt vagy valós igazságát keresve kértem beszélgetésre a 27 éves fiatalasszonyt.- Erzsébet, mit jelent az, hogy hajlék­talan vagy?- Hát azt, hogy nincs senkim... Nincs hol laknom, s van egy alkoholista férjem.- A férjed hol van most?- Jaj, csak azt ne...! Jó lenne, ha azt nem ír­nád le!- Hogyan telik el egy napod?- Hááát.... reggel hét órakor kimegyek a szállásról. Lemegyek a Duna-partra, s ha na­gyon fázom, akkor a Hangulatban meg­­iszok egy forró teát. Meg a buszpályaudvar, ami menedéket tud adni... Ugyanígy vannak a többiek is. Ha van pénzük, akkor a kocs­ma. Élelmünk semmi nincs, csak egy vacso­ra. Szóval..., és aztán eljön a háromnegyed hat, akkor lehet bejönni a szálláshelyre. A háromszoros étkezést egyszerre oldjuk meg egy nap, és hirtelen megterheljük a gyom­runkat. Azért 30 kilométert gyalogolni egy nap, hogy meg ne fagyjunk, az egy kicsit sok. Fürdés, mosás, tévénézés... és mindenki fekszik le, hogy erőt tudjon gyűjteni a követ­kező napi 30 km-es sétáláshoz.- Hányán vagytok a szálláson?- Jelen pillanatban hatan.- Véleményed szerint, most hány paksi hajléktalan van?- Talán 20-25-en, ám, ha jobban körül­néznének az emberek, lehet, hogy többet is találnának, mert vannak, akik a Duna-par­­ton alszanak.- Erzsébet, kiknek kellene jobban kö­rülnézni?- Hát? Elsősorban a rendőrséget kellene megkérni. A tévében láttam, hogy külföldön a rendőrök összeszedik őket és elviszik oda, ahol melegedni tudnak.- A szállásra nappal nem mehettek?- Nem. Kivéve, ha valaki beteg, ő és az ápolója.- Úgy érzed, törődnek veletek?- Nem is tudom. Jó lenne, ha törődnének velünk és nem néznének ki bennünket az emberek. A Gabika, ő igen és a Lajos úr is.- Kik ők?- A Lajos úr az egyik gondnokunk, a Ga­bika pedig a családsegítő csoportnak az egyik... hát ő egy jótét lélek, akihez bizalom­mal lehet fordulni, amikor nincs pénz. Ugyanúgy, mint a Lajos úrhoz, ő tényleg szí­vén viseli azt, amit elterveztünk az emberek­nek, hogy létrehozzunk egy klubot, ahol nappal is lehet lenni s ahol megpihenhet­nénk.- A városházán is akarják a klubot?- Nem tudom, de nagyon szeretnénk, ha akarnák...- Családod van?- Ez nagyon fájó pont. Nem szeretnék ró­la beszélni.- És munkahelyed?- Rokkantnyugdíjas vagyok és a határo­zat szerint nem vállalhatok munkát... Amit itt tudok segíteni, azt megteszem, elsősorban a társaimnak, akik betegek.- ők sem dolgoznak?- Hárman vannak munkanélküliek és hárman vagyunk nyugdíjasok, de most már hamarosan két embernek megoldódik a helyzete. Úgy néz ki, hogy külföldre mennek dolgozni.- Véleményed szerint külföldön nincs munkanélküliség?- Hát... szerintem van. * * * A városházán Bor Imre polgármester úr­ral beszélgettem. Arra kerestem választ, hogy kik és hogyan segíthetnének a hajlék­talanok keserű gondjain.- Polgármester úr, azt tapasztaltam, hogy a hajléktalanok lelkileg legalább olyan sérültek, mint testileg. Anyagilag is a mélyponton vannak. Eddig ez kit ér­dekelt és hogyan próbálták megoldani?- A működési szabályzat szerint nem tart­juk kizártnak a további segítséget. A család­­védelmi csoporton keresztül segítjük őket és velük együtt kell a hajléktalanoknak is meg­oldani a feszültséget Ők esetleges munkale­hetőséggel és tanácsadással segítik a hajlék­talanokat. A lelki problémák megoldásában a hitközösségek vállalhatnának szerepet.- Milyen segítséget nyújthatnak eb­ben a hitközösségek?- A hitközösségek azok, akiknek a segítsé­ge számottevő lehet ha felvállalják. A pol­gármesteri hivatal az alapvető problémák megoldására hivatott, amit meg is tett. Eb­ben a hitközösségek nemigen tudnának részt vállalni, viszont lelki területen igen. A hajléktalanoknak is, és ezáltal nekünk is...- Felkészült-e a hivatal arra, hogy az esetleges szaporodó hajléktalansággal is szembenézzen?- Igen, felkészültnek érezzük magunkat. Amikor létrehoztuk a szállást, már akkor több férőhelyről gondoskodtunk. Bár ezt nem tartom reális veszélynek ebben a vá­rosban.- A hajléktalanok szállása napköz­ben is fűtve van. Megoldható lenne-e az, hogy ők nappal is ott tartózkodjanak?- Elvileg igen, most foglalkozik a hivatal ezzel a problémával. Itt a gondnokok alkal­mazását, létszámuk növelését is figyelembe kell venni. Ez viszont azt eredményezné, hogy ők nem éreznék magukat ösztönözve a munkahely keresésére és az állandó lakás­­problémáik megoldására. A tékozló fiú története jut eszembe, aki mindenét eltékozolva jutott el a moslékos vályúig, ahol rádöbbent állapotára. Nem másokat hibáztatott, hanem önmagát. Vagy­is: megtért a gondolkodása is és a lába is. Elindult a biztos támaszt jelentő atyai ház felé. Örök igazságként beszélünk arról, hogy a romlás lejtőjén haladó tékozló fiúkat nem szabad ünnepi ebéddel traktálni, hiszen akkor sohasem érkeznek el a moslékos vályú­hoz, ahol rádöbbenhetnek saját nyomorúságukra. A nyomorúság az élet legjobb taní­tómestere, és bölcs az, aki tanul is belőle. Csak a kevély és felfuvalkodott ember mond­hatja el, hogy 6 sohasem kerülhet nyomorúságba. A kevélység és a felfuvalkodottság azonban a megromlás előtt járnak. S ami romlott, az lapátra kerül, onnét pedig a sze­métre. Ne nézzük hát el mások nyomorúságát akkor, amikora moslékos vályútól akar­nak eljönni, s ha valóban így is akarják. Még egy fontos dolog, amiről beszélni kell. Azt ma már világosan látják és érzik so­kan, hogy az ember nem csupán egy materiális lény, akinek elég az ünnepi asztalról vagy a szemetes kukákból elővett kenyér, hanem szellemi és lelki tulajdonságai is vannak. Ebből adódik, hogy: „nemcsak kenyérrel él az ember, hanem Istennek minden igéjé­vel” Lk: 4,4. A jól táplált lélek jól táplált testben harmonikus emberré válik és alkalmas lesz arra, hogy országának építő eleme legyen. BERKES SÁNDOR

Next

/
Thumbnails
Contents